A kínai holdjáró leszállása után a remények szerint ott található különleges anyagok segítségével többet tudhatunk meg a Hold „sötét oldaláról”. Peking űrkutató ügynöksége sikeresen végrehajtotta a történelmi küldetést, és az űrszondája leszállt az égitest eddig nem vizsgált, déli sarkvidékén.
Annak idején, NDK-s berlini tudósítóként megtapasztaltam, mit jelent, ha egy országban eluralkodik a gyanakvás. Az emberek stikában hallgatták csak a nyugat-berlini tévé híreit, nehogy a szomszéd is megtudja, hogy „odaátra” fülelnek
Sosem hittem volna, hogy a magyar haltanba is begyűrűzik a hekk, és ezen most nem a balatoni vendéglőket elárasztó, mélyfagyasztott szürke tőkehalat értem.
Babos Tímea a német Julia Görgesszel az oldalán kikapott a negyeddöntőben a 250 ezer dollár (70 millió forint) összdíjazású aucklandi keménypályás tenisztornán.
A jármű leállítása és a gyalogos közlekedés az autópályán – még a leállósávban is – életveszélyes - figyelmeztet a rendőrség, miután az elmúlt időszakban több tragédia istörtént a hazai sztrádákon.
A kriptodevizás hitelezéssel foglalkozó startupok szépen megszedik magukat a virtuális pénzek medvepiacán - írja a Bloomberg. A kriptohitelezők egyszerre azokat is hitelezik, akik longban ülnek és nem akarják eladni kitettségüket, abban...
Autós videókhoz sem jönne rosszul, de teljesen más okból lesz opcionálisan elérhető a jövőben bizonyos Volvo modellekben a vezetőt megfigyelő kamera. Kémkedés helyett a cél a pilóta egészségügyi állapotának monitorozása lesz.
Az online pénztárgépek és az elektronikus közúti áruforgalom ellenőrző rendszer (ekáer) mellett a munka törvénykönyve módosítása, azon belül pedig az önkéntesen vállalható túlmunka is a gazdaság fehérítését szolgálja - mondta Domokos László, az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnöke csütörtökön az M1 aktuális csatornán.
Új csúcsra, 40 százalék fölé emelkedett 2018-ban a megújuló energiaforrások aránya Németország villamos energia termelésében. Az Egyesült Királyságban pedig a tavalyi év harmadik negyede hozott újabb rekordot. A szél-, nap és vízenergia...
A decemberben készített közvélemény-kutatás azt mutatja, hogy a Jobbik tábora némiképp szűkült, az MSZP, a DK és a Momentum támogatottsága pedig változatlan.
Phuketet és Ko Szamujt is fenyegeti a Pabuk névre keresztelt vihar, amely a hatóságok szerint az 1962-ben ezer ember életét követelő vihar óta a legpusztítóbb lehet.
Mivel Fucsovics Márton már a 35. helyen vitézkedik a férfi teniszezők világranglistáján, tőle nem számít eget rengető bravúrnak, ha játszmát vesz el a földkerekség ez idő szerinti legjobbjától.
A fogyasztóbarát lakáshitel mintájára a Magyar Nemzeti Bank (MNB) fogyasztóbarát lakáshitel-biztosítás létrehozását is fontolgatja, amelyről 2019 második felében születhet döntés - mondta a növekedés.hu-nak adott interjúban Kandrács Csaba, az MNB pénzügyi szervezetekért felelős ügyvezető igazgatója.
A kormányzati szektor tavalyi első három negyedéves hiánya az előzetes adatok szerint 110 milliárd forint, a GDP 0,4 százaléka volt. Az előző év azonos időszakához képest az egyenleg 54,4 milliárd forinttal, GDP-arányosan 0,2 százalékponttal javult, amit a bevételeknek a kiadásoknál nagyobb mértékű növekedése okozott - jelentette csütörtökön a Közp
Nagyon hamar vége lett a mai, az ellenzék kezdeményezésére összehívott rendkívüli ülésnek, amely – mivel a kormánypárti képviselők nem mentek el rá – határozatképtelen lett.
Az OTP Mobil eredményeiből kiderül, hogy a 2017-es, mintegy 150 ezer vignettához képest 2018-ban ennek majdnem kétszeresét, 276 ezer autópálya-matricát vásároltak a Simple applikáción keresztül.
Jelenleg az EP harmadik legerősebb frakciója, az Európai Konzervatívok és Reformerek (ECR) pedig az egyetlen kelet-európai csúcsjelöltet állították a cseh Jan Zahradil személyében.
Január elsejétől több változás is életbe lépett a hazai díjköteles úthálózat használatára vonatkozóan - hívja fel a figyelmet a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. az OTS rendszerben kiadott közlemény szerint. Január 1-jétől...
A kultúrnövények vízigényének mesterséges biztosítása a növénytermesztéssel gyakorlatilag egyidejű tevékenység. Bár a világ öntözött területeinek zömét a mai napig is a legősibb, árasztásos módszerekkel öntözik, a fejlett mezőgazdasággal rendelkező országokban – mint amilyen hazánk is – ezek a technológiák mára csaknem teljesen visszaszorultak, és
Az MNB a hazai piaci folyamatokat és a nemzetközi szabályozási irányokat is áttekintve felülvizsgálta 2016-ban megjelent makroprudenciális stratégiáját. A jegybank makroprudenciális céljai között rögzítette a stabilitást támogató...
Az idei évtől bővülnek és emelkednek az ápolási díjak - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján.
A Győr női kézilabdacsapata több mint egy hónapig nem számíthat brazil–magyar átlövőjére, Eduarda Amorimra, aki szerda este, a Ferencváros elleni bajnoki rangadón sérült meg.