Rekordszámú vörös- és fehérbort, valamint pezsgőt neveztek az idei Debrecen város bora versenyre - jelezte a hajdú-bihari megyeszékhely polgármestere csütörtökön, a város idei borait bemutató sajtótájékoztatón.
Romlott a Bledi-tó ökológiai állapota a növekvő turizmus, a fürdőzők és a horgászok számának gyarapodása miatt - figyelmeztettek kedden szlovén limnológusok.
Az aranyér kezelése függ annak típusától és stádiumától. Számos esetben gyógyszerekkel és házi gyógymódokkal is kezelhető, ám előfordulhat az is, hogy műtéti beavatkozás szükséges az aranyeres panaszok megszüntetéséhez.
Harminc évvel azután, hogy a Lexus megkezdte pályafutását és bemutatta első autóját, az ES-t, mára a hetedik generációnál tartunk, amit végre ki is próbálhattunk a vadonatúj hibrid hajtással.
2018 végén mindössze 1,7 százalékkal kerültek többe a pénzügyi szolgáltatások, mint 2017 végén. Ennek az eseménytelen időszaknak két fontos szabályozói változás vethet véget idén: a tranzakciós illeték csökkentése és az azonnali...
Ingoványos talajra téved, aki ma használt kocsit akar venni Magyarországon. Ha ugyanis nem vagy körültekintő, simán átvernek a nepperek. A Pénzcentrum kipróbálta az új lekérdező rendszert, nem kellett sok hirdetést megnézni, hogy egy...
Piaci elemzők és nemzetközi szervezetek is kishitűnek bizonyultak, 2017 őszén előrejelzéseikben messze alulbecsülték Magyarország tavalyi gazdasági növekedését.
Megállíthatatlannak tűnik a betegség terjedése, a szlovák hatóságok most még szigorúbb előírások bevezetésével védekeznének a vaddisznók terjesztette kór ellen.
A lakosok nemcsak a gyűjtőpontokra, hanem más közterületekre is kirakják a fákat - mondta a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. PR-szakreferense, Horváth László. Beszámolt arról is, mikor és hogyan szállítják el a kidobott fenyőket.
Washington – Azonnali hatállyal menesztették a Michigani Állami Egyetem ideiglenes rektorát csütörtökön az egyetem volt sportorvosa zaklatási botrányának nem megfelelő kezelése és az ehhez fűződő nyilvános kommentárjai miatt.
Vladan Matics szövetségi kapitány szerint a szerencse nagyon hiányzik a magyar férfi kézilabda-válogatottnak, ezért kapott ki 33-30-ra az Európa-bajnoki ezüstérmes Svédország csapatától a német-dán közös rendezésű világbajnokság csoportkörének ötödik, utolsó fordulójában.
A Magyar Tudományos Akadémia Társadalomtudományi Intézete tíz éve végez kutatást, kiket tartanak a magyar kulturális élet legjobbjainak. A lista 2. helyét Alföldi Róbert foglalja el, a rendező az ATV-ben arról beszélt, megrendültséget kelt benne, hogy a legjobb tíz között lehet.
A múlt pénteken a Fehérvárról Zámoly irányába vezető 8123-as úton hóátfúvás alakult ki. A nehezen járható utat aztán az árokba csúszott járművek miatt lezárták. Hogyan lehetne az utat megóvni a hófúvásoktól? – teszi fel a kérdést az eset után a FEOL.
Január 31-ig várják a társadalomtudományok iránt érdeklődő magyarországi és a külhoni magyar középiskolások jelentkezését a Mathias Corvinus Collegium (MCC) iskola mellett végezhető, ingyenes kurzusaira, amelyekről szombaton nyílt napon tájékozódhatnak az érdeklődő diákok Budapesten.
Az újévi kihívásban az Orbit és Airwaves cukormentes rágógumik egyszerű megoldást jelentenek hangulatunk javítására, hiszen a jó közérzet a legnagyobb jutalom mindannyiunk számára. A 21 napos kihívás ideje alatt 10 jógaoktató videó lesz elérhető az Orbit honlapján, melyekben az egészséges életmód rajongója, Iszak Eszter, valamint egy profi jógaokta
A munkásokat képviselő szakszervezet kétórás figyelmeztető sztrájkot tart: 18 százalékos alapbér-emelést, az adóváltozásokat követő cafeteriatöbbletet követelnek.
Ellenzéki reménysugarakat lát Majtényi László, "elindult egy hógolyó" a NER-rel szemben. Az Eötvös Károly Intézet vezetője, az atv.hu-nak adott nagyinterjúban azt mondta: nagyon nagy a jelentősége a január 19-ének, mert az megmutatja, hogy az ellenállás tovább tud-e terjedni vagy a nagy felbuzdulás után átveszi a terepet a belenyugvás. Az "Orbán ta
A külföldre induló síelők átlagosan napi 820 forintért kötöttek utasbiztosítást az idei síszezon eddigi időszakában - közölte a Netrisk.hu az MTI-vel a saját adatai alapján.
Csak szerény vagyonnövekedést tudtak felmutatni egy év alatt a befektetési alapok, egyedül a december 145 milliárd forintot törölt ki az állományból. Az éves számokat nézve az ingatlanalapoké az egyetlen kategória, hol nincs ok a panaszra:...
Drasztikus módszert alkalmaznak a főváros több részén, ha valaki tilosban parkol. Nem kerékbilincset raknak a járműre, hanem elszállítják. Ez pedig több tíz ezer forintos bírságot és több órás utánajárást jelent az autótulajdonosoknak. A legtöbb esetben a tilosban parkoló autók akadályozzák a forgalmat, például a villamos vagy a trolibusz közlekedé
Mindenki számára ajánlott az a két vaskos kötet, amely a ma 150 éve született Tornyai János jobban bemutatja, mint amennyire képei, rajzai alapján megismerhető.
Magas rangú észak-koreai delegáció érkezett helyi idő szerint csütörtök éjjel Washingtonba, hogy Donald Trump amerikai elnök és Kim Dzsong Un észak-koreai vezető második csúcstalálkozójáról tárgyaljon. Az észak-koreai delegációt...
A norvég miniszterelnök többségi kormányt alakít, mivel a Norvégiában kormányzó Konzervatív Párt, a Haladó Párt és a Liberális Párt csütörtökön koalíciós megállapodást kötött a Keresztény Demokrata Párttal, amely eddig kívülről...
Óriási adatszivárgásra derült fény csütörtökön hajnalban: egy fájlmegosztón ismeretlen hackerek 1,16 milliárd egyedi felhasználónév-jelszó párost és 773 millió egyedi e-mail címet tettek fel egy listára, ami aztán egy népszerű hackerfórumban terjedt.