2018. július 26. csütörtök

júl. 26
10:56
20 év börtönre ítélhetik Meghan Markle barátnőjét (BorsOnline)
A fiatal Loujain Al-Hathloul emberjogi aktivistát akár halálbüntetéssel is sújthatják, mert bevallotta, hogy megpróbálta megbuktatni a jelenlegi szaúd-arábiai rendszert. Hét másik emberrel együtt fogták el őket, miután a szaúdi kormány engedélyezte, hogy nők is kaphassanak jogosítványt. A csoport ezt a pozitív változást szerette volna kihasználni,
júl. 26
10:57
Kevesebb gyerek született, csökkent a népesség (Adózóna)
Az előzetes adatok szerint 2018. január–májusban a születések száma 2,9, a halálozásoké 4,2 százalékkal kevesebb volt, mint 2017 azonos időszakában. Ennek következtében a természetes fogyás 6,3 százalékkal, 1479 fővel csökkent 2017 első öt hónapjához képest. 2018 májusában az élveszületések száma 7,4, a halálozásoké 4,5 százalékkal kevesebb volt az egy évvel korábbinál. A 2832 fős természetes…
júl. 26
11:00
Sokat dolgoznak a magyarok, mégis keveset ér a pénzük (ATV)
Sokat dolgoznak a magyarok, mégis keveset ér a munkájuk- derül ki az OECD adataiból. A szervezet tagországai közül nálunk az egyik legalacsonyabb az órabér.
júl. 26
11:00
Fullasztó napok elé nézünk - megszólalt az OMSZ (Háziállat)
Az egyre magasabb hőmérséklet és nedvességtartalom miatt fülledtnek érezhetjük a levegőt - írja az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ), amely hőség és felhőszakadás miatt is figyelmeztetést adott ki a következő napokra.
júl. 26
11:00
Kitiltott orosz tábornokkal tárgyalt Merkel Berlinben, a menekültek is szóba kerültek (USAracing)
Mit keres egy olyan orosz tábornok Berlinben, akit az ukrajnai konfliktusban játszott szerepe miatt kitiltottak az Európai Unióból – teszi fel a kérdést a Bild című német tömeglap.
júl. 26
11:03
Steve Bannon Európában tevékenykedik, megbénítaná az Uniót (Infostart)
Az uniós intézményekben félelmet, Európa populistának bélyegzett pártjaiban pedig izgalmat váltott ki Steve Bannon bejelentése, miszerint egy Európai Unió megbénítására is alkalmas szervezetet hozott létre.
júl. 26
11:06
Mit csinálnak? Egyre több menekültet fogadna be Portugália (HírTV)
Az európai tendenciával ellentétesen, Portugália egyre több menekültet és bevándorlót szeretne befogadni, hogy ezzel ellensúlyozzák a népességfogyást - olvasható a német der Spiegel cikkében.
júl. 26
11:06
Megújult az ELTE épületeinek egyharmada: sikeres energetikai fejlesztés százezer négyzetméteren (ProfitLine)
Lezárult az ELTE-n az energiahatékonysági fejlesztési beruházás, amelynek eredményeként az egyetem által használt épületek egyharmada, több mint százezer négyzetméter újult meg. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem a Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Program KEHOP-5.2.4-15-2016-00003 számú projektjének keretében 5 milliárd forintos európai uni
júl. 26
11:06
Új törvény védi a cégek üzleti titkait: még sosem volt ekkora a tét (Portfolio)
Új törvényt fogadott el az Országgyűlés pénteken az üzleti titok védelméről. A jogszabály eddig az üzleti titkot és know-how-t a személyiségi jogok ernyője alatt kezelte, mostantól azonban vagyoni jogi védelmet kap, így például azt...
júl. 26
11:06
Támad a kamatdémon: ezeknél a bankoknál csúnyán megégetheted magad (Pénzcentrum)
A változó kamatozású jelzáloghiteleknél már megindult a törlesztőrészletek növekedése, ami rosszul érintheti a felkészületlen lakáshiteleseket. Joggal merülhet fel viszont sokakban a kérdés, hogy a trend vajon megkeseríti a legnépszerűbb...
júl. 26
11:06
Közel 500 lóerősre izmosította az Audi RS3-at az ABT (Autónavigátor)
Elsőre talán szériamodellnek tűnik, ám az ABT műhelyéből érkező RS3 Sportback jóval erősebb a szériaváltozatnál.
júl. 26
11:06
Megtörte a csendet Klapka fia, ez történik az Aranyember fő munkájával (Ripost)
Vajon a tavaly januárban elhunyt üzletember mit szólna a döntéshez?
júl. 26
11:06
Meghan Markle 2 perces hanyag frizurájával botránkoztatja a palotát (Ripost)
Meghan Markle személyében új stílusikonja van a világnak. Hiába nem tetszik a királynőnek és az udvarnak, a makrancos hercegné kócos hajviseletével is divatot teremt! Így tért vissza általa a köztudatba a laza konty. Nem is bánjuk, mert jól néz ki, és nagyon könnyű elkészíteni!
júl. 26
11:06
Nálunk találkoznak a V4 cserkészei (Igényesférfi.hu)
A Magyar Cserkészszövetség szervezi a közép-európai régió cserkészeseményét.
júl. 26
11:06
Máté T. Gyula: Fegyőrék B-listáznák a kocsmákat (Tiszta Jövő)
Bojkottra fel! Létezik orbánista krimó és demokrata lebuj! Aki nem fasiszta, az utóbbit választja!
júl. 26
11:08
Nem hatott a fenyegetőzés, tovább sztrájkolnak a Ryanair dolgozói (HírTV)
A munkabeszüntetés budapesti járatokat is érint.
júl. 26
11:08
A társulat közölte a tragikus hírt: Meghalt a népszerű magyar színész (Ripost)
Olyan népszerű darabokban játszott, mint az Apák és fiúk, A velencei kalmár, a Lear király, a Hair és az Anconai szerelmesek.
júl. 26
11:09
Tovább erősödhetnek a családok jövőre (hirado.hu)
A családtámogatási rendszer a gyermek fogantatásától a foglalkoztatásáig segítséget nyújt.
júl. 26
11:12
Tovább emelkedik a liszt ára (ATV)
A tervezettnél is jobban drágulhat a liszt, emiatt a pékáru ára is növekedhet - számolt be róla a Világgazdaság.
júl. 26
11:12
Petrov Árpád lesz Hosszú Katinka új edzője (444.hu)
Sajtóhírek szerint az Iron Lady új klub alapítását is tervezi.
júl. 26
11:12
Indul az albérlethajsza! (BorsOnline)
Felnyomják az amúgy is egekben lévő albér­letárakat az egyetemisták, akik tegnap este megtudták, bejutottak-e az álomszakra.
júl. 26
11:15
Iain Lindsay: Brüsszelnek változtatnia kell (Infostart)
Biztos a brexit-tárgyalások sikerében a Budapesten akkreditált brit nagykövet. Iain Lindsay az InfoRádiónak adott exkluzív interjújában azonban azt is mondta: ehhez az Európai Unió tárgyalóinak változtatniuk kellene hozzáállásukon és a bürokratikus, túlszabályozott világból kilépve a való élethez kellene jobban közelíteniük.
júl. 26
11:15
Négy százalék fölé nőhet a GDP (vg.hu)
Csak az biztos, hogy az Egyesült Államok rég nem látott erős negyedévet zárt, ám ebből súlyos tévedés lenne messzemenő következtetéseket levonni.
júl. 26
11:17
Nagyon sokan jutottak milliárdos forráshoz (vg.hu)
Több mint 22 milliárd forintot nyert többek között 177 közép-magyarországi vállalkozás, önkormányzat és egészségügyi intézmény.
júl. 26
11:18
Mike Pompeo szerint nem változott az USA politikája (hirado.hu)
A helsinki csúcsra és az Észak-Koreával kapcsolatos kormánypolitikára célzott.
júl. 26
11:18
Kulka János megszólalt: A Nagy utazást hallgatva tanul újra beszélni (Femcafe)
Erről a betegségről hallgatnak az egészségügyben - mondta a színész.
júl. 26
11:19
Öt nullával vágják meg a venezuelai pénzt (vg.hu)
A lépés vélhetően azzal áll összefüggésben, hogy az IMF előrevetítései szerint az országban az infláció elérheti akár az egymillió százalékot is.
júl. 26
11:24
Egyre távolodik Orbánék terve - egyre kevesebb gyerek születik (Privátbankár)
Idén január és május között a születések és a halálozások száma egyaránt csökkent.
júl. 26
11:24
A tavaszi szélről júliusban (autopro)
A Queen együttes Magic turnéján valósult meg 1986. július 27-én az első olyan stadionkoncert Magyarországon, sőt a vasfüggöny mögött, amelyen a világ élvonalába tartozó rockzenekar lépett fel.
júl. 26
11:24
Rekordösszeget fizetett a Bayern egy 17 éves támadóért (m4sport.hu)
A kanadai tinédzser 22 millió euróért érkezik a bajorokhoz.
júl. 26
11:24
Így jutott el Orbán az autonómiától a sorosozásig (HírTV)
A Hír TV Online éves bontásban szedte össze, mit mikor mondott a kormányfő Tusványoson.
júl. 26
11:24
Mészárosé lett a Balaton legnagyobb üdülőkomplexuma is (HírTV)
A felcsúti milliárdos leányvállalatán keresztül megszerezte a Club Aliga többségi tulajdonrészét.
júl. 26
11:24
Drasztikusan megváltoztak a szexuális trendek Németországban (Képmás)
Paradigmaváltás zajlik a németek szexuális szokásaiban.
júl. 26
11:26
Az F1 nem érti a Ferrari-varázslatot: kétéves ugrás pár hét alatt?! (m4sport.hu)
Az FIA állítja, teljesen szabályos a gyanús ERS-rendszerük. Az ellenfelek viszont nem tudják értelmezni a kiugróan furcsa adatokat.
júl. 26
11:27
A Jobbik több forrást, igazi megoldásokat kér a felsőoktatásnak (hirado.hu)
A párt szerint a magyar diplomások aránya az egyik legalacsonyabb az EU-ban.
júl. 26
11:29
Külföldiek fizetik a magyar útdíj csaknem felét (hirado.hu)
E-matricából és e-útdíjból bruttó 162 milliárd forint bevétele származott a költségvetésnek.
júl. 26
11:30
Évtizedes hagyomány tört meg a brazil válogatottnál (Infostart)
Új, 2022-ig szóló szerződést írt alá Tite, a brazil labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya.
júl. 26
11:30
Hoppá: Külföldiek fizetik a magyar útdíj csaknem felét (ATV)
E-matricából és e-útdíjból bruttó 162 milliárd forint bevétele származott a költségvetésnek az idei első fél évben, 8 százalékkal több, mint tavaly ugyanebben az időszakban, a magyar utak használati díjának 47 százalékát külföldiek fizették meg - mondta Bartal Tamás, a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató (NÚSZ) Zrt. vezérigazgatója csütörtökön Budape
júl. 26
11:30
Megtörte a csendet: Szinetár Dóra születése óta először beszélt kisfiáról (Femcafe)
Ősszel 1 éves lesz a kis Benjamin.
júl. 26
11:30
Gyászol az ifjú nászutas feleség, férje odaveszett a görögországi tűzvészben (BorsOnline)
A Borsban tegnap beszámoltunk róla, hogy tragikus véget ért a görögországi nászút egy fiatal ír házaspárnak. A feleség megégett, a férfinak pedig nyoma veszett a kegyetlen tűzvészben. Zoe Holohan és Brian O’Callaghan-Westropp - akik a hírek szerint múlt csütörtökön kötöttek házasságot - utazása szomorú fordulatot vett. Nos, ma hajnalban vált biz
júl. 26
11:36
Bizarrul hangzik, de nagyon finom! Levendulás-fahéjas cukkinilekvár (Blikk)
Anyósom is elkérte a receptjét.
júl. 26
11:36
Az Appeninn szerződést kötött a Club Aliga megvételére (ProfitLine)
Az Appeninn Vagyonkezelő Holding Nyrt. leányvállalata, az Appeninn BLT Kft. szerdán adásvételi szerződést kötött a PRO-MOT Hungária Ingatlanfejlesztő Kft. 74,99 százalékos üzletrészének, valamint a társaság fennálló követeléseinek megszerzésére - közölte az Appeninn Holding csütörtökön az MTI-vel.
júl. 26
11:36
325-ig kapaszkodott vissza a forint - Merre tovább innen? (Portfolio)
Kissé 325 felett stabilan kezdte a napot a forint az euróval szemben, majd határozott erősödésbe kezdett, délre már 324 alá bukott az euró árfolyama, noha a török líra ma is szenved. A forint erősödésében szerepe lehet a tegnap esti...
júl. 26
11:36
Gigabírság a hazai utakon: ennyivel tartozik egy pofátlan magyar (Pénzcentrum)
297 esetben köteleztek pótdíjfizetésre egy magyar rendszámú autóst tavaly jogosulatlan útdíjhasználatért, azonban egyetlen esetben sem fizette be a pótdíjat. Most már több mint 17 és fél millió forintot kellene befizetnie. 2018...
júl. 26
11:36
Heidi Klum végre beszélt a kapcsolatáról (Glamour)
és a nála 17 évvel fiatalabb barátjáról
júl. 26
11:38
Életbe lépett az új EU-s szabály: itt a kegyelemdöfés a bankbetétek nagy riválisainak (Portfolio)
Hétvégén lépett hatályba a pénzpiaci alapokat szabályozó rendelet az EU-ban, aminek célja, hogy növeljék az érintett alapok ellenálló képességét és csökkentsék a pénzügyi piacokra gyakorolt kockázatokat. A most életbe lépő szabályok...
júl. 26
11:40
Megállíthatja a falvak elnéptelenedését a kormány új programja? (Portfolio)
A falvak népességcsökkenésének megállítására a kormány fejlesztési programot indít a kistelepüléseken, melynek részeként emelik a CSOK összegét azoknál a családoknál, akik 5000 fő alatti településen építkeznek, vagy használt...
júl. 26
11:42
Robbanás volt az amerikai nagykövetségnél (HírTV)
Egy nő korábban felgyújtotta magát az épület előtt. Vizsgálják, hogy van-e összefüggés az esetek között.
júl. 26
11:42
Igazi kis vasgyúrók - Beyoncé végre megmutatta egyéves ikreit (hirado.hu)
A kis Rumi és Sir ismét híres édesanyjuk karjaiban debütált.
júl. 26
11:42
Vállalkozásbarát gazdaságpolitikára számítanak a kis és közepes cégek (AQUA)
Csökkenő adókat, javuló pénzügyi eredményeket és a vállalkozásokat segítő kormányzati politikát várnak az előttünk álló egy évben a kis- és középvállalkozások.

Keresés