2019. január 26. szombat

jan. 26
0:00
Kismajmokat klónoztak Kínában – Rendkívül aggasztó dologra világított rá a kutató (Blikk)
Öt majmot klónoztak Kínában egy olyan makákóból, aminek génszerkezetét megváltoztatták a tudósok. A kutatási célból elvégzett kísérlet nagy port kavart a kutatók körében: míg valaki szerint az állatkísérletek etikátlanok, addig mások úgy vélik, hogy csak így ismerhetjük meg jobban az emberi szervezetet.
jan. 26
0:04
Döbbenet: fotók buktatták le a feleséggyilkost (Blikk)
Fotók bizonyítják annak a brit férfinak a bűnösségét, akit az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) azzal gyanúsít, hogy 2017 májusában szándékosan elsüllyesztette a hajót, amelyen feleségével nászútjukat töltötték, a nő halálát okozva ezzel.
jan. 26
0:08
Görbe tükröt mutat a szülőknek: hihetetlen fotót posztolt magáról ez a 28 éves nő (Blikk)
A büszke szülők néha azért tudnak olyan helyzeteket teremteni, amik iszonyatosan irritálnak mindenki mást. Ilyen az is, amikor valaki megkérdezi, mennyi idős a csöppség, a szülő pedig azt feleli: 36 hónapos. Mennyi energiát megspórolnának nekünk, ha nem kellene gyorsan kiszámolni, hogy a gyerek bizony már három éves.
jan. 26
0:09
Az olaszok megnehezítik a rablók dolgát az új törvényükkel (Ripost)
Matteo Salvini azt ígérte, hogy február végéig megszavazzák és bevezetik a jogszabályt. Az a célja, hogy megvédje a jó polgárok, boltosok, vállalkozók és gazdálkodók szent jogát a törvényes védelemhez.
jan. 26
0:12
Ukrajna óriási változások előtt áll – Nagyon okos dolgot mondott az államfőválasztás esélyes jelöltje, egy showman (Blikk)
Egyetlen cikluson át akar csak államfő lenni, de ez idő alatt teljesen megreformálná az ukrán állam vezetését, és első intézkedésként lehetővé tenné a népszavazásokon keresztüli közvetlen demokrácia gyakorlását Volodimir Zelenszkij komikus színész, a márciusi elnökválasztásnak a jelenlegi felmérések szerint egyik befutásra esélyes jelöltje.
jan. 26
0:16
Letartóztatta az FBI Trump egyik tanácsadóját (Blikk)
Donald Trump amerikai elnök egyik régi szövetségesét tartóztatta le az FBI. Roger Stone akadályozta az igazságszolgáltatást, manipulálta a tanúkat, illetve hamis nyilatkozatot tett; a Fehér Ház szerint Trump nem érintett az ügyben.
jan. 26
0:20
Elképesztő indokkal szállítottak le egy családot a repülőgépről (Blikk)
Senkinek nem könnyű azt hallani, hogy rossz a testszaga, főleg, ha az illetőt ezzel az indokkal távolítják el egy repülőről, mint ahogy az az Adler családdal történt.
jan. 26
0:24
Tragédia: helikopter és kisrepülő ütközött az olasz Alpok felett, többen meghaltak (Blikk)
Helikopter és kismotoros repülőgép ütközött Olaszországban, a Rutor gleccser felett, Torinóhoz közel.
jan. 26
0:28
Cuki: imádni valók a kamu babaképek – galéria (Blikk)
Philadelphia – Ritkán találkozhatunk autószerelő, borotváló vagy éppen súlyemelő babával, de egy kreatív apuka és egy képszerkesztő program csodákra képes!
jan. 26
0:32
Tovább romlik a polgárháborús helyzet Venezuelában – Eddig több mint 3 millió lakos kényszerült elhagyni a hazáját (Blikk)
Caracas − A hadsereg kezében van Nicolás Maduro (56) venezuelai elnök sorsa, akit mind több ország nevezett illegitimnek, elismerve ellenfelét, Juan Guaidót (35) ideiglenes államfőnek.
jan. 26
0:36
Sokkoló történet: előre elrendezett házasságáról vallott egy Európában élő indiai nő (Blikk)
Bár tudjuk, hogy a mai napig léteznek előre elrendezett házasságok a világ számos pontján, hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy ez Európában nem történhet meg.
jan. 26
5:00
Donald Trump bejelentette, hogy aláírja a kormányzat működéséhez három hétre elegendő költségvetést (GazdaságPortál)
Donald Trump amerikai elnök a Fehér Ház Rózsakertjében pénteken bejelentette, hogy aláírja a kormányzat működéséhez három hétre elegendő költségvetést, amit a Demokrata Párt javasolt. “Megállapodásra jutottunk, hogy véget vetünk a kormányzat részleges leállásának és újraindul a szövetségi kormányzat munkája” – fogalmazott Donald Trump. A megállapod
jan. 26
5:18
Szélsőséges időjárás pusztít világszerte, rengetegen haltak meg, köztük gyerekek is (ATV)
Időjárási szélsőségek szedik áldozataikat világszerte. Indonéziában egy gát szakadt át a kiadós esőzések után, mintegy hatvan ember halt meg, köztük gyerekek. Törökországban egy tornádó valósággal felkapott egy gépkocsit a benne ülő sofőrrel együtt, és belesodorta egy folyóba. Ausztráliában pedig minden eddigi meleg rekord megdőlt.
jan. 26
6:06
Megszavazták az amerikai kormányzat működéséhez szükséges törvényt (hirado.hu)
Az amerikai törvényhozás mindkét háza támogatta a kormányzat működéséhez szükséges törvényt.
jan. 26
6:48
A pápa felszólalt a migránsok megbélyegzése ellen (hirado.hu)
Az egyházfő „értelmetlennek és felelőtlennek” minősítette, ha a hazájukból elvándorlókat fenyegetésnek tekintik a társadalomra.
jan. 26
7:06
Tizenöt éve landolt a Marson (HírTV)
A Nasa marsjárójával tavaly június óta nem lehet kapcsolatot létesíteni a vörös bolygón kitört porvihar miatt.
jan. 26
7:18
Szijjártó: Óriási hibát követnek el a migrációt ösztönző nemzetközi intézmények (hirado.hu)
A szervezet most arról vitázik, milyen hatása lehet az éghajlatváltozásnak a migrációra.
jan. 26
7:24
2018 volt a negyedik legmelegebb év a Földön (HírTV)
Tavaly 29 országban, köztük Közép-Európa jelentős részén és az Antarktiszon is rekordmeleg évet zártak.
jan. 26
7:24
Már 9 halottja van a brazíliai gátszakadásnak (444.hu)
A Vale SA bányavállalat egy zagytározójának gátja omlott le, 300 embert eltűntként tartanak nyilván.
jan. 26
7:26
Ferenc pápa szerint értelmetlen és felelőtlen dolog fenyegetésnek tekinteni a migránsokat (444.hu)
A pápa Panamában beszélt a Katolikus Ifjúsági Világtalálkozón.
jan. 26
7:30
Szijjártó Péter: Budapest a legbiztonságosabb és legsportosabb európai főváros (USAracing)
A tárcavezető nyitóbeszédet mondott a Magyar Turisztikai Ügynökség Magyarországot népszerűsítő rendezvényén a The New York Times Travel Show keretében.
jan. 26
7:36
Szijjártó: Budapest a legbiztonságosabb, legsportosabb európai főváros (ATV)
Budapest Európa legbiztonságosabb és legsportosabb fővárosa - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter telefonon az MTI-nek nyilatkozva.
jan. 26
7:42
Anyja helyét vette át a valaha élt legidősebb nő? (HírTV)
Francia kutatók szerint nincs bizonyíték csalásra a leghosszabb életű nő ügyében.
jan. 26
7:48
Athéni igen Macedónia új nevére (USAracing)
A törvényhozás csaknem három napon át vitázott a megállapodásról, végül 153:146 arányban szavazták meg a képviselők, a kormánypártoknak sikerült külső támogató voksokat szerezniük.
jan. 26
8:18
Szijjártó szerint Budapest az EU legbiztonságosabb és legsportosabb fővárosa (444.hu)
Biztonságos azért, ahogyan a kormány "kezeli" a migrációt, és sportos, mert mindenféle sportrendezvényt szerveznek.
jan. 26
8:30
Orosz zsoldosok is részt vehetnek Maduro venezuelai elnök védelmében (444.hu)
A Kremllel szoros viszonyt ápoló cég emberei attól védik Madurót, hogy nehogy valaki le találja csukni.
jan. 26
8:30
Feloldotta Trump a leállást (USAracing)
Mintegy 800 ezer kormányzati alkalmazott volt korábban példátlanul hosszú ideig kényszerszabadságon vagy volt kénytelen heteken át fizetés nélkül dolgozni.
jan. 26
8:36
Ferenc pápa kifakadt azokra, akik megbélyegzik a migránsokat (ATV)
Ferenc pápa panamai látogatása egyik fő eseményén felszólalt a migránsok megbélyegzése ellen.
jan. 26
8:42
Húsz halott a pénteki összecsapásokban (HírTV)
Amnesztiát adhat a venezuelai államfőnek Juan Guaido házelnök, amennyiben az magától lemond.
jan. 26
8:48
Vége a kormányzati leállásnak (Infostart)
Az amerikai törvényhozás mindkét háza megszavazta a kormányzat működéséhez szükséges törvényt, így egyelőre vége a kormányzati leállásnak.
jan. 26
9:06
Két elnök Venezuelában (USAracing)
A hatalmi harccal párhuzamosan az utcán is erőszakos tüntetések zajlottak, legkevesebb huszonhatan veszthették életüket az utóbbi napokban.
jan. 26
9:24
Nekiment az olasz miniszterelnök a német-francia tengelynek (Képmás)
A német-francia tengely nem Európát, hanem a két állam érdekeit képviseli. Berlin és Párizs nem gondolhatja, hogy „csendben ülünk az asztalnál és aláírjuk a mások által hozott döntéseket” – mondta Giuseppe Conte olasz kormányfő pénteken.
jan. 26
9:36
Kolumbia szerint Venezuelában vannak az ELN gerillaszervezet vezetői (ATV)
A kolumbiai kormány szerint Venezuelában bujkálnak az utolsó, még aktív gerillaszervezet, a Nemzeti Felszabadítási Hadsereg (ELN) vezetői, köztük a parancsnoka is.
jan. 26
9:42
Úgy tűnik, Bernie Sanders indulna a 2020-as amerikai elnökválasztáson (444.hu)
78 éves lesz akkorra.
jan. 26
9:42
Drónokkal irtják a patkányokat a Galápagos-szigeteken (Képmás)
3000 kilogramm mérget dobtak le a hatóságok.
jan. 26
9:44
Juan Guaidó beszélt az USA alelnökével, mielőtt Venezuela elnökének nyilvánította magát (444.hu)
A Wall Street Journal szerint a venezuelai ellenzék szorosan együttműködött és egyeztetett az amerikaiakkal.
jan. 26
9:54
Budapest Európa legbiztonságosabb és legsportosabb fővárosa (888.hu)
Budapest Európa legbiztonságosabb és legsportosabb fővárosa - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter telefonon az MTI-nek nyilatkozva.
jan. 26
9:54
Szerbiában letartóztattak egy kormánypárti polgármestert, mert a gyanú szerint parancsot adott egy újságíró házának felgyújtására (444.hu)
Vucic elnök maga jelentette be a hírt, és ígérte, megvédik az újságírókat.
jan. 26
10:00
Pótápi Árpád: 2019 a külhoni magyar gyerekek éve lesz (HírTV)
A magyar kultúra napjának délvidéki központi ünnepségén elismeréseket adtak át Vajdaságban.
jan. 26
10:18
WSJ: Titkos terv készült Washingtonban a venezuelai hatalomváltásra (Infostart)
Nicaragua kapcsán már hírnevet szerzett a neokonzervatív politikust nevezett ki különmegbízottnak az amerikai külügyminiszter.
jan. 26
10:24
Trump vejét először megbuktatták a nemzetbiztonsági átvilágításon, de módosították a döntést (444.hu)
A CIA jól meg is lepődött, hogy ez az ember államtitkokat láthat.
jan. 26
10:42
Reuters: Kremlhez közeli orosz zsoldosok utaztak Venezuelába Madurót védeni (Képmás)
Moszkva továbbra is Madurót tekinti az ország legitim vezetőjének.
jan. 26
10:44
Gáza: kézigránátokkal dobálták az izraeli katonákat – két palesztin halott (Képmás)
Tízezren vonultak az izraeli határ öt pontjához, ahol parittyáztak, és kézigránátokat, robbanóeszközöket dobáltak a kerítés túloldalán állomásozó izraeli katonák felé, valamint gumiabroncsokat égettek, hogy a füstben ne tudják megcélozni őket a mesterlövészek.
jan. 26
10:54
New Yorkban tárgyalt a külgazdasági és külügyminiszter (Infostart)
A tárcavezető nyitóbeszédet mondott a Magyar Turisztikai Ügynökség Magyarországot népszerűsítő rendezvényén és több kollégájával is tárgyalt.
jan. 26
11:30
Saját kerületet kaptak a plüssmacik Párizsban (hirado.hu)
Játékmackók szórakoztatták az elmúlt két hónapban Párizs lakóit.
jan. 26
11:30
Nagy-Britannia kevésbé vonzó már a lengyeleknek (USAracing)
Lengyelországnak szüksége is van a hazatérőkre, hiszen Magyarországhoz hasonlóan munkaerőhiánnyal küszködik.
jan. 26
11:30
Az afgán biztonsági erők 45 ezer tagja halt meg 2014 óta (Képmás)
Miközben negyvenötezer afgán katona halt meg 2014 óta, a nemzetközi koalíció veszteségeinek a száma hetvenkét ember. Az afgán elnök szerint ez a szám jól szemlélteti, hogy ki végzi a piszkos munkát.
jan. 26
11:36
Az Európai Unió bekeményít Szaúd Arábiával szemben (HírTV)
Szaúd-Arábia is felkerülhet a terrorizmust támogató országok európai uniós listájára.
jan. 26
11:48
Budapest Európa legbiztonságosabb fővárosa a magyar külügyminiszter szerint (SzMo)
Szijjártó Péter a Magyar Turisztikai Ügynökség Magyarországot népszerűsítő rendezvényén mondott nyitóbeszédet.
jan. 26
11:54
Drónokkal irtják a kártevőket Darwin paradicsomában (HírTV)
Először vetettek be drónokat a patkányok ellen Galápagoson.

Keresés