Szinte hihetetlen, hogy a Fiat Tipo veteránkorba lépett: a hazai törvények értelmében épp idén januártól kaphatnak OT-rendszámot a legelső Tipók, hiszen a modell 1988. január 26-án debütált a Fiat Ritmo utódjaként. A Tipo megjelenése után elnyerte az Év Autója címet, majd 1995-ös leköszönéséig sok család bevált mindenese volt. Őt a Fiat Brava/Bravo
Van az úgy, hogy a meetingeket a felettes kreatív, a valósággal köszönőviszonyban sem álló meglátásai viszik félre. Ilyenkor a beosztottnak kell visszarángatnia a megbeszélést a józan ész talajára. Következzen néhány módszer, amiért még nem fogják kirúgni. Az esetek többségében.
A Munka Törvénykönyve decemberi módosításának, a köznyelvben rabszolgatörvénynek, vagy túlóratörvénynek nevezett módosításának megsemmisítését kérik az Alkotmánybíróságtól a parlamenti ellenzéki pártok. A MSZP-Párbeszéd...
Keddtől tilos az evés a bécsi metró összes vonalán. A tilalom betartását ellenőrizni fogják, de büntetést egyelőre nem helyeztek kilátásba - mondta el Alexandra Reinagl, a Wiener Linien bécsi közlekedési társaság vezetője.
A brit kormány azt javasolja a Nagy-Britanniában kiállított gépjárművezetői jogosítványok tulajdonosainak, hogy ha más EU-országokban élnek, minél előbb cseréljék ki vezetői engedélyüket a fogadó ország által kibocsátott jogosítványra.
Módosult az MKB Bank tulajdonosi szerkezete, miután a bankban Szíjj László 32,9 százalékos közvetett részesedést szerzett - tájékoztatta a hitelintézet az MTI-t hétfőn közleményben.
Miután a hétvégén a gazdaság tönkretételével fenyegette meg Donald Trump amerikai elnök Törökországot, ma telefonbeszélgetést folytatott egymással a két ország elnöke egy, a terrorizmustól "megtisztított", esetleges észak-szíriai...
Több tucat lengyelországi városban, köztük Gdanskban és Varsóban gyűléseket és gyászmeneteket tartottak hétfő este, tisztelegve az előző nap megkéselt, sérüléseibe belehalt gdanski főpolgármester, Pawel Adamowicz emléke előtt.
A gének befolyásolhatják a kockázatvállalásra való hajlamot egy nemzetközi kutatás szerint. A Nature Genetics című szaklapban megjelent tanulmányukban a kutatók kiemelték ugyanakkor, hogy csakis a génjei alapján nem jósolható meg...
Donald Trump amerikai elnök hétfőn visszautasította azokat a sajtóban megjelent állításokat, amelyek szerint korábban Oroszország javára dolgozott volna.
Megváltozott az MKB Bank Zrt. 32,9%-os rászvénycsomagjának végső tulajdonosának személye, amely a gyakorlatban azt jelenti, hogy Szemrey Tamást Szíjj László váltotta fel - derült ki a bank mai közleményéből. A közlemény szerint...
Puzsér Róbert dugódíjat vezetne be és sétáló zónát alakítana ki, ha megválasztanák Budapest főpolgármesterének. Ez része a Sétáló Budapest Programjának, amivel az Autóklub nem ért egyet, mert szerintük nincsenek meg a feltételek hozzá.
Belga kutatók a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Energiatudományi Kutatóközpont (EK) munkatársainak közreműködésével olyan újszerű bioüzemanyag-előállítási módszert dolgoztak ki, amely az ehető alapanyagok (kukorica, növényi olajok) helyett cellulózból indul ki és teljesen beépíthető a jelenleg működő olajfinomítói folyamatokba.
Több kórházban látogatási tilalmat rendeltek el az influenzaszerű megbetegedések halmozódása miatt - derül ki a Nemzeti Népegészségügyi Központ honlapjáról. Emellett a Honvédkórházban részleges látogatási tilalmat vezettek be. ...