Nagy meglepetésre a Wells Fargo tavalyi negyedik negyedévre vonatkozó bevétele és egy részvényre jutó nyeresége nem tükrözte az elemzői várakozásokat (korábbi gyorsjelentéseknél alig voltak eltérések), az más kérdés, hogy a számok...
Egy millió eurós tőkeemelésre készül egy tavaly alapított magyar startup, a Trekhunt. A cég, amely az aktív kikapcsolódást keresőknek nyújt egy kereső/gyűjtőoldalt, idén januárban indította el a szolgáltatását Magyarországon...
Fekete Péter kiemelte, hogy az elmúlt évben a magyar artistaművészet legnevesebb képviselőit kérték fel, hogy rendezői tevékenységükkel segítsék a Fővárosi Nagycirkusz munkáját.
Szükségállapotot rendelt el kedden a tátrai régióban a szlovák útkezelő vállalat a napok óta tartó havazás és a helyi utakon keletkezett hóátfúvások miatt - jelentette a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség.
Továbbra sem fogadja el a legnagyobb észak-írországi párt a brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) feltételrendszerét tartalmazó megállapodást, így a kormányzó Konzervatív Pártnak elvileg nem lehet többsége a kedden késő estére...
A korábbi oktatási politikus szerint a magyar társadalomhoz hasonlóan a pedagógus szakma is megosztott, de a kialakult hangulat indokolttá tehet egy látványos sztrájkot.
„Nyilván nemcsak bennünk merül fel a kérdés jelen esetben: ilyen kiugróan sikeres szereplés után hol máshol lehetne a következő Eb, ha nem Magyarországon?” – fogalmazott Schulek Csaba.
Alig két hete van kiadnia a munkahelyednek az előző évi jövedelmedről szóló igazolást. Ez azért fontos, mert csak annak alapján tudod leellenőrizni, hogy a NAV helyesen készítette-e el az SZJA-bevallásodat. Emellett alig egy hónapod maradt...
Különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás ügyében indult eljárás Pécsvárad független polgármestere ellen kedden a Szekszárdi Törvényszéken.
A Financial Times brit üzleti-politikai napilapnak sikerült megszereznie két, egymástól független és a hivatalos adatoktól jelentősen eltérő választási adathalmazt a Kongói Demokratikus Köztársaságban tartott elnökválasztásról, és az adatok összevetése alapján megállapította, hogy hatalmas csalás történhetett, és valójában nem Felix Tshisekedi, han
Vagyóczky Tibor, Gyurikó László és Pap Ferenc életműdíjat vehet át a Kovács László és Zsigmond Vilmos operatőrverseny díjátadó ünnepségén, január 31-én a Pesti Vigadóban.
Mintegy 10 millió forintból szervez szakmai programokat együttműködésben a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (Nak) és a Fiatal Gazdák Magyarországi Szövetsége (Agrya) a fiatal gazdák és az agrár-szakképzésben és -felsőoktásban tanulók számára - mondta Győrffy Balázs, a Nak elnöke kedden, sajtótájékoztatón, Budapesten.
A munkabeszüntetés különösen a frankfurti forgalmat érinti erőteljesen, más reptereket kevésbé, illetve több német nagyváros és Budapest között zavartalan a légiközlekedés.
Büntetőintézkedésekkel fenyegeti az Egyesült Államok berlini nagykövete az Északi Áramlat-2 földgázvezeték beruházásban résztvevő német vállalatokat - írta a Bild am Sonntag című vasárnapi német lap.
Itthon tíz centi hótól kiborul az ország, az országhatár túloldalán viszont óránként eshet ennyi, és az első percben elkezdődött a szigorúan megkomponált mentési folyamat.
A floridai Sarasotában nem nehéz pofás ingatlanokra bukkanni. Először is a vidék remek természeti és éghajlati adottságokkal rendelkezik, így azt a jól szituált tagok előszeretettel használják ki.
A vártnál kisebb bevételt és nyereséget ért el a JP Morgan Chase a tavalyi negyedik negyedévben a vállalati és befektetési banki tevékenység, valamint a vagyonkezelési üzletág gyengébb teljesítményének következtében.
A francia kormány törvényjavaslatot terjeszt be az elkövetkező hónapokban annak megakadályozására, hogy az Amazonhoz hasonló kereskedelmi vállalatok megsemmisítsék eladatlan, de vadonatúj termékeiket - jelentette be Brune Poirson környezetvédelmi...
Nógrád megyében és a fővárosban az erős szélre, Borsod-Abaúj-Zemplén megyében ónos esőre figyelmeztet szerdára szóló előrejelzésében az Országos Meteorológiai Szolgálat.
Kevesebb mint három órát kell ráfordítanod ezekre a lépésekre ahhoz, hogy anyagilag jól süljön el 2019. Ha csak párat csinálsz meg a felsoroltakból, már jobban járhat a pénztárcád tavalyhoz képest!
Minden szükséges forrás és eszköz a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) rendelkezésére áll ahhoz, hogy az általa működtetett intézményi kutatóhálózat működőképességének biztosításához a folyamatban lévő átvilágítás lezárásáig...
A Design Terminal január 15-től megnyitotta a jelentkezést tavaszi Mentorprogramjába. Olyan startupokat várnak, amelyek skálázhatóak és profitorientáltak, de termékükkel, szolgáltatásukkal a társadalomra való pozitív hatást is célnak...
Jelzáloghitel Centrumot nyitott az MKB Bank. A pénzintézet elsődleges célja az, hogy a főváros központjában, modern környezetben professzionális lehetőséget biztosítson a jelzáloghitel-ügyintézéséhez.
Teljesen száműzi a műanyag zacskókat üzleteiből dm - helyettük papír és pamut táskákat kínálnak majd a vevőknek. Korábban az üzletlánc már kivezette az ingyen kapható zacskókat. A műanyag zacskók visszaszorításának terén...