A 19. század elején 'kerültek' Angliába a Parthenon-frízek. A múzeum szerint nem tudnák megfelelően elhelyezni a márványfaragványokat. A görögök szerint az ultramodern Akropolisz-múzeum megfelel a célra.
A hétvégén zajlik az FIA Rally Világbajnokság szezonnyitója, a legendás Monte-Carlo Rally. A Toyota a tavalyi sportsikerek után itt kezdi meg újabb, idei hódító körútját.
Gondoltad volna, hogy az alábbi 10 híres sorozat majdnem egészen máshogy ért véget? Volt, ami jobb lett volna, de olyan is, amit kár lett volna így megváltoztatni.
A Marosvásárhelyi Orvosi, Gyógyszerészeti, Tudomány- és Technológai Egyetem (MOGYTTE) közel háromszáz diákja tiltakozott péntek este az egyetemen bevezetett új vizsgarend ellen.
Nem kell messzire utaznunk, ha Európa legszebb kastélyai közül szeretnénk néhányat fölkeresni. Hiszen hazánk mellett a szomszédos Ausztriában és Erdélyben is több említésre méltó épület látogatható. A fapados légitársaságoknak köszönhetően pedig már a kicsit messzebb lévőkhöz is megfizethető áron eljuthatunk. Érdemes útra kelni.
Harmadszor igazol pályafutása során az olasz labdarúgó-bajnokságban címvédő és most is listavezető Juventushoz a 86-szoros uruguayi válogatott Martín Cáceres, a marokkói Medhi Benatia pedig távozik a torinói klubtól.
Az India pale ale sörök között a szentesi Zentus Craft Beer Tropical Kitty nevű IPA-ja, a "speciality" kategóriában pedig a budapesti Fehér Nyúl Sörfőzde Rafa nevű, laktózzal és citromhéjjal készült savanyú söre győzött az Ország Söre nevű, szakmai kóstolóval egybekötött közönségszavazásán.
Tény, hogy a trombózisra való hajlam öröklődhet, ám megfelelő életmóddal jelentősen csökkenthető a kockázat. Dr. Király Viktória, laborspecialista az öröklődés hátteréről beszélt.
Megkezdték az Ötöslottó 2019/4. heti nyerőszámainak sorsolását, melyet ezúttal is élőben közvetít a Pénzcentrum. Várhatóan 19:25-re az is kiderül, elvitte-e valaki a 2 milliárd 70 millió forintos főnyereményt. Az Ötöslottó...
A szülők válása tönkretette a Zemplén családot. A legkisebb fiú, Dénes elkallódott, és hiába ragaszkodott görcsösen tanár édesapjához, végül a férfi is elfordult tőle. Megrázó tragédia a harmincas évekből.
Mint ahogy arról korábban beszámoltunk, karambol történt Budapest XVIII. kerületében, az Üllői út és Lakatos utca kereszteződésében szombat délután. A balesetben négyen sérültek meg. Mint az az MTI felvételein is látszik, a baleset során egy személyautó és egy mentőautó csapódott össze. Mindkét jármű alaposan összetört.
Az elmúlt négy alkalommal győztes Gabriella Papadakis, Guillaume Cizeron duó nyerte a jégtáncosok versenyét a minszki műkorcsolya Európa-bajnokságon, amelynek szombat délutáni záró számában a Janovszkaja Anna, Lukács Ádám páros a 19. helyen végzett.
Megszünteti a rendszeres sajtótájékoztatókat - jelentette be néhány napja Donald Trump amerikai elnök a Twitteren. Indoklása szerint az újságírók többsége úgysem tudósít tisztességesen. Hammer Ferencet, az ELTE BTK Média és Kommunikáció Tanszékének vezetője szerint azonban az, aki a kommunikációs térben verseng, egy lépéssel sokat veszíthet.
Kihúzták az Ötöslottó 4. heti nyerőszámait, a sorsolást ezúttal is élőben közvetítette a Pénzcentrum. 2, 070 milliárd forint volt a tét. Az Ötöslottó nyerőszámai emelkedő számsorrendben a következők:45; 67; 79; 86; 88.A...
Tizenegyedik alkalommal is az utcákra vonultak szombaton az általános társadalmi elégedetlenséget két hónapja megtestesítő franciaországi sárgamellényesek Párizsban és a nagyobb városokban, annak ellenére, hogy tíz nappal a nemzeti vita megkezdése után Emmanuel Macron államfő és a kormány népszerűségi mutatója növekedni kezdett és a tüntetők között