Magas rangú észak-koreai delegáció érkezett helyi idő szerint csütörtök éjjel Washingtonba, hogy Donald Trump amerikai elnök és Kim Dzsong Un észak-koreai vezető második csúcstalálkozójáról tárgyaljon.
A fiatalok szerepvállalása az agráriumban nélkülözhetetlen az ágazat jövője tekintetében, éppen ezért fontos, hogy a gazdák munkájának és a vidéki életformának a bemutatása, népszerűsítése kellő hangsúlyt kapjon – mondta Viski József, az Agrárminisztérium vidékfejlesztési programok végrehajtásáért felelős helyettes államtitkára a Fiatal Gazdák Magy
Megállíthatatlannak tűnik az afrikai sertéspestis (ASP) terjedése a régióban, már a szlovák gazdák is attól tartanak, hogy rövid időn belül náluk is megjelenik a jelentős gazdasági kárral járó, az emberre nem veszélyes megbetegedés - írta a Magyar Idők.
Az elmúlt napok enyhe időjárása után mától ismét télies hőmérsékletek köszöntenek be hazai hegyeinkben, amely jó hír a hóágyúkat üzemeltető síterepeinknek. Természetes havazást is ígér a meteorológia, igaz erre valószínűleg a jövő hét elejéig várni kell.
A váci kálvária kovácsoltvas kapuja keresztet formázva tekintet az alatta elnyúló városra, a fény feszület formájában töri át a kapu monumentális szerkezetét. Alkotója, Seregi György iparművész nemrég távozott az árnyékvilágból.
Jóval 9 éves kor előtt érdemes elkezdeni idegen nyelvet tanulni - írja a Világgazdaság az Emberi Erőforrások Minisztériumának megbízásából készült tanulmányra hivatkozva.
Országos közszolgálati sztrájkot hirdet március 14-ére csaknem kétszázezer munkavállaló érdekében a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete (MKKSZ) arra az esetre, ha addig nem sikerül megállapodni a kormányzattal a munkavállalók szociális, gazdasági és munkaügyi sérelmeinek orvosolásáról - írja az MTI.
Emelkedéssel zárták a csütörtöki kereskedést a tengerentúli tőzsdék, miután amerikai lapértesülések szerint az USA pénzügyminisztere javaslatot tett a kínai árukat terhelő vámok csökkentésére, az amerikai részvényindexek 0,7-0,8...
Nettó 560 milliárd jüant pumpált a kínai jegybank (PBOC) az ország bankjaiba szerdán, ami rekordmennyiségű egy napra jutó extra likviditást jelent és egyben annak is a jele, hogy hatalmas nyomás alatt van a világ második legnagyobb gazdasága...
A híres rapper, producer és színész, Snoop Dogg befektetőként jelenik meg a Klarnánál, vagyis annál a svéd fintech startupnál, amelyet már 2,5 milliárd dollárra értékelnek, és az online fizetési piac egyik feltörekvő csillagának számít....
Hiába a béremelések, így is nagy volt a fluktuáció - a többi között ezért költözik Temesvárról Magyarországra a Nestlé gyára. Az csak később derül ki, hol lesz az új üzem. Temesváron egyre kevesebb és egyre drágább...
A 2004-es esztendő számtalan botránya közül is kiemelkedett annak idején Demszky Gáboré, akiről akkor derült ki: az Adriai-tengerhez közel vásárolt magának nyaralót, és az FKF Zrt.-től bérelt autóval járt oda. A liberális politikus, aki tavaly ősszel a politikába való visszatérését is meglebegtette, most megszabadulna az isztriai ingatlantól.
Olvad az aszfalt az utakon, és sorra dőlnek meg a melegrekordok Ausztráliában, ahol pénteken már a hatodik napja tombolt a hőhullám. A Sydney-től 370 kilométerre északra eső Wauchope városnál olvadni kezdett a bitumen az egyik főúton....
A 2008-as pénzügyi válság óta a davosi elit varázsfegyverei nem működnek, a 2016-os Brexit és Trump megválasztása óta pedig kimondottan kényelmetlenül érzik magukat. A fedezetlen pénznyomás-cunami helyett az eliteknek inkább fel kellett volna készítenie az utazóközönséget egy átfogó paradigma- és értékrendszer-váltásra.
Vasárnap délelőtt 11 órától a Művészetek Palotájában lép fel a népdalénekes, mesemondó Berecz András, aki szerint a legnagyobb felelősség a gyermekekhez szólni.
A vadonatúj 3-as BMW nemrég mutatkozott be, de máris mindenki az M3-as érkezésére fókuszál: a legendás modell legújabb generációjával kapcsolatban rengeteg pletyka és értesülés kapott már szárnyra, és ahogy közeledik a bemutató időpontja, egyre pontosabban körvonalazódik, hogy mire is számíthatunk. A vaskalapos rajongók pedig egyre inkább aggódhatn
Emelkedéssel zárták a csütörtöki kereskedést a tengerentúli tőzsdék, miután amerikai lapértesülések szerint az USA pénzügyminisztere javaslatot tett a kínai árukat terhelő vámok csökkentésére, amit később azonban cáfoltak. Az...
Önkéntes kereskedelmi korlátozást vezetett be a Coca-Cola Magyarországon: januártól csak kalóriamentes vagy alacsony kalóriatartalmú italokat értékesítenek már nemcsak az általános iskolák, hanem a középiskolák számára is - olvasható...
H. Lajos kérdése: A szőlőmben a sorközök talajának takarását a tyúkhúr meghagyásával próbálom megoldani. Az utóbbi időben megfigyeltem, hogy a tyúkhúr foltokban elfehéredett, a növények levelei ezeken a területeken elfonnyadtak. Mi okozhatja ezt a jelenséget? Mit tehetek a probléma megoldása érdekében?
A terrorista tevékenységre vonatkozó adatok nyomon követésére szakosodott Site Intelligence Group közölte: az Iszlám Állam magára vállalta a Magnyitogorszkban szilveszterkor történt házrobbanást.
Idén sem lesz átláthatóbb, hogy melyik közúti szakaszok használatáért kell, és hol nem kell fizetni. Az Autópályamatrica.hu viszont segít az autósoknak eligazodni a fizetős és ingyenes útszakaszok között. Januárban nőtt a fizetős...
Egyre nagyobb teret hódítanak az elektromos autók és a zöldnek tekintett energiaforrások, olyannyira, hogy egyes tervek szerint 2050-re egész Európa bezöldül, és mindenestül megújuló energián fog élni.
Pénteken kilenc órától kétórás figyelmeztető sztrájkot tartanak az Audi Hungaria Zrt. győri gyárában. Az Audi Hungária Független Szakszervezet (AHFSZ) azért hirdette meg a demonstrációt, mert nem sikerült megállapodni a 2019-es...
Magára vállalta az Urál déli részén fekvő Magnyitogorszkban szilveszterkor történt házrobbanást az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezet - közölte honlapján a terrorista tevékenységre vonatkozó adatok nyomon követésére szakosodott Site Intelligence Group.
Az elmúlt két nap jelentős erősödését követően falba ütközött a forint. Technikai szempontból nagyon beszűkült a kép, a háttérben pedig ott készülődik egy halálkereszt, ezért a következő napok (hetek) izgalmasnak ígérkeznek....
Az emberek 51 százaléka támogatja valamilyen formában a rabszolgatörvény elleni tiltakozásokat - írja a Népszava. Az emberek 51 százaléka támogatja a rabszolgatörvény elleni tiltakozásokat. Mintegy 1,4 millió ember - a választók...
Szinte biztos, hogy bekerül az amerikai képviselőház pénzügyi felügyeleti testületébe (HFSC) Alexandria Ocasio-Cortez, New York-i progresszív demokrata politikus, aki több radikális reformot is beígért a szektornak - értesült a Bloomberg...