2019. január 17. csütörtök

jan. 17
0:03
Érkezhetnek az emeletes vonatok Magyarországra? (Blikk)
Az Európai Bizottság úgy döntött támogatja a MÁV-Start beruházását, amely során 11 darab emeletes vonatot vásárolna meg.
jan. 17
0:07
Hadgyakorlatot tartanak ősszel Csehországban a visegrádi négyek (Blikk)
Nemzetközi hadgyakorlatot tart ősszel Csehországban a négy visegrádi ország hadserege. A Czech Lion elnevezésű hadgyakorlaton a cseh, a lengyel, a magyar és a szlovák fegyveres erők gyalogsági egységei vesznek részt - közölte Vlastimila Cyprisová, a cseh hadsereg vezérkarának szóvivője szerdán Prágában.
jan. 17
0:11
Babonák uralták a disznótorokat (Blikk)
Alig több mint 3 hét van még a Blikk új játékából, amelynek a végén három szerencsés olvasónk egy-egy 110 kilós disznóval, hozzá való mélyhűtővel és disznótorral egybekötött wellnesshétvége élményével lesz gazdagabb.
jan. 17
0:15
Hatalmas boldogság érte Michael Jackson fogadott fiát: gyermekük született! (Blikk)
Nagy az öröm a Farkas családnál, két hónappal ezelőtt megszületett a kis Tamás! A család első gyermeke még 2016-ban született, ám súlyos fejlődési rendellenességgel, így mindössze 11 nappal később életét vesztette.
jan. 17
0:19
Újabb fordulat: a Honvédba megy a kirúgott szívsebész (Blikk)
A Honvédkórházban folytatja a munkát dr. Székely László, aki egykor a GOKI szívsebészeként briliáns műtéteivel szerzett magának nagy hírnevet.
jan. 17
0:23
Pánik az óbudai kormányablakban: 60 embert kísértek ki az épületből (Blikk)
Leállt az ügyfélfogadás és a tűzoltók is a helyszínre érkeztek az óbudai kormányablaknál.
jan. 17
0:27
Döbbenet: meglopták a kutyapártot (Blikk)
Értékes holmikat vittek el a kutyapárt irodájából!
jan. 17
0:31
Csütörtökön jelentik be a szakszervezetek a sztrájk időpontját (Blikk)
– A közszférában jöhet az idei év első nagyszabású sztrájkja.
jan. 17
0:35
Brexit: a skót kormányfő szerint Skócia kiléphet az Egyesült Királyságból, ha nem lesz újabb népszavazás a Brexitről (Blikk)
Skócia kiléphet az Egyesült Királyságból, ha nem rendeznek újabb népszavazást az Egyesült Királyság európai uniós tagságának megszüntetéséről (Brexit) – jelezte a skót miniszterelnök a Bild című német lap hírportálján szerdán ismertetett nyilatkozatában.
jan. 17
0:39
4 hónap leforgása alatt 17 üzletből lopott egy bolti tolvaj (Blikk)
Egy férfi négy hónap alatt 17 üzletben lopott, majd egy lépcsőházban kezdett dühöngeni.
jan. 17
3:09
Somogy megyei kutyatámadás: a testével védte Vikit a testvére a vérebektől – Megcsonkítva került kórházba a 13 éves fiú (Blikk)
,,Fuss, húgi, fuss!” – ordította Gáborka, miközben három kutya esett neki a Somogy megyei Ötvöskónyiban.
jan. 17
3:57
Fenyő-ügy: ezt gondolja P. Tamás ügyvédje a zsarolásokról (Blikk)
Megszólalt a Fenyő-ügy kapcsán P. Tamás ügyvédje, Bólyai János.
jan. 17
4:09
Tíz év után elkapták a bűntársakat: kiderült, hol rejtegették a hírhedt miskolci sikkasztó százmillióit (Blikk)
Miskolc – Tíz év után megoldódott a magyar kriminalisztika egyik legrejtélyesebb bűnténye!
jan. 17
4:51
Új, durva módszert alkalmaznak kerékbilincs helyett Budapesten (Infostart)
Egy év alatt 97 százalékkal csökkent a fővárosban felszerelt kerékbilincsek száma. Helyette hatékonyabb módszert alkalmaznak: elszállítják az autókat.
jan. 17
6:03
Elárulta a közútkezelő: ezért szívsz minden nap a gigadugóban (Pénzcentrum)
Nagyon rákaptak a magyarok az agglomerációra, olyannyira, hogy a főváros környéki településekre lassan ki lehet tenni a megtelt táblát. Ennek okán néha már pokollá válik a közlekedés: sok út már teljesítőképessége határát súrolja...
jan. 17
6:33
Orbán Balázs: El kell tanulni Sorostól, hogyan építsünk igazán jó falat (HírTV)
Elkerülhetetlen, hogy a bevándorlásellenes kormányok a Föld minden részén konfliktusba ne kerüljenek Soros Györggyel.
jan. 17
6:39
Vigyázzanak az utakon: baleset történt Vácnál (Blikk)
Két gépkocsi ütközött Vácnál, az egyik sofőrhöz mentőt kellett hívni.
jan. 17
7:09
Durva módszert alkalmaznak Budapesten a kerékbilincs helyett (SzMo)
A cél, hogy a szabálytalanul várakozó autók miatt kialakult problémát gyorsan megszüntessék.
jan. 17
7:21
Egyre kevesebb dolgot tud megvenni a pénzéből egy közmunkás (ATV)
A kormány 2016-ban úgy döntött, hogy a munkaerőhiány kezelésének egyik módja a közmunkások átterelése a normál munkaerőpiacra. Két lépést tettek ennek érdekében, csökkentették a közmunkások munkahelyeinek támogatását, és befagyasztották a közfoglalkoztatottak bérét. A Policy Agenda 2011-től vizsgálta meg a keresetek alakulását.
jan. 17
7:23
Budapesten tartoztatták le a Cristiano Ronaldo-botrányt kirobbantó szerkesztőt (ATV)
A Football Leaks honlap portugál tulajdonosa robbantotta ki többek között az ötszörös aranylabdás nemi erőszak ügyét is.
jan. 17
7:25
Készülődik a sztrájk: személyesen Orbánnak címezték a problémákról szóló levelet (ATV)
A szakszervezetek továbbra is a tárgyalásos utat tartják előbbre, de a közszolgálati dolgozók és a szociális ágazat is már a munkabeszüntetésről egyeztet.
jan. 17
7:27
Komoly problémát okoz a légszennyezettség, így védekezhet ellene (ATV)
Évente 8-10 ezer ember korai halálát okozza a légszennyezettség Magyarországon. Simon Gergely a Greenpeace vegyianyag-szakértője arról beszélt az ATV Start című műsorában, hogy világszerte nagyon rosszak a számok.
jan. 17
7:29
Teljes bizonytalanságban vannak a színházak, többen a számláikat sem tudják fizetni (ATV)
Teljes pénzügyi bizonytalanságban vannak az alternatív színházak a kulturális TAO-támogatás megszüntetése miatt. Egyes teátrumok azt se tudják, hogy tavasszal miből fogják befizetni a számláikat. A kormány a jövő hétre ígér tájékoztatást arról, hogy hogyan alakítja át a támogatási rendszert, egyáltalán mely színházak számíthatnak állami támogatásra
jan. 17
7:51
Elindult a roham a SZÉP-kártyákért (HírTV)
Egyre nagyobb érdeklődést tapasztalnak a Széchenyi Pihenő Kártya kibocsátásában érdekelt pénzintézetek.
jan. 17
8:09
Ellenzéki szervezkedés a tüntetés előtt (HírTV)
A Jobbik és az MSZP közösen segíti a szakszervezetek szombati félpályás forgalomlassító akcióját több helyen.
jan. 17
8:15
Közeleg a határidő, hétfőig kell dönteniük a Honvédkórház dolgozóinak (Infostart)
A Honvédkórház hét fővárosi és öt vidéki telephelyén több ezer civil alkalmazottnak, köztük orvosoknak, ápolóknak és más szakdolgozóknak kell dönteniük a következő öt napban arról, hogy vállalják-e a honvédelmi alkalmazotti státuszt - írja a Népszava.
jan. 17
8:21
Vasárnap kezdődik az ökumenikus imahét (HírTV)
Kü­lön­bö­ző fe­le­ke­ze­tű gyü­le­ke­ze­tek öku­me­ni­kus kö­zös­ség­ben tar­ta­nak isten­tisz­te­le­te­ket és imád­koz­nak a ke­resz­té­nyek egy­sé­gé­ért.
jan. 17
8:27
Több mint 2,5 milliárd forintot szánnak a tatabányai könyvtár megújítására (ATV)
Megkezdődhet a József Attila Megyei és Városi Könyvtár felújítása Tatabányán, a 2,6 milliárd forintos beruházás során kétszeresére bővül az olvasók által használható tér - közölte a polgármesteri hivatal az MTI-vel.
jan. 17
9:15
A NATO-közgyűlés is törölte Demetert (HírTV)
A NATO parlamenti közgyűlés hivatalos honlapján is törölték a delegáltak sorából Demeter Mártát, írja a Magyar Idők.
jan. 17
9:33
Tovább fogy a Jobbik (HírTV)
Tovább fogy a Jobbik, a pártot ezúttal Veszprém megyében hagyták el heten a Magyar Idők cikke szerint.
jan. 17
9:39
Bayer Zsolt ötforintosokban fogja kifizetni a Hadházynak megítélt 300 ezer forintot, de bocsánatot nem fog kérni (444.hu)
Legalábbis addig, amíg Hadházy bocsánatot nem kér Orbán Viktortól és Áder Jánostól.
jan. 17
9:45
Börtönőrt akart megvesztegetni egy szegedi rab, nem volt jó ötlet (Blikk)
Szeged – Börtönőrt próbált megvesztegetni egy fogvatartott a Szegedi Fegyház és Börtönben, hogy így jusson illegálisan mobiltelefonhoz – tájékoztatta a Csongrád Megyei Főügyészség szóvivője csütörtökön az MTI-t.
jan. 17
9:51
Hamis Samsung embléma és Mercedes-felni a Liszt Ferencen (HírTV)
Több mint 1,5 tonna hamis játékfigurát, hamis Samsung emblémát és matricát, valamint hamis Mercedes felnit foglaltak le a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren a pénzügyőrök - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) csütörtökön az MTI-vel.
jan. 17
10:09
Bejelentésre készül a családtámogatásról a kormány (Infostart)
A jövő héten nyilvánosságra hozzák a családtámogatásról szóló nemzeti konzultáció eredményét - jelentette be Novák Katalin az InfoRádióban. A kormány idén tovább finomítja a csok egész rendszerét - mondta az Arénában az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára.
jan. 17
10:15
Hatalmas fogás: több mint egy tonna hamis játékfigurát foglaltak le Ferihegyen (Blikk)
Több mint 1,5 tonna hamis játékfigurát, hamis Samsung-emblémát és matricát, valamint hamis Mercedes-felnit foglaltak le a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren a pénzügyőrök – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) csütörtökön az MTI-vel.
jan. 17
10:15
A Honvédkórházban folytatja az elbocsátott szívsebész (SzMo)
A Blikk információi szerint már január 15-e óta ott dolgozik Székely László.
jan. 17
10:27
Induljon el időben: nagy késések lehetnek a Budapest–Veresegyház–Vác vasútvonalon (Blikk)
Műszaki hiba miatt késnek a vonatok Budapest–Veresegyház–Vác vonalon – közölte a Mávinform csütörtökön az MTI-vel.
jan. 17
10:27
Bakondi: Az EP legálissá tenné a migrációt (HírTV)
Azokat az államokat, amelyek ezzel nem értenek egyet, azokat pedig folyamatos nyomás alatt tartja, fűzte hozzá.
jan. 17
10:33
Komoly döntést hozott a Coca-Cola - ennek nem fognak örülni az iskolások (Blikk)
A jogszabályi előírásoknál is szigorúbb önkéntes kereskedelmi korlátozást vezetett be a Coca-Cola Magyarország: januártól csak kalóriamentes vagy alacsony kalóriatartalmú italokat értékesítenek a középiskolák számára. A cég az általános iskolák részére már több mint egy évtizede kizárólag ásványvizet, illetve magas gyümölcstartalmú gyümölcslevet ár
jan. 17
10:39
Műszaki hiba okozott gondot egy vasútvonalon (Infostart)
Veresegyház állomáson meghibásodott a biztosítóberendezés, ezért ott egy időre leállt a vonatforgalom.
jan. 17
10:39
Íme az idei év legmenőbb wellness trendjei (Blikk)
A wellnessezés továbbra is nagyon divatos, jól mutatják ezt a hazai szállodák elmúlt éves foglaltsági adatai. Ugyanakkor a bőség zavarával küzdünk: olyan nagy már a kínálat, hogy ember legyen a talpán, aki eligazodik ezen a területen. Az alábbiakban a hévízi NaturMed Hotel Carbona szakértője mutat néhány olyan 2019-es wellness trendet, amelyet mind
jan. 17
10:39
Gond van a Budapest–Vác vasútvonalon (HírTV)
Meghibásodott a biztosítóberendezés, késnek a vonatok.
jan. 17
10:39
LMP: Az Orbán-kormány ugyanúgy zsákmányolja ki a természetet, ahogy az embereket (Igényesférfi.hu)
A magyar kormány folyamatosan szabotálja az éghajlatváltozás elleni fellépést az LMP szerint.
jan. 17
10:51
Tárgyalnak Palkovics Lászlóval az MTA intézeteinek igazgatói (Infostart)
Mégis találkozni fognak a Magyar Tudományos Akadémia intézetvezetői Palkovics László innovációs és technológiai miniszterrel. A tárcavezető az MTA finanszírozása körül kialakult nézeteltéréseket kívánja a csütörtöki találkozón elsimítani.
jan. 17
10:57
10 érdekesség a magyar közlekedés múltjából, amiről sokan nem hallottak (SzMo)
Gondoltál már arra, milyen lehetett a 20. század elején a még alig létező magyar utakon közlekedni? Hogyan szereztek jogosítványt az első autósok? Esetleg ismersz egy-két régi, megmosolyogtató közlekedési szabályt? Utazzunk egyet a századelőn!
jan. 17
11:15
Deutsch Tamás: Ontják magukból az őrültebbnél őrültebb javaslatokat (HírTV)
Ontja magából a bevándorláspárti európai politikai többség az őrültebbnél őrültebb javaslatokat.
jan. 17
11:15
Szigorú szabályozást vezet be a Coca-Cola – minden magyar középiskolát érint (SzMo)
A középsulik büféiben januártól sok üdítőt hiába keresnek majd a diákok.
jan. 17
11:27
Kitört az influenzajárvány: látogatási tilalom a kórházakban (HírTV)
Torzsa Péter szerint a járvány kezdete után is lehet védőoltást kérni.
jan. 17
11:33
A túlóratörvény hatással volt a pártok támogatottságára - friss adatok (Infostart)
Az aktív dolgozók körében 5, a 40 év alattiak csoportjában 7, a szakmunkás képzettségűek között 5, a diplomásoknál 7 százalékpontot veszítettek a kormányerők a Závecz Research friss felmérése szerint.
jan. 17
11:33
Itt a sztrájkbejelentés: megvan az időpont, itt a közszolgálati dolgozók követelése (Blikk)
Ma délelőtt 11 órakor kezdetét vette a közszolgálati dolgozók várható sztrájkjának menetét bemutató sajtótájékoztató. Az akciót a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete (MKKSZ) és a Szociális Ágazatban Dolgozók Szakszervezete hívta életre.

Keresés