2019. január 10. csütörtök

jan. 10
18:48
Mikor fizet a biztosító, ha a hóval elzárt területen reked egy síelő? (Infostart)
A megkötött konstrukciótól függ, hogy fizet-e a biztosító azoknak, akik a hóban rekedtek - nyilatkozta az InfoRádiónak a CLB Biztosítási Alkusz Kft. kommunikációs igazgatója, miközben éppen a hóval elzárt ausztriai település felé tartott, hogy a magyar turistákat tájékoztassa a lehetőségeikről.
jan. 10
18:49
Tűz végzett egy munkással a dubrovniki vízerőműben (Grill Receptek)
Legalább hárman megsérültek a Horvátországban történt balesetben, és ketten eltűntek. Robbanás előzte meg a tüzet.
jan. 10
18:51
14 éves lányt futtatott egy banda Szegeden (Grill Receptek)
Kerítés bűntette és más bűncselekmények megalapozott gyanúja miatt indítottak eljárást egy szegedi nő és három társa ellen, akik egy 14 éves hódmezővásárhelyi lányt prostitúcióra vettek rá.
jan. 10
18:51
Nádas, Alföldi, és Fischer Iván a kortárs kulturális élet legbefolyásosabb alakjai (Könyves Magazin)
Az MTA munkatársa készített elitkutatást.
jan. 10
18:53
"Azt hittem, egy mosómedve" - Repülőről zuhanó jégtömb szakíthatta be egy kanadai ház tetejét (Grill Receptek)
Méterekkel egy alvó nő feje mellett ütötte át a plafont a több kilós jég. Az Air Canada gépe járt arra, a légitársaság komoly vizsgálatot ígér.
jan. 10
18:55
Nincs döntés a sofőrök pihenőidejéről (Grill Receptek)
Göröngyös utat jár be a közúti fuvarozók munkáját és munkakörülményeit szabályozni hivatott európai uniós törvénycsomag. A javaslatokról csütörtökön szavazott az Európai Parlament közlekedési bizottsága
jan. 10
18:57
Hétvégi hazai körkép: új síterepek nyitnak! (Síelők)
A szezon eddigi legjobb kínálatával, a legtöbb sípályával várják a hazai síterepek a vendégeket a mostani hétvégén. A héten új pályákat nyitottak meg Eplényben, Mátraszentistvánban és Visegrádon. Új pálya nyílik Sátoraljaújhelyen és végre kinyit Kékestető, Nagy hideg-hegy és Bánkút is.
jan. 10
18:57
Kovács Zoltán fizetett hirdetésként terjeszti Twitter-bejegyzését (Grill Receptek)
Az Európai Parlament január végi brüsszeli mini-plenáris ülésén tárgyalhat a magyarországi helyzetről — döntött az EP vezető grémiuma, az Elnökök Értekezlete (házbizottsága) csütörtökön.
jan. 10
18:57
Extrém hideg, hófúvás - komoly figyelmeztetést adtak ki péntekre (Háziállat)
Néhány megyére az erős szél, illetve hófúvás, egy megyére pedig az extrém hideg miatt is figyelmeztetést adott ki péntekre az Országos Meteorológiai Szolgálat.
jan. 10
18:57
Teljes egészében láthatjuk az új 7-es BMW-t! (Autónavigátor)
A vesék drasztikus növekedésnek indultak a BMW-nél, a csúcskategóriás modelleken már-már komikusan nagynak hatnak, de ezzel a drasztikus megjelenéssel is még jobban elválasztják őket a többi modelltől.
jan. 10
18:57
Újabb figyelmeztetéseket adtak ki: Szélre, hófúvásra, extrém hidegre készülhetünk (SzMo)
Akár -15 fok is lehet, a szél pedig alacsonyabb hótorlaszokat építhet az érintett megyékben.
jan. 10
19:00
Ebédet vitt a Fidelitas Varju Lászlónak (ATV)
Kinyomtatott napi menüt és ebédet is vittek egy újpesti étteremből fidelitasos fiatalok a Demokratikus Koalíció politikusának, Varju Lászlónak. Azt mondják: azért, hogy a képviselőnek ne kelljen ebédért kuncsorognia a Rózsadombon, a Parlamentben vagy éppen a Várban. Az ebédet végül nem tudták átadni a politikusnak, az iroda ugyanis zárva volt.
jan. 10
19:03
Pénzbüntetést kaphat a francia rapper, aki a fehérek felakasztásáról írt számot (444.hu)
Nick Conrad szerint nem kell szó szerint érteni a szöveget.
jan. 10
19:03
Nem szóltak a magyar hatóságnak, hogy idén készen lennének Paks 2 tervei (444.hu)
Az új blokkok építésének kezdete beláthatatlan, az oroszok által javasolt 2019 októberi indulás pedig teljesen irreális most már. 2030 előtt nem lesz ez kész - már ha egyáltalán.
jan. 10
19:03
Veszélyjelzés több megyében, extrém hideg miatt is (Infostart)
Néhány megyére az erős szél, illetve hófúvás, egy megyére pedig az extrém hideg miatt is figyelmeztetést adott ki péntekre az Országos Meteorológiai Szolgálat.
jan. 10
19:03
David Beckham erősebb sminket viselt egy fotózáson, mint te a szilveszteri bulin (Joy)
Fogadjunk, hogy David Beckham divatba fogja hozni a pasi sminket.
jan. 10
19:03
Alföldi Róbert, Enyedi Ildikó és Nádas Péter a legtekintélyesebb magyarok listáján (SzMo)
A hazai kulturális elitet vizsgálták: tízes lista készült az irodalomban, a színházban, a filmben, a zenében, az alkotóművészetben és a tudományban szereplőkről.
jan. 10
19:05
Egy szuper videóban mond köszönetet a Rossz versek alkotója (SzMo)
Reisz Gábor rendhagyó produkciót hozott össze.
jan. 10
19:06
Megállapodást kötött a BME és a Mol (ProfitLine)
Stratégiai megállapodást kötött a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) és a Mol csütörtökön, Budapesten, az együttműködés célja az ipari igények és az egyetemi lehetőségek még hatékonyabb összehangolása.
jan. 10
19:06
Romlott a kedve a magyar vállalkozásoknak: közterherrém kerülgeti őket (Pénzcentrum)
A kkv-k stabil várakozásokkal indulnak neki 2019-nek - derült ki egy friss kutatásból. A cégek gazdasági helyzetét leginkább befolyásoló tényezők - mint a vállalkozás pénzügyei, az uniós pályázatok elérhetősége vagy a gazdaságpolitika...
jan. 10
19:09
Brutális átalakulás - 20 kiló izmot pakolt magára a Hellboy főszereplője (Femcafe)
A 2019-es Pokolfajzat tunya sztárjából izomkolosszus lett.
jan. 10
19:09
Recesszióba fordulhatott Németország? (Könyves Magazin)
Olyan rossz adatok jöttek a német gazdaságról, hogy az elemzők nem hisznek a szemüknek – írja a Business Insider.
jan. 10
19:09
Alapjogokért Központ: Helyesen író dílerek és a többiek – Az Alapjogokért Központ sajtószemléje (Tiszta Jövő)
A Vice beszámolójából megismerhetjük a bírót, aki a dílerek által forgalmazott drogokat népszerűsítő szórólapok kitűnő helyesírása miatt engedte el a terjesztőket. Az Alapjogokért Központ szemléje a PC-hírek világából.
jan. 10
19:09
Alig 27 másodpercünk van az első randin arra, hogy jó benyomást keltsünk (SzMo)
Bár a látszat néha csal, az első benyomás döntő lehet további sorsunk szempontjából, akár egy párkapcsolatban, akár egy munkahelyi bemutatkozásban.
jan. 10
19:09
Visszatért az ausztrál híradóba a "péniszruha", amitől a fél internet a hasát fogta (SzMo)
Olyan, mint egy Rorschach-teszt; ha egyszer belelátod, nem tudsz rá másként nézni.
jan. 10
19:12
Megtörhet az amerikai dollár hegemóniája - megvan a kihívó (Infostart)
A kínai jüan lehet az amerikai dollár mellett a világ egyik tartalékvalutája – vetette fel a befolyásos Angol Központi Bank vezetője. Mark Carney ezzel elismerte azokat az ötleteket, amelyek szerint ellenpólust kell találni az amerikai valutával szemben.
jan. 10
19:15
A Real felvette a kapcsolatot korábbi trénerével (Sport365)
Hamar vége lehet a Solari-érának.
jan. 10
19:15
Hetvenkét órás ultimátum Teresa Maynek (HírTV)
Ultimátumot adott a kormánynak a brit parlament.
jan. 10
19:18
Megszűnik egy európai légitársaság (Infostart)
Megszűnik az Air France-KLM fiatalosnak szánt brandje, a Joon.
jan. 10
19:18
Gyertyagyújtással tiltakoztak a budapesti Nagy Imre-szobor eltávolítása ellen Kaposváron (Grill Receptek)
- Mi nem érjük be a kommunista politikusok semmire sem kötelező ígéretével, nekünk azt kell elérnünk, hogy az uralkodó párt, ha akar, se tudjon erőszakot alkalmazni ellenünk – idézett Kerepesi Orbán Viktor egy nappal később a Hősök terén, 400 ezer ember előtt elmondott beszédéből, Jánosi Katalin, Nagy Imre unokája pedig levélben köszönte meg a kapo
jan. 10
19:20
Nem érdekli a MÁV-ot a "Fasiszta Fidesz" (Grill Receptek)
A jelek szerint senki sem törődik a HÉV-megállóba felfújt kormányellenes feliratokkal.
jan. 10
19:24
Fordult a kocka az autógyártóknál, megindult a Telekom (Privátbankár)
Mínuszból szerény pluszba küzdötte fel magát Amerika, Európában vegyes volt a kép. Sem a forint, sem a BUX nem mozdult, az OTP kissé esett, a Richter és a Telekom emelkedtek.
jan. 10
19:24
William Hill: elbukhat May nagy terve, még idén le is mondhat (Portfolio)
A brit fogadóipar szerint csekély az esélye annak, hogy a londoni alsóház a jövő heti szavazáson elfogadja a brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) feltételrendszeréről szóló megállapodást, és ennek megfelelően az egyezmény elutasítására...
jan. 10
19:24
Így készítsük fel autónkat télre és így tároljuk szakszerűen hobbiautónkat (Auto Pult)
Az autók téli felkészítésével és hobbijárgányaink szakszerű téli tárolásával foglalkozó cikkünkkel kicsit elkéstünk ugyan (bár a korábbi években már több ízben is érintettük a témát), a tél ugyanis már jó néhány hete javában tombol, sok helyen igencsak megnehezítve a közlekedést hazánkban, az elmúlt napok heves havazása kapcsán azonban úgy éreztük,
jan. 10
19:26
Stratégiai megállapodást kötött a BME és a Mol (Portfolio)
Stratégiai megállapodást kötött a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) és a Mol csütörtökön, Budapesten, az együttműködés célja az ipari igények és az egyetemi lehetőségek még hatékonyabb összehangolása. A Mol...
jan. 10
19:30
Rekordon az orosz olajtermelés (Portfolio)
Rekordszintű volt Oroszország tavalyi kőolajtermelése és 18 éve legmagasabb a földgáztermelése - számolt be Alekszandr Novak orosz energiaügyi miniszter, amikor csütörtökön megbeszélést tartott Vlagyimir Putyin államfővel. A miniszter...
jan. 10
19:33
Donald Trump nem utazik el a davosi fórumra (ATV)
Az amerikai elnök nem utazik el a január 21-én kezdődő davosi világgazdasági fórumra. Donald Trump csütörtökön - útban az amerikai-texasi határhoz - Twitter-üzenetben közölte ezt,
jan. 10
19:33
Szlovénia öt embert fogad be a Máltán kikötött menedékkérők közül (444.hu)
Ezzel jelzik, hogy elkötelezettek az EU szolidaritási politikája mellett, és közös megoldást keresnek a migráció kérdésére.
jan. 10
19:33
Ökopolisz-vita: liberális demokráciában vagy kompetitív autoriter rendszerben élünk? (Könyves Magazin)
Az LMP pártalapítványának folyóiratbemutató estjén a jelenlegi hazai politikai rendszert elemezte két politológus: Szűcs Zoltán Gábor és Filippov Gábor.
jan. 10
19:36
Rajt Argentína ellen - kiderült, Nagy Laci játszik-e (Infostart)
Csoknyai István és Vladan Matics szövetségi kapitányok kijelölték a nyitányon pályára lépő 16 fős keretet.
jan. 10
19:39
Felsőoktatási börze Budapesten (HírTV)
Egész hétvégén látogatható a 19. alkalommal megrendezett educatio kiállítás.
jan. 10
19:39
Fantasztikus helyszín - Itt rendezik meg az idén a 20 éves Story Gálát (Femcafe)
Néhány információt elárultak a szervezők a nagymúltú esemény részleteiről.
jan. 10
19:48
Clint Eastwood 90 éves drogcsempészt játszik - heti moziajánló (Infostart)
A cannes-i fődíjas japán alkotás mellett egy skandináv krimi és néhány családoknak szóló film is debütál a héten a magyar mozikban.
jan. 10
19:48
NHL-t megjárt hokis igazol Székesfehérvárra (Sport365)
A hatos mezt fogja viselni.
jan. 10
19:50
Férfi kézi-vb - Nagy László már akár Argentína ellen is játszhat (Sport365)
Három játékost kellett kihagyni a keretből.
jan. 10
19:51
Fűszerek és ételek, amelyek „okosabbá” is tehetnek (Grill Receptek)
Sok egészségügyi probléma esetén segíthetnek a fűszernövények, de olyanok is vannak, amelyeket akkor is használhatunk, ha vizsgára készülünk, vagy éppen komoly agymunkát igénylő feladat előtt állunk.
jan. 10
19:53
A szív működéséről árulkodik a lépcsőzés (Grill Receptek)
A korai halál kockázatára utal, ha valaki nem képes megállás, illetve pihenés nélkül gyors iramban négy emeletet felsétálni a lépcsőn - derítette ki egy kutatás.
jan. 10
19:55
Drogkartellek csaphattak össze, 21 halottat találtak Mexikóban (Grill Receptek)
A vérfürdő az amerikai határ mellett történt.
jan. 10
19:57
Vénába ültetett szivacs hozhat áttörést a kemoterápia mellékhatásainak kezelésében (Grill Receptek)
Pár éven belül elkezdődhetnek a klinikai kísérletek is. Az eljárással a kemoterápiás szer legalább felét sikerülhet kivonni a vérből.
jan. 10
20:00
Macron és Merkel az EU-tengely megerősítésével üzen (Infostart)
Az Európai Unió motorjának is nevezett német-francia együttműködés tovább mélyül – a felek megállapodtak abban, hogy kiegészítik az 1963-es megbékélési szerződést. Kommentátorok szerint ezzel az euroszkeptikus nacionalistáknak üzennek a közelgő brit kilépés idején.

Keresés