A tervek szerint 2033-ban, 32 évesen indul útnak a most még csak 17 éves Alyssa Carson - írja a Daily Mail. Az amerikai tini az Instagramra tett képeinek szinte mindegyikén mosolyog, ami nem csoda, hiszen a NASA élete álmát teljesíti. Annak ellenére is vidám, hogy feltételezhetően azt is közölték már vele, egyáltalán nem biztos, hogy visszatérhet,
Bőven meghaladja az egymillió forintot az új építésű lakások átlagos négyzetméterára a budapesti belvárosban és a bel-budai kerületekben, míg a vidéki nagyvárosokban 427 ezer forintot kellett fizetni átlagban az új építésű ingatlanok egy négyzetméteréért júniusban. A budapesti új lakások mintegy ötödükkel drágultak egy év alatt, miközben egyre több
A Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint restitúciós ügyekben sztálini alapokon áll a román igazságszolgáltatás. Gulyás Gergely a Mandinernek adott interjújában - amely a portálon vasárnap jelent meg - a Bánffy-perben hozott ítéletre reagálva úgy fogalmazott, Románia ma demokrácia, de nem jogállam.
Bár a következő napokban is többször lehet eső és erős lesz a szél is, sok lesz a napsütés és többfelé visszatér a 30 fokos meleg - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
Az orosz szurkolók méltósággal és büszkeséggel viselték, hogy a hazai válogatott drámai negyeddöntőben 2-2-es döntetlent követő tizenegyespárbajban szombaton kiesett Horvátországgal szemben a világbajnokságon.
Egy libanoni nő turistáskodni ment Egyiptomba. Utálta az egészet, és ezt trágár szavakkal elmondta egy videón, amit megosztott. Nyolc év börtönre ítélték.
Egy pazar rajt és egy pazar előzés – egyik Mercedes sem bírt Sebastian Vettellel, aki negyedik idei győzelmével erősítette meg bajnoki vezetését. Lewis Hamiltont pofozták az első körben, de talpra állt, és visszakapaszkodott a dobogó második fokára!
Bár a következő napokban is többször lehet eső és erős lesz a szél is, sok lesz a napsütés és többfelé visszatér a 30 fokos meleg - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez
Üdvözlendő, hogy Németország jelentősen, egy évtizeden belül 80 százalékkal tervezi emelni védelmi kiadásait, de ennél még többre van szükség - hangsúlyozta a jövő heti NATO-csúcs előtt a Bild című német lap vasárnapi kiadásának adott interjúban a szervezet főtitkára, Jens Stoltenberg
Bár a következő napokban is többször lehet eső és erős lesz a szél is, sok lesz a napsütés és többfelé visszatér a 30 fokos meleg - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből.
Bár a következő napokban is többször lehet eső és erős lesz a szél is, sok lesz a napsütés és többfelé visszatér a 30 fokos meleg - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez. Hétfőn a Dunántúlon több, keleten kevesebb napsütés várható. A Dunántúlon néhol, keleten szór
A négyszeres világbajnok Sebastian Vettel, a Ferrari német pilótája nyerte a vasárnapi Forma-1-es Brit Nagydíjat, megelőzve a szintén négyszeres vb-győztes, címvédő Lewis Hamiltont, a Mercedes hazai közönség előtt szereplő versenyzőjét.
Bár a következő napokban is többször lehet eső és erős lesz a szél is, sok lesz a napsütés és többfelé visszatér a 30 fokos meleg - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből.
Bár a következő napokban is többször lehet eső és erős lesz a szél is, sok lesz a napsütés és többfelé visszatér a 30 fokos meleg - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
A négyszeres világbajnok Sebastian Vettel, a Ferrari német pilótája nyerte a vasárnapi Forma-1-es Brit Nagydíjat, megelőzve a szintén négyszeres vb-győztes, címvédő Lewis Hamiltont, a Mercedes hazai közönség előtt szereplő versenyzőjét.
Sikeresen kimentették vasárnap a thaiföldi Tham Luang barlangrendszerben rekedt 12 tagú ifjúsági focicsapat első négy tagját - közölte sajtótájékoztatón a mentést vezető Narongszak Oszottanakorn, hozzátéve, hogy a mentőakció eddig a vártnál jobban alakul.
Linda egy siófoki hotelbe tette a székhelyét a napokban, onnan ruccant át olykor a Balaton Soundra. Amikor épp nem volt kedve bulizni, a bowlingozásnak hódolt. Ráadásul nem akárhogyan: egy szál bikiniben, mezítláb gurítgatott követői legnagyobb örömére. Férfi rajongói azóta olyan képet követelnek a szexi modelltől, amelyen hátulról fotózzák, ahogy
Jégeső és hatalmas mennyiségű csapadék zúdult le az égből az ország keleti régiójában. Brutális vihar csapott le vasárnap délután az Északi-középhegységre és az Alföldre: van, ahol már 20 mm csapadék is esett és egyre többfelé alakulnak ki zivatarok. Sok helyen ráadásul a felhőszakadást aprószemű jégdarabok is kísérik - írja az Időkép. Elsődlege
A 31 éves Vettelnek ez volt az idei negyedik, és pályafutása 51. futamgyőzelme, s ezzel nyolc pontosra növelte az előnyét a vb-pontversenyben Hamiltonnal szemben.
A négyszeres világbajnok Sebastian Vettel, a Ferrari német pilótája nyerte a vasárnapi Forma-1-es Brit Nagydíjat, megelőzve a szintén négyszeres vb-győztes, címvédő Lewis Hamiltont, a Mercedes hazai közönség előtt szereplő versenyzőjét
A szörnyű gyerekkorért, a kilencvenes évek elején zajlott délszláv háború borzalmaiért ha nem is kárpótolja az élet a horvát fociválogatott tagjait, de valamelyest „törleszt” nekik a sors.