2019. január 11. péntek

jan. 11
18:06
Pozsonyi Ádám: Gyurcsányt a Jobbik élére! (Tiszta Jövő)
Ezt követeli a haladó erők összefogása, és a röhögni vágyó jobboldali tömeg.
jan. 11
18:06
Balla Ildikó lett az év jelmeztervezője (Könyves Magazin)
Átadták a Látványtér 2018 szakmai kiállítás díjait.
jan. 11
18:12
Vegyesen teljesítettek a vezető részvények (ProfitLine)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 90,56 pontos, 0,22 százalékos emelkedéssel, 40 886,06 ponton zárt pénteken.
jan. 11
18:12
A francia hatóságok jelentős és radikális mozgósításra számítanak szombaton (USAracing)
Országszerte mintegy 80 ezer rendőr és csendőr lesz a francia utcákon, Párizsban ötezer rendőrt és a csendőrség páncélosait vezénylik ki a közterekre.
jan. 11
18:12
Nőkről szóló konzultációt indított az Európai Bizottság – magyarul is kitölthető a kérdőív (SzMo)
Arra kíváncsiak, mennyire érvényesül az 'egyenlő munkáért egyenlő bért' alapelv.
jan. 11
18:15
A Mészáros-család behabzsolt egy kicsit az Opus-ból (Menedzsment Fórum)
Lőrinc és Beatrix a saját nevére is szerzett részvényeket.
jan. 11
18:18
Jól bevásárolt Lewis Hamilton (Infostart)
Negyvenmillió dollárért, azaz több mint 11 milliárd forintért vásárolt magának egy lakást New Yorkban.
jan. 11
18:18
Felborult egy turistákat szállító busz Kubában, heten meghaltak, köztük több külföldi (444.hu)
A buszsofőr előzni próbált, de nagyon rossz vége lett.
jan. 11
18:18
Repül az idő! Már 16 évesek a lányok, akik Emma babát játszották a Jóbarátokból (Joy)
Igen, már 16 éve annak, hogy Noelle és Cali Sheldon (vagyis Emma baba megszemélyesítői) feltűntek Rachel és Ross karjaiban.
jan. 11
18:24
Húsz évet kapott az idős tanárokat kalapáccsal agyonverő anya (Grill Receptek)
A háromgyerekes H. Tünde még 2015 októberében gyilkolta meg kegyetlenül a nyolcvanas éveiben járó érdi házaspárt, hogy aztán kirabolja őket. Az ügyész életfogytiglanért fellebbezett.
jan. 11
18:24
Elhunyt Theo Adam (ATV)
Elhunyt Theo Adam német operaénekes, korának egyik nagy Richard Wagner- és Richard Strauss-előadója.
jan. 11
18:30
Megújuló turizmus a Dráván (AQUA)
Lezárult a Dél-dunántúli Vízügyi Igazgatóság (Ddvizig) és a horvátországi Agencija za vodne putove (AVP) 2017. június 15-én indult turizmusfejlesztési projektje.
jan. 11
18:36
Megváltoztak a tulajdoni arányok az Opus Globalban (Infostart)
Január 11-i értéknappal megkeletkeztettek az Opus Global Nyrt. igazgatósága által tavaly novemberben elhatározott tőkeemelésekhez kapcsolódó 107 120 642 darab "A" sorozatú, 25 forint névértékű, a Budapesti Értéktőzsdére (BÉT) már bevezetett részvényekkel azonos jogokat biztosító törzsrészvényt - tette közzé az Opus Global pénteken, a BÉT honlapján.
jan. 11
18:36
Hét ember meghalt egy turista busz balesetében (HírTV)
Kubában történt a szerencsétlenség, külföldiek is utaztak a járművön.
jan. 11
18:36
Megváltoztak a tulajdoni arányok az Opus Globalban (ProfitLine)
Január 11-i értéknappal megkeletkeztettek az Opus Global Nyrt. igazgatósága által tavaly novemberben elhatározott tőkeemelésekhez kapcsolódó 107 120 642 darab "A" sorozatú, 25 forint névértékű, a Budapesti Értéktőzsdére (BÉT) már bevezetett részvényekkel azonos jogokat biztosító törzsrészvényt - tette közzé az Opus Global pénteken, a BÉT honlapján.
jan. 11
18:36
12,8 milliótól elérhető a 217 lovas, 385 km hatótávú Nissan Leaf 62 kWh (Auto Pult)
A Nissan aztán nem teketóriázott az elektromos autózásban mérföldkőnek tekinthető Leaf legújabb, igencsak kecsegtető (csúcs)változatának piaci bevezetésével: a 62 kWh kapacitású akkumulátorral felszerelt modell épp, hogy bemutatkozott a héten a Los Angeles-i CES kiállításon, máris megrendelhető hazánkban.
jan. 11
18:42
Megnövelte befolyását Mészáros Lőrinc, neje is nagyrészvényes lett (Privátbankár)
Egy korábban elhatározott tőkeemelés eredményeképpen címbeli személyek részesedése nagyot nőtt az Opusban. A tegnapi korrekció után ismét limittel emelkedett a Plotinus, igen kis forgalom mellett. Szerényen esik Amerika, kissé visszaesett az olajár. Esnek a 10 éves kötvényhozamok, a német hozam megint a nullát közelíti.
jan. 11
18:42
A csecsemőtáplálásról (WebBeteg)
A csecsemő számára az egyetlen teljes értékű táplálék az anyatej. A növekedéshez és fejlődéshez elengedhetetlen tápanyagok mellett rengeteg immunoglobulint (az immunrendszer működésében szerepet játszó fehérjét), valamint élő sejteket is tartalmaz.
jan. 11
18:42
Késnek a nyugdíjak: Összeszedtük, amit eddig tudni lehet (ATV)
Nem érkeztek meg ma reggel a januári nyugdíjak a bankszámlákra. A Magyar Államkincstár csak annyit közölt, hogy technikai problémáról van szó, de bővebb tájékoztatást nem adtak. Egész nap egymásnak ellentmondó hírek jelentek meg a postai kézbesítésről is, de a Magyar Posta azt közölte, hogy az eredeti időpont szerint jövő hét szerdán kezdik el kézb
jan. 11
18:42
Keresetlen szavakkal zavarta le egy utas a vak lány kutyáját a buszról (SzMo)
Nem ez az első eset, Megan mégis hisz az emberekben.
jan. 11
18:48
Kanadába utazik a családja bosszúja elől Thaiföldre menekült szaúdi nő (444.hu)
Kanada megadta neki a menekültstátuszt.
jan. 11
18:48
A csoki a legjobb gyógyszer! Felejtsd el a köhögéscsillapító szirupokat! (SzMo)
Egy köhögésszakértő szerint sokkal hatásosabb, mint a patikai lötyik.
jan. 11
18:48
Fürdőruhás képei bizonyítják: Jennifer Lopez jobb formában van, mint valaha (SzMo)
Az énekesnő testileg és lelkileg is szinte kicsattan – most a Harper´s Bazaarban pózolt.
jan. 11
18:48
Online távkapcsolatból valódi tündérmese – 13 ezer kilométer távolságból szerettek egymásba (SzMo)
A szerelem tényleg nem ismer határokat!
jan. 11
18:54
Teljesen átalakul a bírósági végrehajtás (Infostart)
A tervek szerint 2020-ra alapjaiban átalakul Magyarországon a végrehajtás rendszere: az eljárások átláthatóbbá és szakszerűbbé válnak - mondta az InfoRádiónak a Magyar Bírósági Végrehajtó Kar elnöke.
jan. 11
18:54
Óriási meglepetés és dráma a magyar csoportban - videó (Sport365)
Hihetetlen pillanatok!
jan. 11
18:54
Már nyugati fuvarozók is tiltakoznak az uniós mobilitási csomag ellen (AQUA)
Nemcsak az EU keleti államai­nak fuvarozói tiltakoznak a mobilitási csomag tervezett módosítása ellen, hanem a belga és francia sofőrök is.
jan. 11
18:54
Iszak Eszti zavarba ejtő fotót posztolt: úgy néz ki rajta, mint egy óvodás (SzMo)
'Vannak napok, amikor jól esik visszamenni egy kicsit gyerekbe' – írta mellé.
jan. 11
18:54
Lotfi Begivel és Kowával nosztalgiázik Kollányi Zsuzsi új klipjében (SzMo)
Fülbemászó dallal tér vissza Kollányi Zsuzsi.
jan. 11
19:00
Tovább csökkenti a kormány a tranzakciós illetéket? (Portfolio)
Januártól a 20 ezer forint alatti átutalásoknál már nem szed tranzakciós illetéket az állam, ugyanakkor további csökkentésre legkorábban jövőre számíthatunk. A piac azt mondja, a kormánynak ezt a jól tejelő fejőstehenet kellene pihentetnie...
jan. 11
19:00
Csonka András szenzációsan alkotta újra a Mónika show egyik ikonikus jelenetét (SzMo)
Ki ne emlékezne Vámpír Ágira? Nehéz röhögés nélkül kibírni... :D
jan. 11
19:06
Sztrájk lesz a frankfurti repülőtéren (ProfitLine)
Sztrájkot hirdetett keddre a frankfurti nemzetközi repülőtérre a németországi szolgáltató szektor szakszervezeti szövetsége (Verdi).
jan. 11
19:06
"Armageddon": Néhány nap alatt 3 méter hó esett Ausztriában, és még nincs vége (ATV)
Egyre több áldozatot követel a húsz éve nem látott mennyiségű hó Bajorországban, Csehországban és Ausztriában. München közelében egy kilencéves fiú meghalt, amikor egy fa kidőlt a hó súlya alatt. Egy svájci szállodát pedig lavina temetett maga alá. Ott hárman sérültek meg.
jan. 11
19:06
Romlott kaját hozott a futár? Mutatjuk, hogyan küldheted vissza (Pénzcentrum)
Ha még nem bontottuk fel a csomagolást vagy a dobozát, visszaküldhető tizennégy napon belül például az internetről rendelt rizs, tészta, olaj; de nem gondolhatjuk meg magunkat már akkor, ha kenyeret vagy más, rövid ideig eltartható élelmiszert...
jan. 11
19:06
Nagyon kellemesen gömbölyödik Lydia (Player)
Azt nem tudjuk, hogy tud-e főzni, de jól néz ki.
jan. 11
19:06
Sírva jelentette be a sportoló: itt a vége a karrierjének (Femcafe)
Nem folytathatja tovább.
jan. 11
19:12
Bejelentették: megszűnhet a lakossági átutalásoknál a tranzakciós illeték (ATV)
A 2019-es költségvetésben még több mint 228 milliárd forint bevétellel számolt a kormány a pénzügyi tranzakciós illetékből.
jan. 11
19:12
Brutális hóhelyzet Ausztriában: Bevetették a hadsereget, helikopterrel evakuálják a diákokat (ATV)
Az osztrák hadsereg ötszáz katonája van bevetésen az országban kialakult súlyos hóhelyzet miatt, további ezren készültségben vannak - közölte pénteken Sebastian Kurz osztrák kancellár.
jan. 11
19:12
Megjelent az első teljes képet mutató videó az új Supráról (Autónavigátor)
Ahogy az mostanában többször fordult már elő, idő előtt kerültek ki fotók, egész pontosan egy komplett videó az új Toyota Supráról, így most már teljes egészében láthatjuk, amit már régóta sejtettünk.
jan. 11
19:12
Grezsa István: egy pillanatra sem engedhetjük el a kárpátaljai magyarok kezét (USAracing)
A magyar állam nemcsak a kárpátaljai magyarságot segíti, hanem erejéhez mérten a többséghez tartozókat is, hiszen – mint mondta – a szükség nem nemzetiségfüggő.
jan. 11
19:18
A spanyolok vésztervet készítenek a rendezetlen Brexitre (Portfolio)
A spanyol kormány készenléti tervet dolgoz ki arra az esetre, ha Nagy-Britannia végül megállapodás nélkül távozik az Európai Unióból - közölte Isabel Celaá kormányszóvivő pénteken Madridban, a kabinet ülését követő sajtótájékoztatón....
jan. 11
19:18
Veszélyjelzést adott ki a meteorológiai szolgálat: ónos eső jöhet (Háziállat)
Budapestre, Pest, Bács-Kiskun, Fejér, Győr-Moson-Sopron és Komárom-Esztergom megyére adtak ki figyelmeztetést.
jan. 11
19:18
Játékos teszt - Te melyik híres Kate-re hasonlítasz? Derítsd ki! (Joy)
Kíváncsi vagy, melyik híres Kate-re hasonlítasz? A színésznő Kate Hudsonra vagy a modell Kate Uptonra? Most megtudhatod!
jan. 11
19:18
Századik évébe lépett: Mi a titka Bálint gazdának? (SzMo)
Egy ország kedveli Bálint Györgyöt, aki még mindig aktív, levelezik és kertészkedik. Életéről is mesélt.
jan. 11
19:27
Egy hamburgerrel bizonyították be, hogy mennyire drága a dollár (Menedzsment Fórum)
30 éve nem voltak ilyen olcsók a világ valutái.
jan. 11
19:27
Fabregas elhagyta a Chelsea-t, aláírt új csapatához (Sport365)
Hivatalos bejelentés.
jan. 11
19:30
Orbán Viktor válaszolt is meg nem is Dózsa Lászlóval kapcsolatban (Grill Receptek)
„A tudomány sajátossága, hogy későbbi kutatások eredményei új, más megvilágításba helyezhetik a múlt egyes történéseit" - reagált a miniszterelnök arra, még mindig '56-os hősnek tartja-e Dózsát.
jan. 11
19:30
Az államkincstár állítja: mindenki megkapta a nyugdíját (Portfolio)
Hozzánk beérkezett olvasói levekből és más lapokhoz beérkezett jelzésekből az derült ki, hogy hat óra előtt nem sokkal még voltak, akik nem kapták meg a nyugdíjukat. A MÁK azonban állítja: mindenki megkapta határidőre a járandóságát....
jan. 11
19:30
Alapos munka – teljes pompájában tündököl a frissített 7-es BMW (Auto Pult)
Nem vagyunk biztosak benne, hogy a BMW pontosan úgy gondolta a frissített 7-es BMW leleplezését, ahogy végül elsült a történet, de a lényeg, hogy az internetre kiszivárgott fotók eredetiek és tökéletesen látszik rajtuk a luxusautó, úgyhogy meg is mutatjuk Olvasóinknak az új 7-est – íme, így néz ki a frissített zászlóshajó.
jan. 11
19:30
Jó vagy rossz, ha kiveszik a gyerek manduláját? (SzMo)
Mi a funkciója a manduláknak, mikor szükséges valóban az eltávolításuk? Szakorvos válaszol a kérdésekre.

Keresés