2019. január 19. szombat

jan. 19
0:00
Így változik a budapesti tömegközlekedés a tüntetések miatt (Propeller)
Demonstrációk miatt forgalomkorlátozásokra kell számítani Budapest több pontján is szombat délután és este, emiatt több tömegközlekedési járat menetrendje is módosulhat – közölte pénteken a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) az MTI-vel. Fotó: MTI Mint írták, a kora délutáni órákban a Hősök tere-Andrássy út-József Attila utca, a Blaha Lujza tér-Rák
jan. 19
0:03
Gyász: meghalt az ismert magyar tudós (Blikk)
Elhunyt Németh Judit akadémikus, a hazai nehézion-fizikai kutatások egyik iskolateremtő alakja – közölte a Magyar Tudományos Akadémia kommunikációs főosztálya pénteken az MTI-vel.
jan. 19
0:06
Megszólalt a kormánymédia által össztűz alá vont Nagy Blanka (Propeller)
Némi fáziskéséssel a december 21-én, Kecskeméten elmondott dühös beszéde után egymás után érik támadások a kormánysajtó felől a 18 éves Nagy Blankát. A 18 éves gimnazista az ATV műsorában leszögezte: nem bánt meg semmit. Sajnálja, hogy csak a két trágár szóra koncentrál a média jelentős része, nem pedig a mondanivalójára. Blankát leginkább az húzt
jan. 19
0:07
Akciófilmbe illő baleset: platós alá szaladt a kocsi (Blikk)
– Amerikai akciófilmbe illő baleset történt csütörtök késő délután a Helsinki és a Határ út kereszteződésében.
jan. 19
0:11
Újra lecsapott a rettegett porschés gyilkos (Blikk)
Magyarország egyik legnagyobb hajtóvadászáta kötődik a nevéhez, Göncz Árpád egykori köztársasági elnök írásbeli garanciájával pedig a halálbüntetést is megúszta. Ám úgy fest, kutyából tényleg nem lesz szalonna: az Index szerint újra bilincs kattant a 90-es években porschés gyilkosként hírhedtté váló R. Gábor (58) csuklóján.
jan. 19
0:15
Készházakra is jár a CSOK (Blikk)
Az építőipar valamennyi szereplője számára meghatározó a TERC ÖN (Összevont Építőipari Normagyűjtemény). Az építkezések kivitelezéséhez szükséges árajánlat elkészítését segítő adatbázissal immár a készházak megrendelése esetén is lehet számolni, hiszen e munkanem alatt 2019 januárjától – egyetlen szolgáltatóként – a BERGER Házak is megtalálható.
jan. 19
0:19
Újrahasznosítják a csomagolóanyagokat (Blikk)
A Nestlé új intézkedéssorozatot jelentett be, amely szerint csomagolóanyagai 100%-át újrahasznosíthatóvá vagy újrafelhasználhatóvá kívánja tenni 2025-ig. A cég 2020 és 2025 között világszerte minden terméke esetén kivezeti az összes olyan műanyagot, amely nem, avagy csak nehezen újrahasznosítható.
jan. 19
0:23
A balhézó buszsofőr esete nem egyedi: mindennaposak a mentősöket érő haragos támadások (Blikk)
Az állásába került annak a buszsofőrnek a kirohanása, aki életmentőkre szabadította a haragját.
jan. 19
0:27
BKK: így változik a budapesti közlekedés a szombati demonstrációk miatt (Blikk)
– Demonstrációk miatt forgalomkorlátozásokra kell számítani Budapest több pontján is szombat délután és este, emiatt több tömegközlekedési járat menetrendje is módosulhat – közölte pénteken a Budapesti Közlekedési Központ (BKK).
jan. 19
0:31
Brutális támadás Óbudán: fejbe rúgta az eladónőt a rabló (Blikk)
Ököllel ütötte és többször megrúgta az eladónőt egy férfi egy kisboltban, a brutális támadást az üzlet biztonsági kamerája is rögzítette.
jan. 19
0:35
Törökországi tisztogatás: ezúttal egy emberi jogi díjas volt bírót ítéltek el (Blikk)
Ankara – Terrorszervezeti tagságért tíz év börtönbüntetésre ítélték pénteken Ankarában a Václav Havel-díjas korábbi török bírót, Murat Arslant, aki egyúttal egy bezáratott török civil jogi egyesület, a Bírák és Ügyészek Szövetségének (YARSAV) egykori elnöke is volt.
jan. 19
0:39
Simonka-ügy: ismét kihallgatta az ügyészség a korrupciós ügybe keveredett honatyát (Blikk)
– Pénteken újra kihallgatták gyanúsítottként Simonka György (44) fideszes országgyűlési képviselőt – értesült a hvg.hu.
jan. 19
1:03
Utat foglaltak Nagykanizsa mellett a demonstrálók (Hírstart)
Félpályás útlezárást tartottak Nagykanizsa mellett - egy nappal az országos tiltakozások előtt. Nagyjából 50 autó torlaszolta el a forgalmas főút egyik sávját. Az arra járóknak 15-20 percet is kellett várniuk. A demonstrációt pártok, szakszervezetek és civilek közösen szervezték. Azt mondják, már nem csak a rabszolgatörvényről szólnak a tiltakozáso
jan. 19
1:33
Nagy Blanka: Nem bántam meg semmit (Hírstart)
A kormány lenézi a diákokat, a munkásosztályt, a szüleinek pedig így is alig van idejük a munkán kívül, hát még ha többet kellene túlórázniuk.
jan. 19
1:37
Romlik a helyzet: Egyre több kórházban van látogatási tilalom (Hírstart)
Egyre több kórházban van részleges vagy teljes látogatási tilalom az influenzajárvány miatt. Idén főként az A-vírus fertőz Magyarországon. A szomszédos Horvátországban már az elmúlt tíz év legdurvább járványa tombol. Ott eddig heten haltak bele az influenza szövődményeibe. További részletek a videóban.
jan. 19
1:39
Itt lesznek tüntetések szombaton – Budapest és a vidék is megmozdul (Hírstart)
A túlóratörvény és a kormány ellen tüntetnek szombaton országszerte. A megmozdulások nem csak Budapestre korlátozódnak, az összes megyeszékhelyen és kisebb városokban is lesznek demonstrációk. Az azonnali.hu összegyűjtötte, hol és mi várható szombaton. A fővárosban négy helyszínről – a Blaha Lujza téren, az Oktogonon, a Hősök terén és a Szabadság
jan. 19
2:03
Forgalomlassító demonstrációt tartottak Szegeden (Hírstart)
A demonstráció végén a tüntetők petíciót adtak át a kormányhivatal képviselőjének.
jan. 19
2:09
Száznál is több író vállalt szolidaritást a túlóratörvény áldozataival (Hírstart)
Mellettük állunk sztrájk idején - írták.
jan. 19
2:57
Több mint száz magyar író és irodalmár vállalt szolidaritást a rabszolgatörvény áldozataival (Hírstart)
Az Írok a szolidaritásért nevű Facebook-csoport oldalán – hívja fel a figyelmet a 444 – pénteken jelent meg az a nyilatkozat, amelynek a tanúsága szerint több mint száz magyar ró és irodalmár biztosítja a szolidaritásáról a Munka törvénykönyve 400 túlórát lehetővé tevő módosításának az áldozatait. „A társadalom felelős tagjaiként kiállunk a jogálla
jan. 19
3:09
Elszámoltatná, de akár össze is fogna Gyurcsánnyal Márki-Zay Péter (Hírstart)
A Jobbikot és másokat is támogatna Hódmezővásárhely polgármestere.
jan. 19
3:15
Változik a Kossuth- és Széchenyi-díj Bizottság összetétele (Hírstart)
A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal elnöke helyett a kormányzati tudománypolitikáért felelős miniszter kerül tagjai közé.
jan. 19
3:27
Brüsszel a bevándorlók behozatalára adja a pénzt (Hírstart)
Az Európai Parlament csütörtöki döntései azt mutatják, hogy Brüsszel a bevándorlók behozatalára adja a pénzt, megjutalmazza a Soros-szervezeteket, hogy még több migránst hozzanak be és meg akarja büntetni Magyarországot, mert a magyar emberek nem akarnak befogadni migránsokat - írja a Fidesz.
jan. 19
3:39
Döbbenetes tragédia: nem vették észre a férfi tüdejében a daganatot, mire kiderült, hogy rákos, már késő volt (Blikk)
István családja nem tud magához térni a férfi elveszítése miatti sokkból. Autizmussal élő kislányai, Dóri (12) és Csilla (7) még mindig reménykednek, hogy az apjuk csak viccből elbújt a kórházban, hogy valami rossz tréfa az egész. A kisebbik ráadásul épp ma ünnepli a születésnapját, és a legfontosabb az lett volna neki, hogy együtt legyen a család.
jan. 19
3:39
Ma is az ügyészségen magyarázkodott Simonka György (Hírstart)
A fideszes képviselőt korrupciós ügyben gyanúsítják költségvetési csalással.
jan. 19
3:51
Szavazzon: Ön szerint megáll a lakásárak drágulása? (Blikk)
Lassan nincs olyan szeglete az országnak, ahol ne csillagászati összegért lehetne lakást vásárolni. Már nemcsak a Budapesten szabadultak el az árak.
jan. 19
3:57
Négy év alatt duplájára nőttek a lakásárak Budapesten, de még nincs vége – Újabb drágulás várható (Blikk)
Lassan nincs olyan szeglete az országnak, ahol ne csillagászati összegért lehetne lakást vásárolni. Már nemcsak Budapesten szabadultak el az árak: egyre több vidéki településen is 300-400 ezer forint fölött mérik a lakások négyzetméterét.
jan. 19
4:03
Így osztozik a pénzeken Budapest (Hírstart)
A Fővárosi Közgyűlés jövő szerdán dönthet a fővárosi és a kerületi önkormányzatokat együttesen megillető források idei megosztásáról.
jan. 19
4:09
A Helsinki Bizottság elmagyarázza, mire számíthat egy tüntető rendőri intézkedéskor (168 Óra Online)
A Magyar Helsinki Bizottság összegyűjtötte, hogy mit érdemes tudnia a tüntetőknek a gyülekezési jogról és a rendőri intézkedésekről.
jan. 19
4:27
Így üzennek a MÁV-nak a csalódott utasok (Hírstart)
Vitézy Dávid volt BKK-vezérigazgató osztotta meg Facebookon a sokatmondó felvételt. Régóta nem működnek a liftek a Ferihegy-vasútállomásnál, és ez 2020-ig biztosan így marad. A MÁV szerint ugyanis hiába javítják meg, egy napon belül újra elromlanak – írja a 444.hu. Az utasok minden keserűsége a tájékoztató táblán gyűlik:
jan. 19
5:21
Sereghajtók vagyunk a V4-ben, a románoknak már nem kifizetődő Magyarországra jönni (ATV)
Kétórás figyelmeztető sztrájk volt pénteken az Audi győri gyárában. A dolgozók legalább 75 ezer forintos béremelést szeretnének. Azt mondják, így érnék el a környező országokban dolgozók jövedelmét. Az Audi például csehországi dolgozóinak 28 százalékkal többet fizet, mint itthon. Belgiumban pedig a magyar fizetés több mint háromszorosát adják.
jan. 19
5:27
Sereghajtók vagyunk a V4-ben, a románoknak már nem kifizetődő Magyarországra jönni (Hírstart)
Kétórás figyelmeztető sztrájk volt pénteken az Audi győri gyárában. A dolgozók legalább 75 ezer forintos béremelést szeretnének. Azt mondják, így érnék el a környező országokban dolgozók jövedelmét. Az Audi például csehországi dolgozóinak 28 százalékkal többet fizet, mint itthon. Belgiumban pedig a magyar fizetés több mint háromszorosát adják.
jan. 19
6:09
Magyarellenes kampány ellen tiltakozik a Mi Hazánk (Hírstart)
Matricákat fognak osztogatni az autósoknak.
jan. 19
6:27
Egyre kevesebb alkoholt iszunk, de még mindig nagy a baj (ATV)
1999 óta felére esett vissza az alkoholisták becsült létszáma Magyarországon. Csökkent az alkohol miatti halálozások száma is, bár még mindig a sereghajtók között vagyunk nemzetközi viszonylatban. Aktuális tehát a külföldön évek óta futó szeszmentes január mozgalom Magyarországon is. A Hetek cikke.
jan. 19
6:36
Gál Kinga: Minél többet támadnak minket, annál több pénzt kapnak (HírTV)
Gál Kinga a Péntek 9 vendégeként az EU és az NGO-k kapcsolatának kulisszatitkairól beszélt.
jan. 19
6:39
Közel 10 milliós bírságot kell fizetnie a TV2-nek az Aranyélet miatt (24.hu)
Az előzetesekkel volt problémája a médiatanácsnak.
jan. 19
6:45
MTVA-tiltakozás: Szél és Hadházy elárulta, mi a végcéljuk (ATV)
Azok az MTVA-ban dolgozók, akikkel közvetlenül érintkeztek az elmúlt napokban, kedvesek voltak velük, például kaptak tőlük csokit – erről beszélt az ATV Egyenes beszéd című műsorában Szél Bernadett és Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő.
jan. 19
6:57
MTVA-tiltakozás: Szél és Hadházy elárulta, mi a végcéljuk (Hírstart)
Azok az MTVA-ban dolgozók, akikkel közvetlenül érintkeztek az elmúlt napokban, kedvesek voltak velük, például kaptak tőlük csokit – erről beszélt az ATV Egyenes beszéd című műsorában Szél Bernadett és Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő.
jan. 19
7:03
Mit akart Portik Gyurcsánytól? (Hírstart)
Portik Tamás egykori Energol-vezér Gyárfás Tamáson keresztül szeretett volna kapcsolatba lépni több vezető politikussal, köztük Gyurcsány Ferenccel – tudta meg a Magyar Idők.
jan. 19
7:21
"A rabszolgatörvény ügyében az ellenzéknek van kétharmada" (ATV)
A Munka törvénykönyvet szokatlan körülmények között módosította a parlamenti kétharmad. Az új jogszabályt azóta sokan értelmezték a nyilvánosság fórumain, és az alábbi eredményre jutottak.
jan. 19
7:21
Érdeklődés hiányában elmaradt a tiltakozás (Hírstart)
Míg a győri Audinál jelentős béremelésért sztrájkoltak, addig Budapesten a kormányellenes tüntetők metrófoglalási és a Westendhez meghirdetett félpályás útlezárása érdektelenség miatt eredménytelen lett.
jan. 19
7:39
Elképesztő számok: Több mint félmillió embernek nincs körzeti orvosa Magyarországon (ATV)
400 háziorvosi praxisban nincs orvos, így több mint félmillió embernek nincs körzeti orvosa Magyarországon. Van olyan település ahova több mint tíz éve nem találnak szakembert. Az egyik rezidens szervezet szerint a fiatal, kezdő orvosok inkább kórházi tapasztalatot szeretnének szerezni, ezért nem vállalják a körzeteket. A szaktárca ugyanakkor hangs
jan. 19
8:21
Mit akart Portik Tamás Gyurcsánytól? (Hírstart)
Portik Tamás egykori Energol-vezér Gyárfás Tamáson keresztül szeretett volna kapcsolatba lépni több vezető politikussal, köztük Gyurcsány Ferenccel – tudta meg a Magyar Idők.
jan. 19
8:27
Közvélemény-kutatás: csak Karácsony Gergelynek van esélye Tarlós Istvánnal szemben a főpolgármesteri posztért (168 Óra Online)
Amennyiben több ellenzéki jelölt indul a főpolgármesteri posztért az őszi önkormányzati választásokon, akkor Tarlós István verhetetlennek látszik, ha viszont egyedül Karácsony Gergely, akkor Budapest jelenlegi vezetőjét legyőzheti az ellenzék – írta a hvg.hu a Závecz Research közvélemény-kutatására hivatkozva.
jan. 19
8:36
Nem vették észre az orvosok, hogy egy férfinak daganata volt a tüdőjében (Propeller)
A férfinak tüdőgyulladása volt, később kiderült, hogy az egyik tüdejében egy 8,5 centiméteres daganat van, a másik pedig tele van folyadékkal. „A legszörnyűbb az egészben, hogy hiába ment orvoshoz a súlyos panaszokkal, senki nem vette őt komolyan” – mondta István felesége, Oláhné Tóth Anett a Blikknek. „István júniusban ment el orvoshoz, amikor n
jan. 19
8:45
Tudnivalók a szombati demonstrációkról (Hírstart)
Január 19-én újabb, nagyszabású tüntetéssorozat lesz az országban. A szakszervezetek szerint több mint száz település csatlakozott a felhíváshoz, amely a szombati megmozdulásokra hívta az embereket. Minden megyeszékhely, és több, nagyobb-kisebb város, település is részt vesz az országos demonstráció, amely a december elindult tüntetések folytatása.
jan. 19
8:51
A magyarok többsége retteg attól, hogy a Facebookon veszélyben vannak a személyes adatai és a magánélete (168 Óra Online)
A felhasználók túlnyomó többsége nem érzi biztonságban személyes adatát a közösségi oldalakon a Groupama Biztosító Zrt. megbízásából készült országos reprezentatív kutatás szerint.
jan. 19
8:51
Pesterzsébet is beintett a kormánynak (ATV)
A XX. kerület sem alkalmazza az új túlóratörvényt.
jan. 19
9:06
Barátja találta meg a színész holttestét (Propeller)
Otthonában, egyedül hunyt el a kecskeméti Katona József Színház művésze, Kovács Gyula. A múlt hétvégén hunyt el Kovács Gyula, a kecskeméti Katona József színház 69 éves színésze. Pénteken még a színpadon játszott, hazament, és otthon, a foteljában érte a halál. „Pénteken bemutatója volt, a Baal című darabban játszott. Ezután hazament, majd az otth
jan. 19
9:09
Történelmet írt Babos és Fucsovics az Australian Openen (ATV)
Babos Tímea és Fucsovics Márton most először játszott párosban és rögtön bejutott a Melbourne-ben zajló ausztrál nyílt teniszbajnokság vegyes páros versenyének második fordulójába.
jan. 19
9:39
Mit rejthet egy szőlőbirtok? Például, egy pénzszállítótól ellopott 600 millió forintot (NLC)
Hatszázmilliós sikkasztás elkövetőinek kalandos történetére tett pontot a Borsod-Abaúj-Zemplén Főügyészség. A pénz sorsát négyen próbálták uralni, de ahogy lenni szokott, sok bába közt elveszett a gyerek.

Keresés