Egy év alatt 78 helyett 98 tévécsatornára, 70 helyett 170 Mbps sávszlességre nőtt a leadott távközlési megrendelésekben szereplő átlagos igény a Netrisk.hu távközlési szolgáltatásokat összehasonlító oldalán, a Telenet.hu-n.
Kitört a nyár, nincs is üdítőbb, mint végre nyitott ablak mellett aludni! Már akinek sikerül... Mit tehet, akit a környezet zajai vagy fényei annyira idegesítenek, hogy aludni sem bír tőlük?
Kilencvenöt éves korában meghalt a svéd Arvid Carlsson, aki 2000-ben az orvosi Nobel-díj egyik kitüntetettje volt - közölte a svédországi Salhgrenska Akadémiára hivatkozva a TT helyi hírügynökség.
Verrasztó Dávid győzött 400 méter vegyesen a Hét Domb (Sette Colli) elnevezésű római úszóverseny szombati versenynapján, melyen összesen négy érmet szereztek a magyarok.
Joghurt, kávé és narancslé, valószínűleg a legtöbben ezeket gondolják a tökéletes reggeli alkotóelemeinek. Csak kevesen tudják, hogy bizonyos ételeket (a felsoroltakat is beleértve) kifejezetten nem ajánlott a nap első étkezésére, pontosabban éhgyomorra enni.
Az utóbbi időben egyre többször kerül szóba a Trump által kirobbantott kereskedelmi háború. Sorra jönnek ki a hangzatosabbnál hangzatosabb címek a növekvő vámokról és viszontvámokról, melyek egyértelműen hatással lehetnek a nemzetközi kereskedelemre, és egyre nagyobb aggodalmat váltanak ki a különböző régiók és eszközosztályok befektetőinek körében
Az uruguayi válogatott 2-1-re legyőzte az Európa-bajnok portugál csapatot az oroszországi labdarúgó-világbajnokság szombati nyolcaddöntőjében, Szocsiban.
Romániában Szijjártó Péter február eleji bukaresti látogatása óta az ellenzék magyarellenes előítéletekre alapozva támadja a szociáldemokrata kormánykoalíciót.
2018. június 30. – ez volt a nap, amelyen Lionel Messi és Cristiano Ronaldo is elbúcsúzott, nagy valószínűséggel pályafutása utolsó világbajnokságától. Úgy, hogy a XXI. század eddigi legsikeresebb két játékosa egyetlen gólt sem szerzett a vb-k egyenes kieséses szakaszában. A szombati nap hősei a Paris Saint-Germain csatárcsillagai voltak, Kylian Mb
A modern populizmus szülőhazája az Egyesült Államok, ahol a vadnyugati farmerek meg akarták őrizni az autonóm kisközösségeket a nagytőkés elittel szemben. A populizmus egyszerre volt egalitárius és individualista, konzervatív és liberális mozgalom.
Ma kezdi meg működését az online számlarendszer, de a program esetleges nem megfelelő működése miatt a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) július végéig még nem bírságolja az adatszolgáltatás mulasztását.
Júliustól két részre bomlik az utazásszervezők vagyoni biztosítéka a parlament által tavaly elfogadott törvénymódosítás értelmében, a vagyoni biztosíték júliustól kizárólag a befizetett előlegre, illetve részvételi díjakra nyújt fedezetet az új uniós irányelv bevezetésével.
Több jogszabályváltozás lép életbe mától: drágul a fővárosi taxizás, hatályba lép az új büntetőeljárási törvény, s mostantól ingyen tehetik le a KRESZ-vizsgát a 20 éven aluliak. Emellett elindul az online számlázás, s mostantól az étel- és italautomaták is be vannak kötve a Nemzeti Adó- és Vámhivatalhoz (NAV).
Csökkenő forgalom mellett emelkedett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten. A BUX 36 127,71 ponton fejezte be a kereskedést, az előző heti záróértékénél 731,09 ponttal, 2,07 százalékkal magasabban.
Nem panaszkodásképp, de Fekete Péter kultúráért felelős államtitkár elárulta: kinevezése előtt nem gondolta, hogy 18-19 óránál több munka belefér a napjába.
Az Egyesült Államok 11 amerikait szállított el Kínából az úgynevezett „akusztikus támadások” miatt: a szóban forgó személyeknél ugyanazokat a tüneteket állapították meg – fejfájás, szédülés, hallásvesztés, enyhébb agykárosodás, kognitív zavarok –, mint amelyekkel az Egyesült Államok havannai nagykövetségén tavaly megbetegedett diplomaták és családtagjaik küszködnek – írta szombaton online oldalán…
Nem fújta el a szél - A szeles időjárás sem akadályozta meg a remek küzdelmeket az MKB-Pannónia Strandröplabda Magyar Bajnokság nyíregyházi fordulójában, amelynek második napja Rácz László és Koch Róbert különleges teljesítményéről (is) szólt.
Bár férfi kosarasainknak vasárnap 20 órakor lesz még egy selejtezője, de annak eredményétől függetlenül továbbjutottak a világbajnoki selejtezők második körébe.
Kihúzták az Ötöslottó 26. heti nyerőszámait, amelyet ezúttal is élőben közvetítette a Pénzcentrum. 445 millió forint volt a tét. Az Ötöslottó nyerőszámai emelkedő sorrendben a következők:19; 41; 43; 61; 75.Ezen a héten...
A külügyminiszter a Kossuth Rádió vasárnapi műsorában úgy nyilatkozott, hogy a V4-ek érdeme az uniós migrációs politika megváltoztatása. Szijjártó Péter szerint eddig az EU demagóg módon viszonyult a bevándorlás jelentette krízishelyzethez.
Teljesen megújult a SIGNAL IDUNA Biztosító igazgatósága. Április 1-jétől Csata Dénes a SIGNAL IDUNA Biztosító elnök-vezérigazgatója. Sisák Ilona és Daniel Kempchen vezérigazgató-helyettesként csatlakoztak a biztosító vezetőségéhez. Dr. Kálózdi Tamás elnök-vezérigazgató hét év után közös megegyezéssel távozott a társaság éléről.
Északkaleleten még összejöhetnek a záporok. Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint gomolyfelhős, napos időre lehet számítani vasárnap. Fotó: pixabay.com CCO Elsősorban északkeleten lehet erősebb a gomolyfelhő-képződés, és arrafelé helyenként zápor is valószínű. Az északnyugati, északi szél többfelé megerősödik. A legmagasabb napp
Anyáink, nagyanyáink, apáink, nagyapáink tisztában voltak vele, hogy az élet értelme jórészt nem más, mint annak továbbadása, különösen olyan helyzetekben, amikor arra nagy szükség van.