Az uniós országok felszíni vizeinek még a fele sem mondható ökológiailag jó minőségűnek, egészségesnek – állapította meg az Európai Környezetvédelmi Ügynökség. A jelentésből az is kiolvasható, hogy Magyarország az unióban sereghajtó a felszín alatti vizek mennyisége szempontjából.
Hazai pályáján hatalmasat versenyzett a címvédő Lewis Hamilton, de Vettelt már nem tudta megelőzni, ő nyerte a futamot, s a vébé pontversenyében is újból élre került.
Éjszaka és hétfőn a Dunától keletre erősen és közepesen felhős időszakok egyaránt lesznek, a Dunántúlon pedig kevesebb felhő várható, ott hétfőn több, keleten kevesebb napsütésre számíthatunk. A Dunántúlon néhol, keleten szórványosan alakul ki zápor, zivatar. Az északi, északnyugati szél több helyen megélénkül, helyenként meg is erősödik, zivataro
Bár a következő napokban is többször lehet eső és erős lesz a szél is, sok lesz a napsütés és többfelé visszatér a 30 fokos meleg - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
Edzés és testmozgás közben nemcsak rögzíti, hanem valós időben ki is értékeli használója teljesítményét egy magyar fejlesztés, mely a megbízható EKG adatokat elemzi. A Heartbit nevű berendezést fejlesztő cég vezérigazgatója az InfoRádió Okosvilág című műsorában beszélt a részletekről.
Cégünk számlázóprogrammal számláz. Könyvelőként kértem a cégvezetőktől, hogy legyen kézi számlatömbünk is, ha a számlázóprogrammal, illetve a számítógéppel történik valami, és sürgősen ki kell állítani egy számlát. Új gazdasági vezetőnk kéri, mondjam meg, ezt melyik törvény rögzíti, mert szerinte nem kell számlatömb, ha van számlázóprogram – ecsetelte dilemmáját olvasónk. Magos Zoltánné…
Mesut Özil sokak számára csalódást keltő teljesítményt nyújtott a focivébén, a német válogatott pedig már a csoportkör végeztével búcsút intett a tornának.
Ajándékozni nem csak ünnepnapkor lehet – de az ajándéktól egy átlagos nap is ünnepnappá tud válni. Mutatjuk, hogy a forró hónapokban minek örülne leginkább a párod.
Ezek voltak 2018 27. hetének legfontosabb, legérdekesebb, és legolvasottabb hírei a Pénzcentrumon. A teljes írás elolvasásához kattints a címekre, vagy a képes ajánlókra; és nézd meg friss videóinkat is. Megdöbbentő jelentés:...
A focivébén a Franciaország ellen a negyeddöntőben alulmaradó (0-2) Uruguay válogatottjának sztárja, Luis Suárez nem volt elragadtatva Antoine Griezmann viselkedésétől.
Kérdéses, hogy Magyarország tudja-e garantálni a legmagasabb szintű nukleáris biztonságot a jelenlegi jogszabályi és intézményi környezetben - ez derül ki a bécsi székhelyű Természettudományi és Élettudományi Egyetem Biztonsági és Kockázati Tudományok Intézetének friss tanulmányából.
Sokat fejlődtek a balatoni strandok - így látja a strandokat értékelő szakmai szervezet. A legmagasabb minősítést - öt csillagot - 12 balatoni fürdőhely érdemelte ki.
A cigarettázás bizonyos szempontból szenvedélybetegségnek tekinthető. Vannak helyzetek, amikor a dohányzás, illetve annak hiánya kellemetlen lehet a dohányos számára, és az is lehetséges, hogy a pöfékelő jelent kellemetlenséget a környezete számára.
A teljes lakáspiacon a kedvezményes, ötszázalékos áfakulcs bevezetését javasolja a Jobbik – mondta Z. Kárpát Dániel, a párt alelnöke vasárnapi budapesti sajtótájékoztatóján.
Sérülést szerencsére nem, de jelentős anyagi kárt okozott az a tűz, amelyik a Hajdú-Bihar megyei Sárrétudvari közelében pusztított a szántóföldön. Azt, hogy pontosan mitől gyulladt ki még nem lehet tudni, de az biztos, hogy egy bálázó gépből indultak el a lángok. Rövid időn belül harminc hektáron terjedtek szét a lángok. További részletek a videóba
Gianni Infantino, a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) elnöke meghívta az oroszországi világbajnokság jövő vasárnapi döntőjére azokat a thaiföldi gyermekfutballistákat, akik június 23-án egy barlangba rekedtek, és mentésük jelenleg is tart.
Hajnal Tamás hat német klubban is játszott, Bundesliga-aranya és magyar Aranylabdája is van, most pedig együtt tanul az UEFA felsőfokú képzésén Gaizka Mendietával, Youri Djorkaeff-fel vagy éppen Kolo Touréval. A Ferencváros középpályása visszavonult az aktív futballtól, de természetesen a labdarúgás közelében marad. Hogy milyen irányba tart, arról
Budapest VIII. kerületében az időközi polgármester-választáson leadott szavazatok csaknem 100 százalékának összeszámlálása után Sára Botond, a Fidesz-KDNP jelöltje áll az élen.
Kihúzták a Hatoslottó 27. heti nyerőszámait. Mivel ezen a játékhéten sem volt telitalálat, így a 28. héten 202 millió forintért izgulhatnak majd a szerencsevadászok. A Hatoslottó nyerőszámai emelkedő számsorrendben a következők:4;...
Lázasan készül Serbán Andrea és Szeghalmi Endre a ma este megrendezésre kerülő Tangó Európa Bajnokság döntőjére, ahol a lehető legjobb esélyekkel indulnak, hiszen korábban már felállhattak a dobogó legfelső fokára a UK Tango Festival & Championship londoni selejtezőjén.
Az osztrák munkacsoport elé terjesztett elképzelés szerint az EU külső határainak és menekültpolitikájának gyengeségeit "szélsőségesek és terroristák használhatják ki".
Petro Porosenko ukrán elnök vasárnap a délkelet-lengyelországi Sahrynba látogatva a lengyel-ukrán történelmi megbékélés mellett állt ki, ugyanezt tette aznap Andrzej Duda lengyel elnök is, aki viszont Ukrajnában a volhíniai mészárlás 75
Sem a migráció, sem a migránsbarát brüsszeli politika veszélye nem szűnt meg - hangsúlyozta a Fidesz-frakció szóvivője vasárnap Budapesten újságíróknak nyilatkozva
Lezuhant egy könnyű helikopter a szlovákiai Nagysáros közelében szombat este, a balesetben életét vesztette a gép pilótája, egy helyi üzletember, aki több száz embert foglalkoztat a térségben - közölte a szlovák média
Tunéziában a biztonsági erők kilenc tagját megölték vasárnap egy rajtaütésben az ország északnyugati részében, közel az algériai határhoz - jelentette a TAP tunéziai hírügynökség
A Budapest-Cegléd-Szolnok-Debrecen-Záhony és a Budapest-Újszász-Szolnok-Békéscsaba vonalakon 20-60, esetenként 60-120 perces késésekre kell számítani vasárnap este és éjszaka a biztosítóberendezés hibája, illetve áramszünet miatt - közölte a Mávinform az MTI-vel.