Fenyőharaszti − A Blikk játékának nyertesei mélyhűtőt is kapnak az egy-egy 110 kilós hízóból készült fogások tárolására, száz éve azonban még nem létezett fagyasztó.
Idegenrendészeti őrizetbe szállították a szír Ahmed H.-t, akit a 2015 szeptemberi röszkei tömegzavargás résztvevőjeként terrorcselekmény miatt ítéltek el.
Óriási tömeg kísérte utolsó útjára Pawel Adamowicz (†53) meggyilkolt gdanski főpolgármestert, akit egy jótékonysági koncerten, színpadon állva szúrt szíven egy büntetett előéletű férfi.
Egy Ritka betegség, gerincvelői izomsorvadás okozza a hatéves Dicsa Noémi állapotát. A kislány hatalmas fájdalmakkal küzd, és már járni sem tud. Egyetlen lehetősége egy amerikai gyógyszer lenne, ami 68 millió forintba kerül - ezt azonban az egészségbiztosító nem támogatja számára. Állapota ellenére a kislány arról álmodozik, hogy egy nap majd színp
Bár több dologban lényegesen eltér a magyar kormány és a katolikus egyházfő véleménye, mégis örülnek a kormánypártok Ferenc pápa (82) júniusi erdélyi látogatásának, amikor a csíksomlyói hegyen tart szabadtéri misét, várhatóan több százezer hívő előtt. Az eseményen egyébként Böjte Csaba (59) ferences rendi szerzetessel is tart közös istentiszteletet
Gyanútlanul mozgatta a rábízott milliókat, nem is sejtve, hogy egy országos hírű bűntény zsákmányának egy része van a kezei alatt – legalábbis ezt állítja a 2009-es pénzszállítórablás miatt elítélt D. János állítólagos segítője, L. I. Z. (42).
A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 3. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki: Nyerőszámok: 13 (tizenhárom) 18 (tizennyolc) 26 (huszonhat) 28 (huszonnyolc) 33 (harminchárom) 38 (harmincnyolc) Nyeremények: 6 találatos szelvény nem volt; az 5 találatos szelvényekre 201 265; a 4 találatos szelvényekre 5160
Álmodj, királylány! – énekelte Homonyik Sándor (65), de az Első emelet együttes A szépek szépe balladája című emlékdala is felhangzott a hét végén a rádiókban, főleg a Balatontól délre, ahol hozzátartozók és egykori barátok, osztálytársak is bizonyára megemlékeztek a pártállami korszak első szépségkirálynőjéről.
Egyre több az influenzás beteg Magyarországon. A betegség rendkívül gyorsan terjed a kisgyerekek között, és sok esetben 39 fok feletti lázzal jár. Orvosok szerint egy járvány idején akár minden harmadik gyerek megfertőződhet.
A nácik iránti rajongását még az esküvőn is fontosnak látta demonstrálni Sneider Tamás felesége. Nem rejtette véka alá, hogy kiknek a nézeteit vallja. Heil Hitler! - azaz Éljen Hitler! - így üdvözölte a násznépet, természetesen a náci karlendítés kíséretében.
Generációváltás zajlik a rendszerváltás idején alakult családi vállalkozásokban: az egykori alapítók nyugdíjkorba érnek, de gyermekeik nem feltétlenül ugyanúgy képzelik a családi cég, vagy olykor cégcsoport jövőjét.
Fellendülőben a belföldi turizmus. Kiss Róbert Richárd turisztikai újságíró arról beszélt az ATV Start műsorában, hogy már nem elég egy-két héttel az utazás előtt kiválasztani hol szeretnénk pihenni, mert már jóval előbb betelnek a szállodai helyek. Valahol mindig lehet szabad helyet találni, csak akkor kompromisszumokat kell kötni.
Krisztus minden tanítványának kötelessége a társadalmi igazságosság előmozdítása és a szegények segítése – mondta Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek az ökumenikus imahét megnyitóján vasárnap.
Egymás után jelentik be a béremeléseket a nagy áruházláncok! Napi nyolcórás munkával gyakorlat és középiskolai végzettség nélkül is megkereshet ma már bárki 180-200 ezer havi nettót, ha elszegődik eladónak. Végre a multik is kezdik megfizetni a magyar dolgozókat!
– Razziát tartott a rendőrség a bulinegyedben: hét embert előállítottak, 13 eljárás indult és egy éjszaka alatt több mint 60 taxist ellenőriztek a fővárosban.
Bárkiről kikérhetnek adatokat a hatóságok a hazai szálláshelyektől egy törvénymódosítás értelmében. A szállásadóknak ugyanis kötelező lesz feltölteni a vendégek adatait egy központi rendszerbe, amelyben szabadon kutakodhat a rendőrség...
Létszámleépítéssel kell takarékoskodnia az ELTE bölcsészettudományi- és természettudományi karának. A két kar oktatóinak száma várhatóan összesen 50-70 fővel csökken - írja a HVG. Az Oktatási Hálózat közlése szerint...
A magyar rendőrség is csatlakozott az Europol pénzmosás elleni akciójához - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) hétfőn a rendőrség honlapján.
Az önkormányzati választáson kell a teljes ellenzéki egység, egyaránt fontos „az MSZP baloldalisága, az LMP zöld programja, a Momentum karcossága, a Jobbik nemzeti elköteleződése” – fogalmazott Karácsony Gergely a Horváth Csabával megvívott főpolgármesteri előválasztási vitán. A két politikus egyetértett abban, hogy a Liget-projektet le kell állíta