Németh Szilárd azt hangoztatta, hogy a bevándorlók nem kívánnak integrálódni Európában, inkább saját kultúrájukat, szokásaikat szeretnék meghonosítani a kontinensen.
A Budapest Honvéd hazai pályán 1-0-ra legyőzte a luxemburgi Progrés Niederkornt a labdarúgó Európa Liga-selejtező második fordulójának első felvonásán.
A beszámolók szerint minden ok nélkül vasrudakkal kezdték ütlegelni a Klix hírportál fiatal fotóriporterét, majd az Al-Dzsazíra munkatársát is megverték, aki kollégája segítségére sietett.
Irán arányos ellenintézkedésekkel fog válaszolni, amennyiben Washington megpróbálja blokkolni olajexportját - közölte a bagdadi külügyminiszter, míg az iszlám köztársaság fegyveres erejének főnöke azt mondta, az Egyesült Államok fenyegetése egy "elképzelhetetlen és sajnálatos" reakciót fog eredményezni.
A BMW idén már több újdonságot is bemutatott idén – elég a vadonatúj X5-re gondolni, hogy csak a legutóbbit említsük – de még közel sincs vége az évnek, és a bajorok már be is jelentették, hogy a Monterey Autóhéten, aminek ékköve egyébként a jól ismert Pebble Beach Concours d’Elegance rendezvény, jön a következő újdonságuk. Azt egyelőre nem árulták el, hogy mi lesz az, de a célzások alapján szinte…
Komoly bajba került Theresa May brit miniszterelnök, az Európai Unió ugyanis elutasította a britek tervét, miszerint az ország papíron kilépne ugyan a vámunióból, de a valóságban a közös uniós szabálykönyv alapján történő vámolás...
A két férfi dél után nem sokkal az Örs vezér téren felszállt a 62A villamosra, ahol Iván Krisztián összeszólalkozott egy férfival, akit combon szúrt, majd elmenekültek a helyszínről társával, Mártha Krisztiánnal.
Fiatal vagy és már házas, vagy idősebb, de takarékoskodnod kell? Hogyan lehet elfogadható életet élni Magyarországon, 2018 nyarán, puszta takarékoskodásból? Megmutatjuk!
Hiába tett meg mindent Sebestyén Balázs felesége, hogy a családjuk egy kiscicával gyarapodhasson, a barna szépségnek le kell mondania a kis szőrös állatról. Viki még a Rádió1 műsorába is hozatott két hipoallergén macskát allergiás urának, hátha megkedveli a nyávogó jószágokat, de nem járt sikerrel. Balázs szeme és orra a szőrtől begyulladt. „Szeri
Komoly jelek utalnak arra, hogy szándékos gyújtogatás okozta a 83 ember életét követelő erdőtüzeket Görögországban - jelentette be csütörtökön Níkosz Tószkasz görög polgári védelmi miniszter.
Hosszas politikai viták után megkezdődhet a hidraulikus repesztés (fracking) alkalmazása Angliában a palagáz kiaknázására, miután a brit kormány megadta az ehhez szükséges végső engedélyt Lancashire grófságban. Becslések szerint az ország jelentős szárazföldi gázkészletekkel rendelkezik, amelyeknek csak részbeni kitermelése is exportőrré teheti Ang
Keményen bírálják a jogvédők azt az arcfelismerő rendszert, amelyet Londonban és más brit városokban tesztelt a rendőrség. A "kínai stílusúként" emlegetett technológia a bírálatok szerint pontatlan, alkalmazása pedig sértheti az emberi jogokat.
Keveset ér a magyar emberek munkája nemzetközi viszonylatban: a fejlett országok közül már csak a Mexikóban, a Lettországban és a gazdasági válságból épp kilábaló Görögországban élőket fizetik meg nálunk rosszabbul.
A Honvéd hazai pályán 1-0-ra legyőzte a luxemburgi Progrés Niederkornt a labdarúgó Európa Liga-selejtező második fordulójának első, csütörtöki felvonásán.
Partnered aktivitása a közösségi médiumokban könnyen megmutatja, ha hűtlen, vagy félrelép. Néhány árulkodó jelre érdemes és kell odafigyelni, és azonnal kiderül, volt-e okod gyanakodni.
A Budapest Honvéd hazai pályán 1-0-ra legyőzte a luxemburgi Progrés Niederkornt a labdarúgó Európa Liga-selejtező második fordulójának első, csütörtöki felvonásán.
Jó felzárkózási pályán van Magyarország – jelentette ki Varga Mihály pénzügyminiszter a 29. Bálványosi Szabadegyetem és Diáktábor gazdasági versenyképességet és állami szerepvállalást vizsgáló panelbeszélgetésén csütörtökön Tusnádfürdőn.
A magyar férfi vízilabda-válogatott 7-6-ra kikapott Montenegró csapatától a Barcelonában zajló Európa-bajnokság csütörtöki mérkőzésén, így szombaton a hetedik helyért játszhat. Märcz Tamás együttes a görög-orosz párharc vesztesével találkozik majd. A magyar férfiválogatott az Eb-k történetében hetediknél csak egyszer végzett rosszabb helyen, amik
A Miskolci Egyetemen többéves rekordot döntött a felvettek száma, amely a tavalyihoz képest csaknem két százalékkal emelkedett, és ezzel várhatóan a felsőoktatási intézmények között országosan is az élmezőnyben foglal helyet - tájékoztatta a felsőoktatási intézmény csütörtökön az MTI-t.
Szélenergiába fektet a Vitol, a világ legnagyobb független olaj- és gáztréder vállalata; a társaság 200 millió eurós alapot hoz létre azzal a céllal, hogy elsősorban európai projektekbe fektessen.
Alapvetően jó volt a hangulat az amerikai tőzsdéken, részben a tegnapi Juncker-Trump megállapodásnak köszönhetően, a történelmi mértékű zuhanást produkáló Facebook-részvények miatt azonban a Nasdaq és az S&P 500 is eséssel fejezte...
Mesterhármassal küldte padlóra magyar utasait a Ryanair: a fapados ír légitársaság legutóbb hétfőn, a dublini járattal utazók csomagjait hagyta Budapesten. Korábban a Kanári szigetekre tartó nyaralókkal egymás után kétszer is megtette ugyanezt. A július közepén Gran Canariára utazók között a Blikk szerint olyan is van, aki még mindig várja a bőrönd