Hosszú, csendes időszak után a következő hetekben ismét megjelenhetnek a vásárlók a magyar almapiacon. A kereslet élénkülését részben a tőlünk északabbra fekvő országokban tapasztalt hóhelyzetnek köszönhetik a termelők, a Lengyelországba készülő felvásárlók ugyanis sok esetben inkább hazánkból viszik el a gyümölcsöt. Az étkezési minőség forgalma me
Az USA és Kína kereskedelmi konfliktusának enyhülésében reménykedtek a piaci szereplők, amelyet követően a tengerentúli tőzsdék 1-1,4 százalékos erősödéssel zárták a hét utolsó napját, míg az ázsiai részvényindexek is felfelé...
Hosszú Katinka férje tavaly májusban nyilatkozott utoljára, ám nemrégiben megtörte a csendet, megdöbbentő bejelentést téve: világbajnok golfozó szeretne lenni.
Egyre több magyar nő indul útra, hogy nyugati országokban idős embereket gondozzon. És többet keresnek, mint itthon, de családjuktól távol kell érzelmileg és fizikailag is nagyon megterhelő munkát végezniük.
Átmenetileg New Yorkba költözteti a BlackRock és a Goldman Sachs Asset Management a Nagy-Britanniában dolgozó portfóliómenedzsereit, ha megállapodás nélküli Brexitre kerül sor - írja a Reuters anonim forrásokra hivatkozva. A szakemberek...
Súlyos botrányt tárt fel a világ legnagyobb dróngyártója, a DJI egy belső vizsgálat során. Ez sokba fog kerülni a cégnek, közel 1 milliárd jüanos, vagyis 150 millió dolláros veszteséggel számolnak a kipattant ügy kapcsán - írja...
Nem szabadulnak a tévénézők a túl hangos reklámblokkoktól, ismét emiatt szabott ki bírságot a Médiatanács. Egy másik esetben pedig nem a megfelelő idősávban vetítették le egy műsor előzetesét.
Az MNB 10 millió forint bírságot szabott ki az IMOKREDIT Szolgáltató Kft.-re engedély nélküli követelésvásárlás miatt, s megtiltotta a jogosulatlan tevékenység további folytatását - írja a felügyelet sajtóközleményben. A Magyar...
Andy Vajna 67 milliárd forintosra becsült vagyona elsősorban média- és filmipari érdekeltségekből, kaszinókból, ingatlanokból, étteremből áll össze - írja az Index. Kérdés azonban, hogy mi lesz a szerteágazó üzleti érdekeltségek...
Az izraeli hadsereg kiterjedt légitámadást hajtott végre hétfőre virradóan Szíriában, válaszul arra a rakétára, amelyet szíriai területről indítottak el az előző nap Izrael felé, és az izraeli légvédelem a Golán-fennsík felett elfogott - jelentette a helyi média hétfőn.
Létszámleépítés kezdődött az ELTE Bölcsészettudományi és Természettudományi Karán - derült ki az Oktatói Hálózat közleményéből. A két kar oktatóinak száma várhatóan összesen 50-70 fővel csökken, többségüket nyugdíjazással...
Nagyon erős volt a tavalyi év a hazai irodapiacon - derül ki a BRF 2018 negyedik negyedéves jelentéséből. Az utolsó negyedévben 171 ezer négyzetméter felett volt a bruttó bérbeadás volumene, amivel az éves szint meghaladta az 535 ezer négyzetmétert....
A német szövetségi repülési hatóság a héten visszavonja Mahan Air iráni légitársaság repülési engedélyét, mert a légitársaságot azzal gyanúsítják, hogy összefüggésbe hozható az iráni titkosszolgálat fedett műveleteivel - írta hétfőn a német sajtó.
Létszámleépítéssel kell takarékoskodnia az ELTE bölcsészettudományi- és természettudományi karának. A két kar oktatóinak száma várhatóan összesen 50-70 fővel csökken - írja a HVG. Az Oktatási Hálózat közlése szerint...
Aktív évet tudhat maga mögött a Dunamenti Erőmű: közel tízéves rehabilitációs projektet zárt a vállalat, illetve részben az erőmű területén megkezdte működését a MET Dunai Solar Park, az ország egyik legnagyobb naperőműve. A további stratégiai tervekről kérdeztük Horváth Pétert, a Dunamenti Erőmű vezérigazgatóját, a Dunai Solar Park ügyvezetőjét. A
Hollywoodban nagyon sok híresség dönt a későbbi gyerekvállalás miatt, hiszen sokan a karrierjüket helyezik előtérbe. Az alábbi sztárok mind vállaltak még gyermeket 40 felett.
A magyar rendőrség is csatlakozott az Europol pénzmosás elleni akciójához - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) hétfőn a rendőrség honlapján.