A Kőolaj-exportáló Országok Szervezetének (OPEC) decemberi olajtermelése csaknem két éve a legnagyobb mértékben csökkent, elsősorban a szaúdi termelés visszafogása miatt. A WTI típusú kőolaj árfolyama jelenleg 0,2%-os emelkedést mutat....
Január 2-től az MKB Bank teljes hálózatában elérhető a Magyar Nemzeti Bank által 2019-től elindított Növekedési Hitelprogram új konstrukciója, az NHP fix konstrukció. A részletekről Balog Ferenc, az MKB üzleti szolgáltatások igazgatóságának vezetője beszélt az InfoRádiónak.
Az Erzsébet-utalványok forgalmazásának beszüntetése sem veszi el a munkaadók kedvét a béren kívüli juttatásoktól: nagy részük a megszokott módon adja ezeket továbbra is munkavállalóinak azzal együtt, hogy a juttatások meghatározott körére 2019-től nem érvényes a korábbi adókedvezmény.
A tyúkszem (orvosi nevén clavus) a bőr mélyebb rétegeiből fejlődő, megvastagodott elváltozás a talp bőrén. A lábfej csontjai által a talppárnákra és a lábujjakra gyakorolt nyomás a tyúkszemek miatt gyakran fájdalmas lehet.
Negyven éve van a színpadon Mucsi Zoltán. A színművész szerint a kultúr-tao megszűnése miatt mindenki várakozó állásponton van, úgy véli, sok színház „össze fog csuklani”.
Már aggasztó mértékben gyengülnek a brit gazdasági kondíciók, mindenekelőtt a brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) folyamatát övező makacs bizonytalanságok miatt - áll a Brit Kereskedelmi Kamarák (BCC) csütörtökön ismertetett friss...
Munkácsy Mihály születésének 175. évfordulója alkalmából kiállítást rendeznek a festő alkotásaiból a Szolnoki Galériában, ahol egy Magyarországon eddig nem látható Munkácsy-kép is megtekinthető lesz.
Tombol a hóvihar Ausztria északi részén található síterepein. Sok helyen leállították a lifteket, ha a széllökések ereje ezt megkövetelte. Volt, ahol azonban a természet állította le a síliftet, például Aflenzben, ahol a vihar fákat csavart ki, amelyek a sílift drótkötelére zuhantak.
Az űrkutatás történetében először szállt le ember alkotta űreszköz a Hold a Földtől távolabbi, túlsó oldalán. A kínaiak által vezetett holdprogram az égitest összetételét és a sugárzási környezet növényekre és állatokra gyakorolt hatását is vizsgálja majd a Hold felszínén.
Sürgős szüksége van Európának a mostaninál erősebb bankokra, hogy versenyképes maradjon a globális színtéren - figyelmeztetett a Financial Times számára írt cikkében a Deutsche Bank korábbi vezérigazgatója. Josef Ackermann, aki jelenleg...
Csak akkor megengedhető, ha valós veszélyben van a nő egészsége vagy az élete. De ha visszafordíthatatlanul olyan állapotba került a szerv, hogy lehetetlenné válik a szaporodás, és egy várandósság biztos vetéléshez vezetne, megengedett a műtét.
A Los Angeles-i rendőrség letartóztatott egy férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy több millió dollárnyi értéket lopott el hollywoodi hírességek és magánemberek otthonaiba betörve.
Az ABB két digitális alállomást helyezett üzembe Basilicata régió deli részén, Tolvéban és Vaglióban. Az alállomások a helyi szélerőműparkok által termelt villamos energiát integrálják és továbbítják a régió otthonaiba és vállalkozásaihoz, ezzel hozzájárulva Olaszország azon célkitűzéséhez, hogy 2030-ra az energiaigényének 28%-át megújuló forrásból
Az újévben is folytatódik a japán jen erősödése a dollárral szemben, ami egy menedékkereső reakciónak tekinthető válaszul arra, hogy az amerikai részvények a harmincas évek óta nem szenvedtek el ilyen rossz decembert, és arra, hogy az amerikai hosszútávú állampapírok hozama összeomlott.
Hidegre és havazásra kell készülni a hétvégén, néhol napközben is mínuszok lesznek, hófúvás is várható – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-nek.
„Finomabb, mert magyar”. „Megbízhatóbb, mert kistermelőtől származik”. „Nincs benne semmi mesterséges, tehát egészséges”. Bizonyára mindenki hallotta már ezeket a bölcsességeket, amelyeket azonban néha jobb fenntartással kezelni.
Gyengültek az olajárak szerdán reggel, 2019 első kereskedési napján; az árfolyamokra az emelkedő amerikai kitermelésről szóló hír mellett a kínai kereslettel kapcsolatos aggályok gyakorolnak új nyomást.