2019. január 31. csütörtök

jan. 31
13:30
Most bárki lehet Erzsébet királynő szomszédja: Ide tudsz beköltözni (Femcafe)
Nem akármilyen lehetőség.
jan. 31
13:30
Defenzív fordulat a börzéken (vg.hu)
Az amerikai cégek eredménynövekedésének üteme a következő időszakban valószínűleg újra egy számjegyű lesz – véli Christopher Dembik, a Saxo Bank vezető makrogazdasági elemzője.
jan. 31
13:30
Emiliano Sala gépének egy darabját moshatta partra a víz (Life)
Már biztosnak tűnik, hogy nem élték túl.
jan. 31
13:32
Eltemették Andy Vajnát (vg.hu)
Végső nyugalomra helyezték a hollywoodi producert, a magyar filmipar megújításáért felelős kormánybiztost. A temetésen Arnold Schwarzenegger mondott beszédet.
jan. 31
13:32
Kulcsár Edina szakított Csutival: "Romokban hevertem" (Life)
Az Ázsia Expressz után volt egy hullámvölgyük.
jan. 31
13:34
Semmilyen mutató sem javult az innováció terén (vg.hu)
Országos Innovációs Fórumot szervez az Innovációs és Technológiai Minisztérium és a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatala február 5. és március 6. között 25 városban.
jan. 31
13:36
Egységesítve működik tovább a hazai IT-nagyvállalat (AQUA)
A 4iG bejelentése szerint január végéig egybeolvadnak a cég leányvállalatai, amely ezt követően erőteljesebb hazai és regionális piaci jelenlétre törekszik.
jan. 31
13:36
Végső nyugalomra helyezték Andy Vajnát (HírTV)
A temetés a család kérésére nem volt sajtónyilvános.
jan. 31
13:36
Johannes Thezeroth: Lendítenék, de nem lehet (Tiszta Jövő)
Er ist dem Vater wie aus den Augen geschnitten!
jan. 31
13:36
Álljunk össze, mint 38 ezer kicsi legó! (BorsOnline)
Az amerikai Joseph Kraham igazán türelmes, ugyanis a lehető legpepecselősebb hobbit választotta, amit csak el lehet képzelni. Apró legókockákból rak ki embernagyságú képeket. Leonardo da Vinci híres festményének, az Üdvözítőnek (Salvator Mundi) a másolatához például 38 ezer darab műanyag játékot használt föl, amelyeket több mint ötszáz órán át i
jan. 31
13:42
Egyáltalán nem olyan rossz a rendőrség létszáma, mint hitték (Menedzsment Fórum)
Egyáltalán nem olyan pocsék a magyar rendőrállomány létszáma, mint azt az Eurostat január elején közzétett adataiból sejteni lehetett.
jan. 31
13:42
Lassult az ipari termelői árak növekedése (Infostart)
A termelői árak decemberi emelkedésének üteme tavaly április óta a legalacsonyabb volt.
jan. 31
13:42
Személyi változások a Nestlé Hungária vezetésében (ProfitLine)
Szilva Mónika vezeti mostantól a Maggi márkát, azaz a Nestlé Food Üzletágát. Fő feladata az üzletág továbbfejlesztése lesz, válaszokat találva a megváltozott táplálkozási szokások miatti kihívásokra. A szakember emellett továbbra is ellátja a Nestlé Fogyasztói Marketing vezetői feladatait is, ideértve a média, a digitális kommunikáció, valamint a f
jan. 31
13:42
Főállású anyaság? – "Nem most" (ATV)
„Nem most”- ezt tudatta egy kormányzati forrásunk a kérdésünkre, hogy tervezik-e a főállású anyaság bevezetését, vagy mi lehet Orbán Viktor demográfiai csodafegyvere, amit az évértékelőn február 10-én vagy utána majd a szezonnyitó Fidesz-KDNP frakcióülésen Balatonalmádiban bejelent. Kormánypárti képviselők jónak látnák a CSOK látványos megemelését
jan. 31
13:42
Az Európai Parlament elismerte az ideiglenes venezuelai elnököt (ATV)
Elismerte Venezuela ideiglenes államfőjeként Juan Guaidót, az ellenzéki többségű törvényhozás elnökét csütörtökön az Európai Parlament.
jan. 31
13:42
Megtorpant a gyerekkori elhízás mértéke (HírTV)
A különböző jogszabályi változtatások és a szakmai összefogás pozitív hatása már érzékelhető.
jan. 31
13:42
Hadházy Ákos: Szolgálati közlemény (Tiszta Jövő)
Ahogy a recepcióra megérkeztünk, azonnal zártak mindent...Rácsot is...
jan. 31
13:48
Holnap jön az új 500 forintos bankjegy (Portfolio)
2019. február 1-től, azaz holnaptól a készpénzes fizetéseink során már találkozhatunk a megújított 500 forintos bankjegycímletekkel. A bankjegyek azon túl, hogy képi megjelenésükben megújultak, a biztonsági elemeiket tekintve is korszerűbbek...
jan. 31
13:48
Ritka pillanat, amikor egy fotóra kerül a Vénusz, a Hold és a Jupiter is (Player)
Komka Péter szemével, illetve gépén keresztül nézve Salgótarján az egyik legcsodásabb hely a világon. Hold-fotókkal és köddel is bizonyította már.
jan. 31
13:48
Arnold Schwarzenegger: Andy Vajna egy igazi akcióhős volt (SzMo)
Zárt körben, a Fiumei úti temetőben temették el a 75 éves korában elhunyt Andy Vajna producert. A szertartáson számos pályatárs, színész, zenész is megjelent.
jan. 31
13:54
Megint nőtt a légszennyezettség (ATV)
Kilenc településen nem ajánlott a szabad levegőn tartózkodni.
jan. 31
13:54
Kijavították Ariana Grande elrontott japán tetoválását (444.hu)
Isten veled, kis faszéngrill, kiválóan szórakoztunk!
jan. 31
13:54
Viharfelhők gyűlnek Venezuela felett (USAracing)
A világ kettészakadt Venezuela kapcsán, és a nagyhatalmak már felsorakoztak a jelöltjeik mögött. Donald Trump hónapokkal ezelőtt jelezte, hogy nem utasítja el a katonai beavatkozás gondolatát.
jan. 31
13:54
Kanadai Legfelsőbb Bíróság: Alkotmányellenes a szavazati jog megvonása a lakóhely miatt (Tiszta Jövő)
A Kanadai Legfelsőbb Bíróság legutóbbi döntésének értelmében minden kanadai állampolgársággal rendelkező, 18. életévét betöltött személy számára garantálni kell a szavazáshoz való jogot. Emiatt tehát nem zárható ki senki a választáskor gyakorolt jogból lakóhelyi okokra hivatkozva.
jan. 31
13:54
Tóth Vera fürdőruhában mutatta meg a testét: elámultak a rajongók (Life)
Csak úgy sugárzik.
jan. 31
13:56
Hiába próbálkozott a Fehér Ház, nem talált bizonyítékot Donald Trump állításaira (444.hu)
Trump az elmúlt hetekben többször is azt állította, hogy a mexikói határon szigszalaggal összekötözött nőket és imaszőnyegeket találtak. Nem találtak, de legalább az kiderült, hogy honnan vehette ezt Trump.
jan. 31
14:00
Duplájára emelkedett a Tanyafejlesztési Program keretösszege (Menedzsment Fórum)
2,4 milliárd forintra lehet pályázni.
jan. 31
14:00
Kíváncsi vagy, mit tartogat a lakáspiac ebben az évben? (Portfolio)
2019-ben a keresleti és kínálati folyamatok is támogathatják a hazai lakásárak további növekedését, így az idei évre is drágulást várnak a Takarék Index elemzői, de ennek mértékében némi csökkenésre lehet számítani 2018-hoz képest....
jan. 31
14:00
Nem bírtak a Fidesz kommunikációs kaszkadőreivel az ellenzéki politikusok (444.hu)
Lánczi Tamás és Tordai Bence hosszan, gyűlölettől sistergő szemekkel néztek egymást. Ez az egy perc néma csönd volt a tegnapi gyötrelmes vita legőszintébb mozzanata.
jan. 31
14:00
Vagány lett volna a kupé Range Rover, de mégsem készül (Autónavigátor)
A tavalyi Genfi Autószalonon mutatkozott be a Range Rover új háromajtós modellje, az SVO által készített SV Coupé, de annak ellenére sem készül el, hogy rengeteg megrendelés és előleg érkezett rá.
jan. 31
14:00
Megható - Így búcsúzott Andy Vajnától felesége (Femcafe)
Örök nyugalmra helyezték a filmügyi kormánybiztost.
jan. 31
14:00
Lehet, a tervezők nem vették észre a hegyet - épül a távhő Budapesten (NRGreport)
Folytatódik a Főtáv Kéménymentes Belváros elnevezésű projektje, mely során további budapestieket vonnak be a távhőrendszerbe - jelentette be a cég.
jan. 31
14:00
Bangóné Borbély Ildikónak fehér port tartalmazó levelet küldtek (Igényesférfi.hu)
Az MSZP-s politikus szerint több fenyegető levelet is kapott az elmúlt időben, de a mostani átlépett egy bizonyos határt – a rendőrség elindította az eljárást.
jan. 31
14:03
Az EP elismerte az ideiglenes venezuelai elnököt (vg.hu)
Elismerte Venezuela ideiglenes államfőjeként Juan Guaidót, az ellenzéki többségű törvényhozás elnökét az Európai Parlament.
jan. 31
14:05
Tizenöt évet kapott Balla Irma gyilkosa (vg.hu)
A bíróság D. Lajost nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés büntettében találta bűnösnek.
jan. 31
14:06
Dermesztő fagy Skóciában és Svédországban (Infostart)
Az év leghidegebb hőmérsékletét mérték Svédország északi részén, brit meteorológusok szerint az elmúlt éjszaka volt a leghidegebb Nagy-Britanniában is ezen a télen.
jan. 31
14:06
Közétette 2018 évi eredménybeszámolóját az LG Electronics (ProfitLine)
Az LG Electorincs Inc. (LG) közzétette 2018 évi, egész éves eredménybeszámolóját.
jan. 31
14:06
Súlyos a helyzet: elképesztően sok magyar fagyoskodik saját otthonában (Pénzcentrum)
Több százezer magyarnak nem telik arra, hogy rendesen befűtse az otthonát. Bár vannak nálunk rosszabbul teljesítő országok, a régióban az utolsók között vagyunk. Emellett több millió magyar él rossz minőségű lakásban. A magyarok...
jan. 31
14:06
Őrült rajongó teszi pokollá Kylie Minogue életét: Így terrorizálja az énekesnőt (Femcafe)
A rendőrség nem tud mit tenni.
jan. 31
14:06
Agyhullámokat alakítja át beszéddé egy új fejlesztés (BorsOnline)
.
jan. 31
14:12
A kreatív vállalkozásoké a világ (AQUA)
A XXI. század egyik leggyorsabban növekvő gazdasági ága a krea­tívipar, amely az új üzleti modelleket és digitális innovációkat segít a felhasználók igényeihez illeszteni – mondta el Fülöp József.
jan. 31
14:12
Az ÁSZ nem szab ki bírságot, csak értékeli, hogy a pártok betartják-e a törvényeket (HírTV)
Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) csütörtökön reagált a a pártok ellenőrzésével kapcsolatban megjelent cikkekre.
jan. 31
14:12
Soha nem hallott titok derült ki Michael Jacksonról: erre nem volt képes (Life)
Gondoltad volna?
jan. 31
14:14
Sorsszerű találkozások: erről ismered meg ezeket (Life)
Utazás a lelked körül Peller Mariann-nal.
jan. 31
14:18
Hiába a botrányév, óriásit nőtt a Facebook nyeresége tavaly (Menedzsment Fórum)
És a forgalma is. Ez viszont a tulajdonukban lévő Instagram és a reklámkiadások növekedésének köszönhető.
jan. 31
14:18
Holnaptól új bankjegy lapul a magyarok pénztárcájában (Privátbankár)
Február elsejétől jön az új 500 forintos.
jan. 31
14:18
Dzsudzsák Balázst vitte volna az Atlético Madrid (Infostart)
Új részletek derültek ki arról, hogyan szerződött az Egyesült Arab Emirátusokba a magyar válogatott szélső.
jan. 31
14:18
A magyarok közel fele önkéteskedik (ATV)
Egymillió ember legalább havonta önkénteskedik, arányuk összességében 32,9 százalékról 45,1 százalékra emelkedett - derül ki az Önkéntesség Magyarországon 2018 című kutatás gyorsjelentéséből.
jan. 31
14:18
Szívfacsaró: így emlékeztek Salára egykori csapatánál - videó (Sport365)
Mindenki az eltűnt argentin futballistára emlékezett.
jan. 31
14:18
Az ápolási díj emelésével és a gyod bevezetésével senki nem járhat rosszabbul (AQUA)
Fülöp Attila közölte, idén minden jogosult magasabb összegű díjat kap; ezért a juttatásért nem kellett jelentkezni, mert automatikus átsorolással mindenki a megfelelő kategóriába kerül.

Keresés