2019. január 12. szombat

jan. 12
0:06
Óriási hír: a közelbe látogat Ferenc pápa májusban (Blikk)
Romániába látogat május végén Ferenc pápa, és Csíksomlyót is felkeresi - közölte pénteken a román elnöki hivatal.
jan. 12
0:06
Plágiumgyanú miatt vizsgálták a szlovák házelnök diplomamunkáját (Propeller)
A vonatkozó törvényi szabályozásokat nem, az akadémiai előírásokat viszont megsértette diplomamunkája készítése során a szlovák parlament elnöke, Andrej Danko – derült ki pénteken a besztercebányai Bél Mátyás Egyetem (UMB) szakbizottságának jelentéséből, amely plágiumgyanú miatt vizsgálta a szlovák politikus 2002-es jogtudományi kisdoktori munkáját
jan. 12
0:10
Meghibásodott a Hubble űrteleszkóp, a NASA közleményt adott ki (Blikk)
A Hubble űrteleszkóp egyik legfontosabb alkatrésze hibásodott meg.
jan. 12
0:10
Saját lányát erőszakolta meg egy férfi az esküvőjén (Propeller)
Mindketten sokkal többet ittak a kelleténél. Fotó: Pixabay Egy ötvenéves dán férfi meghívta az esküvőjére az első házasságából született lányát, majd az események nem várt fordulatot vettek. A 20 éves lány ugyanis úgy berúgott, hogy a saját lábán sem bírt megállni. A vendégek úgy döntöttek, lefektetik a hitvesi ágyba. Csakhogy, idővel megérkezett a
jan. 12
0:12
Egy 21 éves férfi rabolta el és tartotta fogva a három hónap után előkerült kamaszlányt (444)
Kezdetektől fogva az lehetett célja, hogy elvigye a lányt, ezért ölte meg a szüleit is.
jan. 12
0:14
Pánik: bombafenyegetés miatt kellett evakuálni több épületet Németországban (Blikk)
Bombafenyegetés miatt kiürítettek több bírósági épületet pénteken Németországban, a riasztás végül vaklármának bizonyult.
jan. 12
0:18
Rossz féket használt a pilóta, ezért landolt a füvön egy repülő Bristolban (Blikk)
Több hiba vezetett ahhoz, hogy egy repülő landolás közben letért a leszállópályáról, majd a füvön állt meg. Mint kiderült, az egyik legsúlyosabb hiba az volt, hogy a repülő kerekeit rögzítő fék végig aktív volt a landolás alatt, így a futóművek nem tudtak forogni.
jan. 12
0:22
Igazi hős az a buszvezető, aki megmentett egy, az utcán kóborló, másfél éves gyereket (Blikk)
Többen hősnek tekintik azz az amerikai buszvezetőnőt, aki megmentett egy 19 hónapos kisgyereket egy lehetséges tragédiától. A kislány az út mellett mezítláb és alulöltözve futott, de szerencsére a menetrend szerinti busz sofőrje elkapta, mielőtt baj történt volna.
jan. 12
0:26
Tragédia: nem törődtek a figyelmeztetéssel, lavina sodort el snowboardosokat Bulgáriában – Több embert még keresnek (Blikk)
Két snowboardos vesztette életét Bulgáriában.
jan. 12
0:30
Donald Trump mindenáron falat akar építeni a katonák mellé a határra (Blikk)
Donald Trump (72) amerikai elnök – a határkerítés melletti eltökéltségét bizonyítandó – az amerikai–mexikói határ egyik kisvárosában, McAllenben tett látogatást. Bár korábban biztosra ígérte, végül nem hirdetett ki rendkívüli állapotot, de bejelentette, hogy a határfalat mindenképpen fel kell építeni.
jan. 12
0:34
Titkos aktákat hoztak nyilvánosságra a felbecsülhetetlen értékű Seuso-kincsekről – Ezért támadják most a magyarokat (Blikk)
Mindeddig titkos aktákat hozott nyilvánosságra a zágrábi kormány a Seuso-kincsekről, amelynek apropóján horvát régészek egész sora kezdte el újfent hangoztatni, hogy nem Magyarországon kerültek elő a felbecsülhetetlen értékű leletek.
jan. 12
0:38
Mesternek nevezték azt a brutális pedofilt, aki rávett egy apát, hogy molesztálja a gyermekét (Blikk)
Több rendbeli szexuális visszaélésért ítéltek el egy volt cserkészvezetőt Angliában. A férfi az interneten vadászott áldozataira, önmagát 16 évesnek hazudva, és az általa üzemeltetett kávézók vécéibe szerelt rejtett kamerákon át kukkolt kamasz fiúkat.
jan. 12
0:39
30 éve nem volt ennyire drága a dollár (Hírstart)
Harminc éve nem volt ennyire drága a dollár a más fizetőeszközöket használó országok számára – legalábbis a The Economist pénteken közölt legújabb Big Mac-indexe alapján. A londoni gazdaságpolitikai hetilap, amely 1986 óta alkalmazza ezt a mérőeszközt, a világ több mint 36 ezer McDonald's éttermében árult emeletes szendvics dollárra átszámolt hely
jan. 12
0:42
„Mit keres egy ki****ott kutya a buszon?” – Hihetetlen, miért kötöttek bele egy vak nőbe a buszon (Blikk)
Anglia - Egy fiatal nővel azért kezdett el valaki kötekedni a buszon, mert nem tetszett neki a vele utazó segítő kutya színe.
jan. 12
1:33
Plágiumgyanú: A szlovák házelnök diplomamunkáját vizsgálták (Hírstart)
A vonatkozó törvényi szabályozásokat nem, az akadémiai előírásokat viszont megsértette diplomamunkája készítése során a szlovák parlament elnöke, Andrej Danko - derült ki pénteken a besztercebányai Bél Mátyás Egyetem (UMB) szakbizottságának jelentéséből, amely plágiumgyanú miatt vizsgálta a szlovák politikus 2002-es jogtudományi kisdoktori munkáját
jan. 12
1:39
Salvini óvatosan közelít Lengyelország felé (Hírstart)
Matteo Salvini olasz kormányfőhelyettes és belügyminiszter varsói látogatása az Európai Unión belüli szövetségesek keresése jegyében zajlott - értékelték a lengyel kommentátorok, akik közül többen kiemelik: egyelőre nem lehet lengyel-olasz megállapodáskötésről beszélni.
jan. 12
1:45
A csíksomlyói búcsúba is ellátogathat Ferenc pápa (Hírstart)
Romániába látogat az egyházfő.
jan. 12
5:03
Menedékjogot kapott Kanadában a szaúdi lány (Hírstart)
Rahaf Mohammed al-Kunun családja elől menekült Thaiföldre.
jan. 12
5:51
Megszavazta a macedón parlament az ország nevének megváltoztatását (Hírstart)
Megszavazta a macedón parlament az ország nevének megváltoztatásáról szóló alkotmánymódosítást pénteken, ezzel voltaképpen pont került a Görögországgal 27 évig tartó névvita végére, és a délszláv államot a jövőben Észak-Macedóniának fogják hívni.
jan. 12
6:09
Kanadába utazhat a családja bosszújától rettegő szaúdi nő (Hírstart)
Kanada teljesíti az ENSZ kérését a fiatal szaúdi nő menedékkérelmére vonatkozóan.
jan. 12
6:57
A macedón parlament megszavazta, megváltoztatják az ország nevét (Hírstart)
Pont került a Görögországgal 27 évig tartó névvita végére, Macedóniát ezentúl Észak-Macedóniának fogják hívni.
jan. 12
7:33
Plagizált a szlovák parlament elnöke (24.hu)
De lemondani valószínűleg nem fog.
jan. 12
7:35
ENSZ: egész Észak-Korea egy börtön (24.hu)
Az emberi jogok helyzete Észak-Koreában továbbra is szörnyű.
jan. 12
7:42
Hawaii demokrata párti képviselőnő is indul a 2020-as amerikai elnökválasztáson (168 Óra Online)
Tulsi Gabbard hawaii demokrata párti képviselőnő pénteken a CNN amerikai hírtelevízióban bejelentette: harcba száll a 2020-as elnökválasztásokon a Demokrata Párt elnökjelöltségéért.
jan. 12
7:51
Izraeli gépek rakétákat lőttek ki Damaszkusz környékére (Hírstart)
Egy raktárépület megsemmisült a támadás során.
jan. 12
8:06
Tovább gyűrűzik az autóipari botrány (Napi)
Lemondott szombaton José Munoz, a Nissan Motor Co. kínai piacért felelős vezető tisztviselője, miután a japán autógyártó kiterjesztette vizsgálatát a cég felmentett elnöke, Carlos Ghosn feltételezett pénzügyi visszaéléseinek ügyében.
jan. 12
8:06
Nem szabad alábecsülni Ukrajna Donald Trumpját (Kitekintő)
Ha bármely országnak jó oka van csalódottnak lenni a politikai elitjével kapcsolatban, akkor az Ukrajna. Ezért nem szabad máris leírni a márciusi elnökválasztáson induló Volodimir Zelenszkij népszerű ukrán komikust, aki Donald Trump-féle, populista kampányt indított.
jan. 12
8:06
Az FBI nyomozott Trump után (24.hu)
A vizsgálat azt követően indult, hogy az amerikai elnök kirúgta az FBI igazgatóját.
jan. 12
8:18
Megszavazta a macedón parlament az ország nevének megváltoztatásáról szóló alkotmánymódosítást (Blikk)
Megszavazta a macedón parlament az ország nevének megváltoztatásáról szóló alkotmánymódosítást pénteken, ezzel voltaképpen pont került a Görögországgal 27 évig tartó névvita végére, és a délszláv államot a jövőben Észak-Macedóniának hívják majd.
jan. 12
8:18
Egyre több török kér menedékjogot Németországban (HírTV)
Egyre nehezebb a másként gondolkodó törökök helyzete.
jan. 12
8:24
Donald Trump: túl egyszerű kiút lenne a rendkívüli állapot kihirdetése (168 Óra Online)
A rendkívüli állapot kihirdetése túlságosan egyszerű kiút lenne a jelenlegi helyzetből - jelentette ki Donald Trump elnök a Fehér Házban újságíróknak egy, az amerikai határbiztonságról rendezett kerekasztal-beszélgetés után.
jan. 12
8:39
Meghalt az utolsó amerikai náci kollaboráns (24.hu)
Jakiv Palij hetven évig tudta titkolni a múltját.
jan. 12
8:42
Az FBI nyomozást indított Trump ellen (Propeller)
Több FBI-ügynök már 2016-os elnökválasztási kampány során is gyanúsnak tartotta a Donald Trump körüli orosz szálakat. Napokkal azután, hogy Donald Trump amerikai elnök 2017-ben váratlanul kirúgta az FBI igazgatóját, James Comey-t, a szövetségi nyomozó iroda munkatársai vizsgálatot indítottak, hogy megnézzék, Trump titokban nem dolgozik-e az oroszok
jan. 12
8:48
Megszavazta a parlament az ország nevének megváltoztatását (HírTV)
27 évig tartó vita végére került pont.
jan. 12
8:51
Hindu képviselőnő indulhat Trump ellen 2020-ban (888)
Tulsi Gabbard hawaii demokrata párti képviselőnő pénteken a CNN amerikai hírtelevízióban bejelentette: harcba száll a 2020-as elnökválasztásokon a Demokrata Párt elnökjelöltségéért.
jan. 12
8:54
Amerikai hadihajó miatt áll a bál a Balti-tengeren (Infostart)
A Fekete-tenger után az Balti-tengeren is megjelenhet egy amerikai hadihajó. Ezt megelőzően egy amerikai drón végzett felderítő repülést a Fekete-tengeri orosz partok mentén. A Moszkva és a Nyugat között kialakult feszültség közepette a NATO-erők az utóbbi hónapokban fokozták katonai jelenlétüket az orosz határ közelében.
jan. 12
8:54
Hóviharok dúlnak az Egyesült Államok középső vidékein (GazdaságPortál)
Heves hóviharok dúlnak az Egyesült Államok középső vidékein. Amerikai sajtójelentések szerint a hóviharok Új-Mexikótól a Nagy-síkságig és a Sziklás-hegységig terjedő, mintegy 1700 kilométer hosszúságú térségben tombolnak. A viharok Új-Mexikó, Colorado, Nebraska, Kansas, Missouri, Arkansas államokat érintik, egyes vidékeken – például Coloradóban – 4
jan. 12
9:06
Trump: túl egyszerű kiút lenne a rendkívüli állapot kihirdetése (ATV)
A rendkívüli állapot kihirdetése túlságosan egyszerű kiút lenne a jelenlegi helyzetből - jelentette ki Donald Trump elnök a Fehér Házban újságíróknak egy, az amerikai határbiztonságról rendezett kerekasztal-beszélgetés után.
jan. 12
9:12
Lánya szemében egy szörnyeteg R. Kelly (Propeller)
Joann Kelly megtörte a csendet. „A szörny, akivel szembeállítotok, az apám. Nagyon jól tudom, ki ő, illetve mit tesz. Abban a házban nőttem fel” – írta Joann, aki eddig azért nem beszélt az apjáról, hogy megvédje saját mentális egészségét. A bejegyzés megtekintése az Instagramon Have a dope Sunday!! All positive vibes today! Love y’a
jan. 12
9:21
The New York Times: Az FBI 2017-ben nyomozást indított Donald Trump ellen (Hírstart)
Az amerikai Szövetségi Nyomozó Irodának a lap szerint az volt a benyomása, hogy Trump orosz érdekeket szolgál.
jan. 12
9:24
Trump titokban orosz érdekeket szolgált? - Nyomozott az FBI (Napi)
Az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) 2017 tavaszán nyomozást indított Donald Trump elnök ellen, mert az volt a benyomása, hogy orosz érdekeket szolgál - állította a The New York Times című napilap az internetes oldalán szombat hajnalban.
jan. 12
9:24
New York Times: az FBI 2017-ben nyomozást indított Trump ellen (ATV)
Az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) 2017 tavaszán nyomozást indított Donald Trump elnök ellen, mert az volt a benyomása, hogy orosz érdekeket szolgál - állította a The New York Times című napilap az internetes oldalán szombat hajnalban.
jan. 12
9:24
Nem engedtek be az ülésterembe egy kongresszusi képviselőt, mert volt nála 6 sör (444)
Joe Cunningham hiába fogadkozott, hogy nem fogja meginni őket.
jan. 12
9:33
New York Times: az FBI 2017-ben nyomozást indított Trump ellen (Hírstart)
Az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) 2017 tavaszán nyomozást indított Donald Trump elnök ellen, mert az volt a benyomása, hogy orosz érdekeket szolgál - állította a The New York Times című napilap az internetes oldalán szombat hajnalban.
jan. 12
9:51
Hindu képviselőnő indulhat Trump ellen 2020-ban (Hírstart)
Tulsi Gabbard hawaii demokrata párti képviselőnő pénteken a CNN amerikai hírtelevízióban bejelentette: harcba száll a 2020-as elnökválasztásokon a Demokrata Párt elnökjelöltségéért.
jan. 12
9:54
Rekord adóbevételekkel fogadták el a költségvetési tervezetet (HírTV)
A tavalyihoz képest közel 10 százalékkal több bevételre számítanak.
jan. 12
9:54
A hawaii Tulsi Gabbard is indul a 2020-as elnökjelöltségért (444)
A 2016-os választásokon Gabbard Sanderst támogatta.
jan. 12
10:06
Hatalmas robbanás Párizsban (Infostart)
Robbanás történt Párizs egyik belső negyedében. Cikkünk frissül.
jan. 12
10:06
Lavina zúdult egy hotelre az svájci-osztrák határ mellett (Szeretlek Magyarország)
Áldozatok után kutatnak a mentőalakulatok.
jan. 12
10:18
The New York Times: az FBI 2017-ben nyomozott Trump orosz kapcsolatai ügyében (168 Óra Online)
Az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) 2017 tavaszán nyomozást indított Donald Trump elnök ellen, mert az volt a benyomása, hogy orosz érdekeket szolgál - állította a The New York Times című napilap az internetes oldalán szombat hajnalban.

Keresés