Újra megnyitottak egy manchesteri üzletet, ami két évig üresen állt. A tulajokat nem csak a nyereségvágy hajtja, ugyanis az áruházban kizárólag hajléktalanokat alkalmaznak, akiknek az álláson keresztül a társadalomba való visszailleszkedés lehetőségét adják.
Rekordnagyságú összeget, nagyjából 1,6 milliárd eurót (515 milliárd forintot) fordít humanitárius segélyezésre idén az Európai Unió - jelentették be Brüsszelben.
Washington – Donald Trump (72) amerikai elnök ügyvédje, Rudy Giuliani (74) baráti körben megjegyezte, hogy Robert Mueller (74) különleges ügyész egy hónapon belül leadja az első jelentést arról, hogy a Fehér Ház ura akadályozta-e az amerikai igazságszolgáltatást.
London – Telefonon próbálja győzködni Európa vezetőit Theresa May (62) brit miniszterelnök, hogy engedményeket kapjon az EU és London között megköttetett, de az angol parlament által leszavazott Brexit-megállapodással kapcsolatban.
Szombaton temetik Paweł Adamowicz gdanski polgármestert, akit egy jótékonysági koncerten késeltek meg. Adamowicz volt az illiberális lengyel kormány egyik legnépszerűbb ellenfele, munkát és szállást adott a menekülteknek például. Hívei szerint a köztévé és a kormány gyűlöletpropagandája izgatta fel a gyilkosát.
A szlovák külügyminiszter szerint az Európai Unió a brexittel összefüggésben világosan kinyilvánította, hogy a labda most a brit térfélen pattog, és Londonnak meg kell mondania, mit akar. Az EBESZ soros elnöke hozzátette: Szlovákia olyan törvényt készít elő, amely garantálja a polgárok jogállásának kölcsönösségét.
Bár sokaknak továbbra is az Egyesült Államok a cél, Donald Trump politikája miatt egyre többen döntenek a mexikói letelepedés mellett, de akadnak, akik inkább hazafelé veszik az irányt.
Az afgán tálibok cáfolták szombaton a pakisztáni sajtóban korábban megjelent értesüléseket, amelyek szerint készek lennének felújítani a tárgyalásokat az Egyesült Államok különleges megbízottjával, Zalmay Khalizaddal, egyben ismételten elutasították a közvetlen párbeszédet az afgán kormánnyal.
Egészen döbbenetes baleset miatt kellett riadóztatni Sterbik Árpádot, a Telekom Veszprém 39 éves kapusát a kézilabda-világbajnokságon szereplő spanyol válogatottnak, derült ki az SZPress Hírszolgálat szombati közleményéből.
Nagy István kiemelte, hogy a digitalizáció olyan forradalmi változáshoz vezet az ágazatban, mint egykor az eke, a növény-, és az állatnemesítés vagy a műtrágya megjelenése.
Megválasztották a bajor Keresztényszociális Unió (CSU) elnökének Markus Söder bajor tartományi kormányfőt szombaton Münchenben, a párt rendkívüli kongresszusán.
A lengyelországi Gdanskban szombat délben megkezdődött a város meggyilkolt főpolgármesterének temetése, az eseményt élőben sugározza a lengyel televízió.
Megválasztották a bajor Keresztényszociális Unió (CSU) elnökének Markus Söder bajor tartományi kormányfőt szombaton Münchenben, a párt rendkívüli kongresszusán.
A sárgamellényes tiltakozók egy része továbbra is úgy érzi, hogy a kormány nem veszi figyelembe követeléseiket és korlátozza a meghirdetett vita témáit.
Moszkva a 47 európai országot számláló szervezetből való kilépést is fontolgatja, amennyiben fenntartják az orosz képviselőkkel szemben bevezetett szankciókat.