Megtámadták a legnagyobb német ellenzéki párt, a jobboldali Alternatíva Németországnak (AfD) brémai tartományi vezetőjét, a politikus kórházba került - jelentették kedden német hírportálok.
Egy életre szóló megaláztatás és kényszerházasság elől menekült el Kuvaiton keresztül Thaiföldre Rahaf Mohammed al-Kunun (18), aki most bátor kiállásának köszönhetően az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának védelme alá került, miután veszélyben érzi az életét.
A legnagyobb forgalmú brit és európai repülőtér közleménye szerint a repülési biztonság fenntartása indokolta az intézkedést. Heathrow a Scotland Yard bevonásával vizsgálatot indított az ügyben.
Hivatalosan is kilépett az ENSZ globális migrációs csomagjából Brazília - számolt be kedden az O Estado de Sao Paulo című helyi napilap, amely a világszervezetben lévő saját forrásaira hivatkozott a cikkben.
Másodfokúra emelte a hóriasztást Pozsonyban kedd délután a Szlovák Hidrometeorológiai Intézet. Egymást érték a közúti balesetek országszerte, de az időjárás a légi közlekedésben is fennakadásokat okozott.
Washington – Donald Trump amerikai elnök beleegyezne abba, hogy az amerikai–mexikói határon ne fal, hanem acélkerítés épüljön – derült ki keddi, a Fehér Ház Ovális irodájából közvetített tévébeszédéből, amelyet a nagy amerikai televíziós csatornák helyi idő szerint este kilenc órakor sugároztak.
A Scotland Yard és a brit hadsereg közösen vizsgálja azt a drónincidenst, amely miatt kedd este háromnegyed órára le kellett állítani a felszállásokat a londoni Heathrow repülőtéren.
Donald Trump amerikai elnök beleegyezne abba, hogy az amerikai-mexikói határon ne fal, hanem acélkerítés épüljön - derült ki keddi, a Fehér Ház Ovális irodájából közvetített tévébeszédéből, amelyet a nagy amerikai televíziós csatornák helyi idő szerint este kilenc órakor sugároztak.
Hetek óta tart az amerikai kormányzat részleges leállása, mert az amerikai elnök 5,6 milliárd dollárt követel az amerikai-mexikói határfal megépítésére, ezt viszont a demokraták ellenzik, ezért nincs elfogadott kormányzati költségvetés. Donald Trump most engedményt tenne, tévébeszédében azt is elmondta, hogy miben.
Az ausztrál hatóságok kiürítettek szerdán több külföldi konzulátust és nagykövetséget Canberrában, illetve Sydneyben, mert gyanús csomagok érkeztek ezekre a címekre, majd megkezdték a szóban forgó épületek átvizsgálását - jelentették hírügynökségek sajtó- és hatósági értesülésekre hivatkozva.
Egész napos sztrájkot hirdetett csütörtökre a düsseldorfi, a köln-bonni és a stuttgarti nemzetközi repülőtérre a németországi szolgáltató szektor szakszervezeti szövetsége (Verdi).
Az amerikai elnök addig nem írja alá az idei költségvetést, amíg a kongresszus nem járul hozzá a mexikói határon felépítendő falhoz. Emiatt szövetségi alkalmazottak százezreit küldték fizetés nélküli szabadságra.
Bevezették a harmadik nemet 2019. január elsejétől Németországban, ami azt jelenti, hogy az anyakönyvekben a nem megjelölése a „nő”, illetve „férfi” kifejezés mellett a divers, vagyis a „különféle” szó is megjelenik.
Iszonyatosan bosszantó, mikor a drágán megvett háztartási gépünk pár év alatt megadja magát, javítani meg horror összegbe kerül, ha már nincs rajta garancia. Tehát újat kell venni. Holott még mindenki emlékszik, hogy egy-két generációval korábban mondjuk egy mosógép csaknem egy életen át szolgált. A gyártók jól megfontolt érdekei miatt van ez már m
A folyamatos havazás miatt hirtelen emelkedhet meg a lavinaveszély, van, ahol már a legmagasabb, ötös fokozat van érvényben. Figyelmeztették a síelőket és a helyieket is.
Szokatlanul élesen bírálta az Egyesült Államok vezetését Irán legfőbb vallási és politikai vezetője szerdán Kum városában. Ali Hamenei ajatollah szerint néhány amerikai politikus és tisztségviselő "komplett hülye".
Oroszország megállapodott a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökséggel (WADA) az orosz sportolók doppingteszt-eredményeinek átadásáról, amelyet eddig "technikai" okok akadályoztak - jelentette ki Dmitrij Peszkov a Kreml szóvivője szerdán Moszkvában újságíróknak.
Lady Gaga mint egy istennő vonult végig a vörös szőnyegen az Amerikai Filmkritikusok Testületének díjátadó ünnepségén New Yorkban. Eszelősen jól nézett ki a világsztár, aki nem csak szokásos szexi formáját hozta, de mérhetetlen eleganciát is tükrözött az egész megjelenése úgy, ahogy van. Nézzék meg meg galériánk képeit!
A legfrissebb felmérés szerint a londoni alsóház képviselőinek 70 százaléka elégedetlen azzal a munkával, amelyet Theresa May miniszterelnök a brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) feltételeiről tartott tárgyalásokon végzett.
A görög rendőrség közölte: csak decemberben 799, többségében albán, iraki, iráni és grúz tért haza. A hazatelepítésben a hatóságok együttműködnek a Nemzetközi Migrációs Szervezettel (IOM), ami a migránsok hazautazásához biztonsági szolgálatok védelmét nyújtja. Mielőtt a menedékkérők felszállnának a repülőre, 500-1500 euró közti támogatást kapnak. (
Brutális mértékben nőtt a kínai munkásoknak kiadott munkavállalási engedélyek száma 2017-ben egy friss statisztika szerint. Ez egyben az ukrán vendégmunkások dömpingjét is visszaigazolja.
Kína hiperszonikus tengeri sínágyúval kísérletezik, legalábbis erre utal egy kiszivárgott fénykép. Az ilyen, elektromágneses elven működő fegyverek hihetetlenül gyors és pusztító lövedékeket tudnak kilőni.
Hatalmas fennakadások várhatóak a düsseldorfi, a köln-bonni és a stuttgarti nemzetközi repülőtéren, mert biztonsági dolgozók sztrájkba kezdenek a magasabb órabérért.