Közel az ötödével lehet kisebb a dubaji repülőtér energiafogyasztása annak köszönhetően, hogy a légikikötőbe telepítik a Siemens Building Technologies adatanalitikai és intelligens épülettechnológiai megoldásait.
E-matricából és e-útdíjból bruttó 162 milliárd forint bevétele származott a költségvetésnek az idei első fél évben, 8 százalékkal több, mint tavaly ugyanebben az időszakban, a magyar utak használati díjának 47 százalékát külföldiek fizették meg - mondta Bartal Tamás, a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató (NÚSZ) Zrt. vezérigazgatója csütörtökön Budape
Több száz órát töltenek a hazai vállalkozások az adózással kapcsolatos adminisztrációval, amellyel az EU-s lista utolsóelőtti helyén állunk. Remélhetőleg a július elsejétől bevezetett elektronikus számlázási rendszer sikeresen használja...
Négytagú családot gázolt el egy német férfi csütörtök délelőtt Keszthelyen; nemcsak az életveszélyes sérüléseket szenvedett négyéves kislányt és édesanyját, hanem a nagyobb testvért és az apát is elütötte az autós a zebrán - közölte a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője a korábbi információkat pontosítva az MTI-vel
2017-ben folytatódott a lakáspiac bővülése, a lakások éves forgalma meghaladta a 150 ezret - derül ki a KSH legfrissebb elemzéséből. Gyors ütemben nőtt az új építésű lakások értékesítése is, ennek ellenére a piac részesedésük...
A Magyar Tudományos Akadémiának is be kell tartania a törvényeket - mondta az Állami Számvevőszék elnöke. Domokos László az MTA főtitkára Török Ádám nyilatkozatára reagált, amely szerint bizonyos esetekben, például a művészet terén az alapkutatások jelentős részének hatékonyságát nem lehet mérni.
Az MLSZ tájékoztatása szerint az NB I második és az NB II első fordulójában minden találkozó előtt megemlékeznek a 96 éves korában elhunyt rádiós sportriporterről.
A Lamborghini már többször is megszellőztette az elmúlt pár napban, hogy az új Avantador SVJ bizony visszaszerzi az olasz márka számára a Nürburgring – utcán is használható autóval elért – rekordjáért járó képzeletbeli koronát, és bár videót ugyan még nem csatoltak a nagy mellé, de most már hivatalos, hogy az újdonság több mint két másodperccel felülmúlta a Porsche 911 GT2 RS idejét.
Ritka arbitrázslehetőség adódott azok előtt, akik ma reggel a német tőzsdén kereskedtek Facebook-részvényekkel - írja a Concorde blog. Egy rövid ideig az amerikai kereskedésben kialakult árnál 10 euróval magasabb árfolyamon forogtak...
Elutasították az orosz diplomácia vezető tisztségviselői az amerikai külügyminiszter Krími Nyilatkozatát, amely leszögezte, hogy az Egyesült Államok Ukrajna részének tekinti az annektált félszigetet és Oroszországot a megszállás beszűntetésére szólították fel.
Agrárminisztérium: a Vidékfejlesztési Program első körében a tanyák infrastrukturális fejlesztését, valamint az ott élők helyben maradását kívánják előmozdítani.
Hajnal Gabriellát nevezte ki a Klebelsberg Központ élére Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma a kinevezésről beszámoló, az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében azt írta:...
Orosz hekkerek törtek be amerikai áramszolgáltatók számítógépes rendszereibe tavaly, akár áramszüneteket is okozhattak volna - jelentette hétfőn a The Wall Street Journal című napilap az amerikai belbiztonsági minisztérium (DHS) tisztviselőinek tájékoztatására hivatkozva.
A nyaralni induló magyarok 16 %-a még júliusban is téli gumival közlekedik, ami nem jó hír, de még így is javuló tendencia a tavalyi felmérés eredményéhez képest, amikor a magyarok 18 %-a bevallottan havas útra tervezett kerekeken autózott a kánikulában – derül ki a Vredestein friss felméréséből, amiben a Balaton-partra fókuszáltak. Pedig az abroncsoknak a forró aszfalt mellett az egyre…
Szaúd-Arábia átmenetileg felfüggesztette az olajexportot a stratégiailag jelentős vörös-tengeri szállítási útvonalon, miután az Iránnal szövetséges jemeni hútik fegyveres támadást intéztek két tanker ellen. A hír megjelenését követően...
A döntő szituációkban hibázott a női vízilabda-válogatott, ezért nem jutott az Európa-bajnokság döntőjébe - vélekedett Faragó Tamás, az InfoRádió szakértője. Az 5-8. helyért játszó férfiakat szerinte azzal lehetne megerősíteni, ha a válogatottságot lemondó klasszisok visszahívnák a tokiói olimpiáig.
Közel az ötödével lehet kisebb a dubaji repülőtér energiafogyasztása annak köszönhetően, hogy a légikikötőbe telepítik a Siemens Building Technologies adatanalitikai és intelligens épülettechnológiai megoldásait.
Imran Hán egykori krikettsztár bejelentette pártja, az ellenzéki Pakisztáni Mozgalom az Igazságosságért (PTI) választási győzelmét a pakisztáni parlamenti választásokon, amelyek hivatalos eredményét még nem tették közzé.
Csehországban rövidesen megszigorítják a törvény által védett nagy vadállatok, vadmacskafélék tartásának feltételeit, és azonnali hatállyal betiltották a tigrisek kivitelét az Európai Unión kívüli országokba - közölte Miroslav Toman cseh mezőgazdasági miniszter csütörtökön Prágában sajtótájékoztatón
MSZP: a rendezvény mottója az átmenet a demokráciából a diktatúrába lehetne Az MSZP szerint a Fidesz nyugodtan átkeresztelhetné a tusnádfürdői nyári szabadegyetem mottóját "átmenet a demokráciából a diktatúrába" elnevezésre - mondta Ujhelyi István, az ellenzéki párt EP-képviselője csütörtökön az MTI-nek
Alapvetően jó a hangulat az amerikai tőzsdéken, részben a tegnapi Juncker-Trump megállapodásnak köszönhetően, a zuhanó Facebook-részvények miatt azonban mínuszban tartózkodik a Nasdaq és az S&P 500 is.Nem tud magához térni a Facebook...