Ma kezdi meg működését az online számlarendszer, de a program esetleges nem megfelelő működése miatt a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) július végéig még nem bírságolja az adatszolgáltatás mulasztását.
Júliustól két részre bomlik az utazásszervezők vagyoni biztosítéka a parlament által tavaly elfogadott törvénymódosítás értelmében, a vagyoni biztosíték júliustól kizárólag a befizetett előlegre, illetve részvételi díjakra nyújt fedezetet az új uniós irányelv bevezetésével.
Tovább javulhatnak a magyar-osztrák kapcsolatok azt követően, hogy vasárnaptól fél éven át Ausztria tölti be az EU soros elnöki tisztét - mondta Kiss J
A Szent Jobbot védelmező kendő és egy Mária Terézia kézjegyével hitelesített latin nyelvű írás is látható lesz a veszprémi Laczkó Dezső Múzeum kedden nyíló kamarakiállításán - közölte az intézmény az MTI-vel
Színes programkínálattal, felnőtteknek és gyerekeknek egyaránt érdekes előadásokkal indul hamarosan a Szentendre Teátrum. Tizenegy napon át 25 produkció lesz látható.
Okostelefon, okosotthon, okosbankár? - A trend egyértelműen a digitális szolgáltatások még szélesebb körű elterjedése irányába mutat, ami már a megtakarítások terén is tetten érhető. Háromból egy hazai megtakarító ugyanis szívesen...
Vasárnaptól nem közlekedik többé vonat a belgrádi főpályaudvarról, 134 év után bezárták a szerb főváros központjában található épületet, ezentúl egy külvárosi, a központ tehermentesítésére létrehozott pályaudvar lesz a végállomás
Ma kezdi meg működését az online számlarendszer, de a program esetleges nem megfelelő működése miatt a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) július végéig még nem bírságolja az adatszolgáltatás mulasztását. A NAV vasárnapi közleményében...
Újabb két nyolcaddöntővel folytatódik a foci-vb vasárnap, a házigazda oroszoknak a meglepően jó kezdés, majd az Uruguay elleni kisiklás után jön az első igazi teszt Spanyolország ellen. Ha tovább tudnak jutni, akkor valóban akár végső...
A milliós pénzjutalommal járó elismerésre építészeti alkotás, építészeti közélet és oktatás, terv és tervpályázat, építtető, valamint kivitelező kategóriában lehet benyújtani pályázatot.
Autóra, lakásra, telefonra a középiskolások harmada egyáltalán nem venne fel felnőtt korában hitelt, és tanulásra is csak minden második szerint szabad kölcsönt felvenni.
A Nyugat-Európából hazatérő vendégmunkások és a nyaralni induló turisták miatt torlódás alakult ki a röszkei határátkelőnél, tájékoztatott a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.
Több jogszabályváltozás lép életbe vasárnaptól: némileg drágább lesz a fővárosi taxizás, és hatályba lép az új büntetőeljárási törvény, illetve mostantól ingyen tehetik le a KRESZ-vizsgát a 20 éven aluliak.
A magyar jogállamiságot félti az az Európai Parlament (EP) állampolgári jogi, bel- és igazságügyi bizottsága (LIBE), ezért az alapszerződés hetes cikke szerinti eljárás megindítását kezdeményezték
A kormánynak a jövőben is határozottan ki kell állnia a házasság értékei mellett – mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára szombaton Kaposváron, a Református Egyházi Napok - Dunántúl egy fórumbeszélgetésén
Magyarországnak egyre pozitívabb a kisugárzása a Kárpát-medencében, egyre jobb magyarnak lenni a határon túl – mondta Csáky Csongor, a Rákóczi Szövetség elnöke szombaton az M1 aktuális csatornán
Huszonhárom embercsempészt fogtak el az Európai Unió part- és határvédelmi ügynökségének, a Frontex egyik műveletében az unió délkeleti és keleti határán – közölték szombaton