Leváltották a Magyar Államkincstár Nyugdíjfolyósító Igazgatóságának szakmai igazgató-helyettesét amiatt, hogy január 11-én nem érkeztek meg időben a bankszámlákra a nyugdíjak - írta a Népszava.
Múlt héten mutatták be a Mortal Kombat 11-et, amelynek a játékmenetébe, a brutális kivégzéseibe és a sztori prológusába is belepillanthattunk. A karaktereket még inkább testre szabhatjuk, sőt, a visszatérő Sonya Blade hangját az egyik leghíresebb női MMA-s, Ronda Rousey alakítja majd.
A rendszeres fizikai aktivitás, a rostban gazdag táplálkozás, a sok folyadékfogyasztás és egyes esetekben székletlágyító szerek alkalmazása mind hozzájárulhat a székrekedés elkerüléséhez.
Egy és három hónapos futamidejű, forintlikviditást nyújtó devizaswap-tendert tartott a Magyar Nemzeti Bank - olvasható a jegybank közleményében. A jegybank mindkét futamidőn 25-25 milliárd forint értékű ajánlatot fogadott el. A hétfői...
Rendkívül nehéz körülmények lassítják annak a kétéves spanyol kisfiúnak a mentését, aki nyolc nappal ezelőtt zuhant egy több mint 100 méter mély kútba a dél-spanyolországi Andalúziában.
Az adóhatóság megyei (fővárosi) igazgatóságai január 21-től kockázatelemzés alapján ellenőrzéseket végeznek azon online számlaadat-szolgáltatásra kötelezett adózóknál, akik a rendelkezésükre álló kontrolladatok alapján nem teljesítették...
A vállalkozások jelentős része hagyományos finanszírozási konstrukcióval nem képes olyan léptékű beruházások, akvizíciók megvalósítására, amelyek jelentősen növelnék a társaság versenyképességét.
Bölcs döntésnek nevezte az EU-ügyekért felelős államtitkár, hogy a "magyar-ügyet" még nem vette elő a román uniós elnökség. De Varga Judit szerint informálisan érzékelhető a kampányban a nyomás, hogy "mikor vesznek már elő bennünket?"
Matteo Salvini hangsúlyozta, hogy a csónakok kormányosainak, az embercsempészeknek és a szervezett bűnözésnek tudomásul kell venni, hogy vége üzletelésüknek.
Szinte minden országban csökkent a globális gazdasági növekedésbe vetett bizalom, az óvatosság a meghatározó a PwC globális felmérése szerint, amelynek eredményeit a davosi Világgazdasági Fórumon mutatják be. A PwC az MTI-hez hétfőn...
Nincsenek bizonyítékok azokkal az orosz állampolgárokkal szemben, akiket az Európai Unió külügyminiszteri tanácsának döntése értelmében szankciókkal sújtottak a Szkripal-ügy miatt - jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője újságíróknak hétfőn Moszkvában.
Az Európai Unió tagállamai támogatják az álhírek elleni közös cselekvési tervet - közölte Federica Mogherini, az Európai Unió (EU) kül- és biztonságpolitikai főképviselője Brüsszelben.
Közigazgatási eljárást indított a Twitter és a Facebook ellen az orosz tömegtájékoztatási és távközlési hatóság (Roszkomnadzor), amiért a két amerikai közösségi szolgáltató a vonatkozó törvény értelmében nem Oroszországban tárolta a helyi felhasználók személyes adatbázisát.
Haladéktalanul le kell tennie a kormány elé Szijjártó Péternek és Trócsányi Lászlónak Észak-Macedóniának - a Magyarországra szökött és itt menekült státuszt kapott Nikola Gruevszki országának - a NATO-csatlakozási jegyzőkönyvének a kihirdetéséről szóló törvény tervezetét.
Soros György, abnormálisan viselkedő uniós tagállamok, színtiszta politikai támadás - fejtegette a köztévé műsorában „ Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára.”
Körülbelül 500 milliárd forintos kárköltsége van egyetlen év alatt a magyarországi utakon futó járművek okozta légszennyezésnek, amely összeg kétharmada a dízelektől ered; a kapcsolódó költségek több mint 90 százaléka egészségügyi jellegű. A vizsgált országok között Magyarországon fut arányaiban a legtöbb, az európai kibocsátási normáknak nem megfe
Tavaly 7,4 százalékkal 3,7 milliárd literre nőtt a márkás hazai kutak üzemanyagforgalma – közölte a nagy hazai kőolajcégeket képviselő Magyar Ásványolaj Szövetség (MÁSZ).
Az elhíresült mozaikszó mellett az Elios-ügy, Orbán magánrepülője, MNB-alapítványok is a járdára kerültek- az aktivisták tucatnyi témát fújtak fel, amivel a Legfőbb Ügyészség foglalkozhatna.