Vegyünk-e be fájdalomcsillapítót, használjunk-e szabadon elérhető gyógyszereket - erről beszélgetett kollégáival Sváby András A Heti Naplót követő élő bejelentkezésében.
Hosszú betegség után, életének 75. évében, budapesti otthonában elhunyt Andy Vajna. Felesége, Vajna Tímea Instagram oldalán úgy búcsúzott: "Még nem fogtam fel, hogy nem ölelhetlek át többé... Drága Andykém! Te, aki annyi szeretetet és jóságot adtál és annyi minden maradandót alkottál- most hirtelen itt hagytál. A mennyben az angyalok vigyázzanak Rá
Horváth Csaba, az MSZP és Karácsony Gergely, a Párbeszéd főpolgármester-jelöltje az InfoRádió Aréna című műsorában azt mondta, hogy inkább a harcmodorban van a különbség. Előbbi a karcosabb, harcosabb stratégiát, utóbbi a változást akaró, sokszínű budapesti polgárság integrálását hangsúlyozta.
Folytatódnak az egészségügyi fejlesztések vidéken, ahol az elmúlt időszakban 500 milliárd forintot felhasználva fejlesztették az egészségügyi hálózatot, míg Budapesten és a központi régióban 700 milliárd forint értékű beruházások indultak el - közölte az emberi erőforrások minisztere hétfőn Szombathelyen.
Az influenzajárvány terjedésével egyre több kórház rendel el részleges vagy teljes látogatási tilalmat - derül ki a Nemzeti Népegészségügyi Központ honlapján közzétett legfrissebb adatokból.
Állami vállalatokat érintő túrájuk során most az állami vasúttársaság előtt tartott sajtótájékoztatót több ellenzéki képviselő, ahol a megjelent Szél Bernadett elmondta, a kormányra továbbra sem számíthatnak a magyar dolgozók.
A Központi Nyomozó Főügyészség vizsgálata szerint jogosan léptek fel az MTVA őrei azok ellen az ellenzéki képviselők ellen, akik december 16-án és 17-én a köztelevízió székházában be akarták olvastatni ötpontos követelésüket. Hadházy Ákos szerint elképesztő az ügyészség indoklása.
„Elfogadhatatlan és felháborító” – így reagált a Fidesz arra a videóra, amin a Jobbik elnökének felesége – egyesek szerint – náci karlendítéssel pózolt az esküvői fotózásán.
Nem vártak sokáig az ügyészségi eljárás alá vont képviselők, szerdára tüntetést hirdettek meg a Legfőbb Ügyészség elé. A Facebookon meghirdetett eseményen felszólal a szervező Hadházy Ákos mellett Szél Bernadett is, de mint írták, másokat is várnak a színpadra.
A politikai-gazdasági-kulturális elit, az "establishment" ellenében szerveződő pártok további megerősödése várható a májusi európai parlamenti választásokon, de még ez a főként nacionalista erőkből álló tábor is megosztott számos meghatározó kérdésben - írta hétfőn a The Wall Street Journal (WSJ) című amerikai napilap.
A nagyobbik kormánypárt sajtótájékoztatóján elhangzott: egyfajta „rögtönítélő bíróság” lenne az a független szakértői testület, amit a jogállamisággal kapcsolatos ellenőrző mechanizmusok reformjában hoznának létre.
A Központi Nyomozó Főügyészség vizsgálata szerint jogosan léptek fel az MTVA őrei azok ellen az ellenzéki képviselők ellen, akik december 16-án és 17-én a köztelevízió székházában be akarták olvastatni ötpontos követelésüket.
Ön szerint le kell mondania Sneider Tamás Jobbik-elnöknek, miután kiderült, hogy a felesége karlendítéssel pózolt az esküvőjükön? A szavazás elindult, a végeredményt Krug Emília ismerteti az ATV 17:55-kor kezdődő A nap híre című műsorában.
Makra Ágnest 33 éve csípte meg egy kullancs, és azóta sem múltak el nála a Lyme-kór szövődményei. Mégsem adta fel: családot alapított és lett egy gyönyörű kislánya.
Pert indít a Magyar Államkincstárral szemben és nyilvánosságra hozza az országgyűlési kampány idején felhasznált központi támogatáshoz kapcsolódó számláit a Momentum. A párt szerint az Államkincstár nem teljesítette törvényi kötelességét, amikor nem utalta át a Momentumnak az állami támogatásának első negyedévére eső részletét.
Január 19-én az ország több pontján megmozdulásokat tartottak a túlóratörvény ellen, az egyik helyszínen az MSZP-s országgyűlési képviselő a demonstráció végén felment a színpadra, és ahogy azt a beágyazott Facebook-videóban is hallható, beváltotta ígéretét.
A párt álláspontja szerint a képviselők hivatalos személyek, velük szemben legfeljebb a rendőrség intézkedhetett volna, de ők be sem mehettek az épületbe.