2019. január 3. csütörtök

jan. 3
12:41
Ez az ősi kínai trükk eltünteti a szem alatti karikákat (Blikk)
Öt perc alatt hat.
jan. 3
12:41
Hármas karambol: teljes útzár a 4-es főúton (Grill Receptek)
A balesetben egy ember megsérült.
jan. 3
12:42
Szijjártó: 2018-ban külgazdasági rekordokat döntött Magyarország (ATV)
Tavaly külgazdasági rekordokat döntött Magyarország, az elmúlt év volt minden idők legsikeresebb éve a befektetés-ösztönzés szempontjából, soha ennyi és soha ilyen nagy értékű beruházás nem érkezett Magyarországra - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter sajtótájékoztatón csütörtökön Budapesten.
jan. 3
12:43
Súlyos sérüléseit is túlélte az orosz panel romjai alatt talált csecsemő, négy embert még keresnek (Grill Receptek)
37 halottat találtak csütörtökig a leomlott magnyitogorszki ház törmelékei alatt. A hatóságok már nem reménykednek, hogy újabb túlélőket találnak.
jan. 3
12:45
Javult a kormányzati szektor hiánya (Infostart)
A kormányzati szektor tavalyi első három negyedéves hiánya az előzetes adatok szerint 110 milliárd forint, a GDP 0,4 százaléka volt. Az egyenleg - a nagyobb áfabevételeknek köszönhetően - 54,4 milliárd forinttal, GDP-arányosan 0,2 százalékponttal jobb, mint 2017 azonos időszakában.
jan. 3
12:45
Pimasz, elegáns és figyelemfelkeltő bandák - ilyen volt 2018 a könnyűzenében (Grill Receptek)
Melyek voltak a legfontosabb produkciók, mit néztünk, hallgattunk, olvastunk 2018-ban? Szakmai és személyes élmények az összegzésben. A mai művészeti ág a könnyűzene.
jan. 3
12:45
Még mindig nem elég felelősek a síelni indulók (AQUA)
Euró­pán belül egy apróbb ambuláns ellátásért akár több százezer forintot is elkérnek, amit sok esetben nem fedeznek az olcsóbb utasbiztosítások.
jan. 3
12:47
Tűz fényénél keresgélt egy nő ruhái között, azonban felgyújtotta a házat a békéscsabai férfi (Grill Receptek)
Az asszony az ajtón sem tudott kijönni, az ablakon át próbálta eloltani a lángokat.
jan. 3
12:49
"Akár azt is be lehetne tiltani, ha valakinek barna a haja" - joghallgatók a magyar törvényekről (Grill Receptek)
Pécsi joghallgatókat kérdeztünk törvényhozásról, ügyészségről, bíróságról, sajtóról. Beszéltek félelemről, az idomulás kényszeréről és a kíváncsiság fontosságáról.
jan. 3
12:51
8 éve államtitkár, papíron még sincs se háza, se befektetése Kovács Zoltánnak (Grill Receptek)
Vagyonnyilatkozatában csak egy 10 éves autót és 8 millió forint készpénzt tüntetett fel a fideszes politikus, illetve egy nem túl jövedelmező céges érdekeltséget.
jan. 3
12:51
Figyelem: fokozott ellenőrzéseket rendelt el a rendőrség, eddig tart majd az akció (Blikk)
rendőrfőkapitánya fokozott ellenőrzést rendelt el 2019. január 2-án 8 órától 2019. február 1-jén 8 óráig.
jan. 3
12:51
Brazília kilép az ENSZ migrációs csomagjából (HírTV)
Ezt az új brazil elnök jelentette be Mike Pompeo, amerikai külügyminiszternek.
jan. 3
12:51
Olajár várakozás 2019-re: a mostaninál magasabb átlagár várható (NRGreport)
A 2019-es év várhatóan nem szűkölködik a meglepetésekben, a volatilitás is biztosan erős lesz, de a mostani szintnél magasabb olajárra számítok. A legizgalmasabb kérdés a globális kereslet alakulása és az USA palatermelőinek válasza lesz az alacsonyabb árakra. A 60-80 dollár közti Brent ársávban hiszek továbbra is.
jan. 3
12:51
Weisz Fanni elárulta, hogyan fedi el bőrhibáit (SzMo)
Ki mástól is kérnénk szívesebben szépségápolási tanácsokat, ha nem az ország egyik legnevesebb topmodelljétől?
jan. 3
12:51
Országos sztrájk – ezek a szakszervezetek követelései (SzMo)
Négy pontban fogalmazták meg a céljaikat.
jan. 3
12:53
Már Amerikában is aggódnak a magyar bíróságokért (Grill Receptek)
Az Amerikai Ügyvédi Kamara arra figyelmeztet, hogy a közigazgatási bíróságok felállításával Magyarország megsérti az ENSZ független bíróságokra vonatkozó alapelveit.
jan. 3
12:54
Idén szárnyalhat a hazai autóimport (Portfolio)
A gépjárműimportőrök 18 százalékos piaci növekedésre számítanak 2019-ben, előrejelzésük szerint összesen csaknem 205 ezer új járművet helyeznek majd forgalomba Magyarországon ebben az évben - mondta Erdélyi Péter, a Magyar Gépjárműimportőrök...
jan. 3
12:57
Mennyi égi csodát ígér január: Érdemes az eget kémlelned egész hónapban! (Femcafe)
Még távcső sem kell hozzá.
jan. 3
12:57
Öt új tagja van az ENSZ Biztonsági Tanácsának (Igényesférfi.hu)
Németország, Belgium, Indonézia, Dél-Afrika és a Dominikai Köztársaság.
jan. 3
12:57
Újra visszatér Jay és Néma Bob (Tiszta Jövő)
Visszatérnek a kilencvenes évek kultikus filmfigurái.
jan. 3
12:57
Szijjártó: 2018-ban külgazdasági rekordokat döntött Magyarország (Könyves Magazin)
Az elmúlt év volt minden idők legsikeresebb éve a befektetés-ösztönzés szempontjából, soha ennyi és soha ilyen nagy értékű beruházás nem érkezett Magyarországra – mondta Szijjártó Péter.
jan. 3
13:03
Kisebbségek és a civil szervezetek váltak a brazil elnök első intézkedéseinek célpontjaivá (Infostart)
Jair Bolsonaro több rendeletet hozott az őslakosok és a rabszolgák leszármazottainak ügyeiben, valamint döntött a civil szervezetek korlátozásáról is. A brazil külügyminiszter pedig arról beszélt, hogy többek között a globalizáció visszafordításáért fog harcolni.
jan. 3
13:03
Mintha nem lenne holnap: veszik a balatoni ingatlanokat, mint a cukrot (Pénzcentrum)
Két évtized Csipkerózsika-álom után, a pénzügyi válság lecsengését követően mára a Balaton minden szegletében magához tért az ingatlanpiac. A turizmus is élénkül és egyre színvonalasabb vendéglátóhelyek, szállodák várják...
jan. 3
13:03
Palvin Barbi a Kincsem parkban töltötte az új év első napját szerelmével (Glamour)
Nagyon cuki közös képeket osztottak meg
jan. 3
13:06
18 százalékos piaci növekedésre számítanak a gépjárműimportőrök (ProfitLine)
A gépjárműimportőrök 18 százalékos piaci növekedésre számítanak 2019-ben, előrejelzésük szerint összesen csaknem 205 ezer új járművet helyeznek majd forgalomba Magyarországon ebben az évben - mondta Erdélyi Péter, a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesületének (MGE) ügyvezető elnöke csütörtökön sajtótájékoztatón Budapesten.
jan. 3
13:06
Svájci társaság vásárolt Plotinus részvényeket (Portfolio)
A Plotinus ma bejelentette, hogy a svájci székhelyű AGY69 AG január 2-i bejelentése szerint a társaság 6370 darab Plotinus részvényt vásárolt. A Plotinus csütörtöki tájékoztatása szerint az AGY69 AG svájci székhelyű társaság 2019.01.02-...
jan. 3
13:06
Együtt állt ki az összes ellenzéki párt a Parlament lépcsőjére, és mondta el, hogy „ez már nem demokrácia, nem köztársaság, nem jogállam” (444.hu)
A Jobbiktól az LMP-n és a Momentumon át Gyurcsányig a pártok utcára szólítottak mindenkit.
jan. 3
13:09
Karácsony másnapján raboltak ki fiatalok egy idős férfit Kiskunmajsán (Blikk)
Egy idős kiskunmajsai férfit 21 éves nőismerőse rabolt ki két társával karácsony másnapján.
jan. 3
13:09
Dénes Ferenc: a világversenyek szervezése elsősorban nem gazdasági tevékenység (Infostart)
A magyar sportdiplomácia a nagy lemaradás után elkezdett építkezni - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Dénes Ferenc. A sportközgazdász arról is beszélt, hogy a társadalmi feszültség ellenére közgazdaságilag indokolható, hogy a labdarúgó, aki évtizedeket feltesz az életéből a sportra, miért kap magas fizetést.
jan. 3
13:09
Ettől megszakad a szív: így kíván boldog születésnapot édesapjának Schumacher lánya (Blikk)
Egy igazán szívhez szóló bejegyzéssel köszöntötte a lánya az 50 éves Michael Schumachert, aki öt évvel ezelőtt szenvedett súlyos balesetet.
jan. 3
13:09
Fradi-siker a holt idényben (Azenpenzem)
Kereken egy hónappal a február 2-i szezonnyitó előtt a csapatok zöme szerdán ismét edzésbe állt. A kivételek közé tartozik a Ferencváros és a Vidi.
jan. 3
13:09
Durván megöregedett: Így néz ki ma a Bridget Jones Mark Darcyja (Femcafe)
Egykor minden nő odavolt érte.
jan. 3
13:09
Együtt villamosoztak az ellenzék sztárjai! (Igényesférfi.hu)
Bősz-Vadai-Szabó-Kunhalmi dream team szelfi.
jan. 3
13:11
Elfogták: karácsonykor gyilkolt, most rendőrkézre került a miskolci rém (Blikk)
Elfogták a rendőrök azt a férfit, aki karácsonykor megölt egy idős embert Miskolcon.
jan. 3
13:12
Grévy-zebra született Nyíregyházán (fotók) (Grill Receptek)
Az ország egyedüli Grevy-zebra csapata új taggal bővült - írja közösségi oldalán az állatpark.
jan. 3
13:12
Már tesztelik a bankoknál az azonnali fizetési rendszert (Portfolio)
Hat hónapon belül, 2019. július 1-én elindul az azonnali fizetési rendszer Magyarországon, ami alapjaiban fogja megváltoztatni a fizetési szokásainkat - írja a GIRO közleményében. A bankokkal közös tesztekre nyitva álló időszak ma indult...
jan. 3
13:12
Bezártak egy strandot a Ferencvárosban, mert négy év múlva atlétikai vébé lesz (444.hu)
Amihez pont a strand, a Vituki termálvizes medencéi helyén építenének stadiont.
jan. 3
13:15
Tovább folytatódik az amerikai kormányzati leállás (HírTV)
Donald Trump és a demokraták a szerdai ülésen sem tudtak megegyezni a mexikói határfal finanszírozásáról.
jan. 3
13:15
Az ok, amiért Miley Cyrus és Liam Hemsworth 10 évig húzták az esküvőt (Joy)
Miley Cyrus és Liam Hemsworth karácsony előtt egy nappal házasodtak össze, és most kiderült, miért húzták közel 10 évig az esküvőt!
jan. 3
13:15
Mikor kezdtek el az emberek foglalkozni a levegővel? (SzMo)
Mióta tudnak a létezéséről? És mióta vizsgálja a tudomány?
jan. 3
13:18
Kiderült, mennyi lakást vettünk a tavalyi évben Magyarországon (Portfolio)
A Duna House ismét közreadta havi Tranzakciószám Becslését (DH-TB), amely szerint 2018 decemberében, országosan 9721 ingatlan adásvétel bonyolódott. Az év egészét tekintve közel 153 ezer lakás cserélt gazdát, ami egy hajszállal kevesebb...
jan. 3
13:18
Sorsok háza: új koncepciót ígért Netanjahunak Orbán (ATV)
Orbán Viktor miniszterelnök Jair Bolsonaro brazil elnöki beiktatásán tárgyalt Benjamin Netanyahu izraeli miniszterelnökkel is, ahol szóba került a viták kereszttüzében álló Sorsok Háza is.
jan. 3
13:21
Magyar kézbe magyar puskát! (HírTV)
Hazai gyártású lőfegyvereket kap a Magyar Honvédség - tudta meg a Magyar Hírlap.
jan. 3
13:24
Márki-Zay: Nem új párt kell, hanem új összefogás (444.hu)
Konzervatív értelmiségiekkel és független polgármesterekkel alakult meg a Mindenki Magyarországa Mozgalom. A cél: megroppantani a hatalmat az önkormányzati választáson.
jan. 3
13:27
Ilyen lesz Budapest legnagyobb kórháza (Infostart)
A Dél-pesti Centrumkórház (DPC) a legnagyobb a három tervezett, legmodernebb feltételeket biztosító új fővárosi centrumkórház közül. A létesítmény a ZDA-Zoboki Építésziroda tervei alapján épül meg, többek közt osztrák, amerikai, holland és dán modellek figyelembe vételével.
jan. 3
13:27
Megkezdődött a Dzsamál Hasogdzsi meggyilkolásával gyanúsítottak pere Szaúd-Arábiában (444.hu)
A hatóságok a 11 gyanúsított közül ötöt ítélnének halálra. Haláluk az ügy eltusolásához is jól jöhet.
jan. 3
13:27
A nácik elvitték, a német visszakéri (autopro)
A hét elején Eike Schmidt, a firenzei Uffizi Képtár német igazgatója Jan van Huysum holland festő Virágváza című festményéről készült fekete-fehér fényképet függesztett ki a Pitti-palota falára.
jan. 3
13:33
Hiába a sztrájkok, így is forgalmi rekordot ért el tavaly a Ryanair (Menedzsment Fórum)
96 százalékos kihasználtsággal repültek a sokat szidott légitársaság járatai.
jan. 3
13:33
Több mint 2000 migráns fulladt a Földközi-tengerbe 2018-ban (444.hu)
Egy évvel korábban 172 301-en érkeztek a tengeren át Európába, és 3139-en haltak meg vagy tűntek el útközben.
jan. 3
13:33
Örülhetnek a férfiak: Kedvenc italukat mostantól otthon is elkészíthetik (Femcafe)
Valóra válik az álmuk.

Keresés