Véget ér a csoportkör a Motson-kupán, két nap múlva már csak nyolc kommentátor versenyez tovább az idei díjért. Egri Matuz ellen, Baumstark és Monoki a továbbjutásért küzd.
Minden eddigi becslésnél magasabb összeg, több mint 72 milliárd forint folyt be 2018-ban az államkasszába úgynevezett szén-dioxid-kvótákból - derül ki az Innovációs és Technológiai Minisztériumnak a Népszava megkeresésére adott válaszából.
"Igenis tudunk arról, hogy az állományunkat foglalkoztatja a jövedelem. Nem az újságból jövünk erre rá" – mondta Balogh János országos rendőrfőkapitány egy tegnapi ünnepségen Kiskunhalason, ahol az új határvadász-laktanyát adták át.
Mesterházy Attila országgyűlési képviselő kérdésére válaszolva Varga Mihály pénzügyminiszter elárulta, hogy a januári nyugdíjak késését emberi tényező okozta, de már dolgoznak egy komplex nyugdíjbiztosítási szakigazgatási rendszer...
Egybehangzó olasz sajtóhírek szerint az osztrák Ervin Omic (Salzburg) mellett a magyar korosztályos válogatott Senkó Zsombort is leigazolja a Juventus.
Csütörtökön az erős havazás miatt a nyugat-németországi reptér órákig nem tudott fogadni és indítani gépeket, mert használhatatlanná váltak a kifutópályák.
A korrupció nem más, mint az intézmények betegsége, a gyenge intézményrendszer pedig életveszélyes – mondta a HVG-nek Tóth István János korrupciókutató. A Figyelőben a „székely terroristák” kálváriájáról olvashatnak.
Február 1-jén hatályba lép az EU és Japán közötti gazdasági partnerségi megállapodás, amely megszünteti a Japánba exportáló uniós vállalkozásokra háruló, évente mintegy 1 milliárd eurót kitevő vámok túlnyomó többségét - közölte az Európai Bizottság csütörtökön.
"Neki köszönhető, hogy a magyar film új aranykora köszöntött ránk" - így búcsúzott Rogán Antal Andy Vajnától. A világhírű producert, filmügyi kormánybiztost ma délelőtt temették el a Fiumei úti sírkertben. A temetésre Arnold Schwarzenegger is eljött. Ő azt mondta, szerette és nagyrabecsülte Vajnát, akinek története Amerikában egy nagyon szép bevánd
Melegszik az idő február első napjaiban, néhol 15 fok körüli meleg is lehet. Emellett változékony idő várható, napsütésre, esőre, havazásra is készülni kell - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből. Pénteken...
Bíró Zoltán irodalomtörténész, az MDF első elnöke, Molnár Tamás, az INCONNU művészcsoport alapító tagja és György Péter esztéta beszélgettek az Ez itt a kérdésben.
Gynecomastia. Így hívjuk idegen szóval azt az állapotot, amikor nőies emlő fejlődik férfiakban. Létrejöttében a női és férfi nemi hormonok női hormon irányába történő eltolódása áll.
Az amerikai General Electric (GE) is részt venne a második bolgár atomerőmű építésének pályázatán - mondta a bolgár energiaügyi miniszter csütörtökön a szófiai parlamentben. Temenuzska Petkova azt mondta, hogy a GE a szándékát hivatalos...
Az Opportunity nevű jármű néhány napja a tizenhatodik idényét kezdte el a vörös bolygón. Tavaly júniusban porvihar tépázta meg a műszereit, azóta nem lehet kommunikálni vele.
Mélyponton van a vöröshagyma-termelés Magyarországon, az árak közben a nyári európai aszály miatt is emelkedtek. Nem is beszélve az áfa miatti importnyomásról.
A dokumentum ritka bepillantást enged a magyar-amerikai kapcsolatokba. Kiderül belőle, hogy az amerikaiak már nem akarják számon kérni a magyar kormányon a demokrácia leépülését, viszont frusztrálja őket, hogy cserében alig kapnak valamit szövetségesüktől. Az iratban előkerül Orbán magyar semlegességről szóló megjegyzése is.
'Tudunk arról, hogy állományunkat foglalkoztatja a jövedelem, nem az újságból jövünk erre rá', mondta Balogh János az új kiskunhalasi határvadász-laktanya átadásán.
A Fed tegnap esti nyilatkozata után, melyből arra következtet a piac, hogy akár véget is érhet az amerikai kamatemelési ciklus, ma jókorát zuhantak az európai és az amerikai kötvényhozamok. Szépen emelkednek az amerikai tőzsdék, a Fed-örömön kívül a Facebook és a General Electric szárnyalása is hajtja a piacot. Itthon a holnaptól AutWallis névre ha
2019. február 1-től a készpénzes fizetéseink során már találkozhatunk a megújított 500 forintos bankjegycímletekkel. A bankjegyek azon túl, hogy képi megjelenésükben megújultak, a biztonsági elemeiket tekintve is korszerűbbek lettek. A...
Módosított génállományú csirkék olyan tojásokat tojnak, amelyek az ízületi gyulladással és néhány daganattal szemben hatásos vegyület alapanyagát tartalmazzák.
Csütörtökön temették el Andy Vajnát, a magyar és a hollywoodi filmipar egyik legjelentősebb producerét, aki január 20-án hunyt el. Cikkünkben felidézzük kalandos életét, filmsikereit és szerelmeit is.
Befejezte a 2018-as országgyűlési választás kampánypénzeinek törvényben előírt ellenőrzését az Állami Számvevőszék. Három ellenzéki pártnál tártak fel hiányosságokat.
Amerikai légicsapás végzett az al-Shabaab terrorszervezet huszonnégy harcosával Szomália középső részén - jelentette be közleményben az Egyesült Államok hadseregének afrikai főparancsnoksága (AFRICOM) csütörtökön, hozzátéve, hogy a légi csapásnak nem voltak civil áldozatai.
Varga Mihály Mesterházy Attilának küldött írásbeli válaszából kiderül, kivizsgálták a helyzetet, a felelős megvan, továbbá rendszer-garanciális elemek lesznek a jövőben.
Az Európai Bizottság nyolc bank számára küldött értesítést arról, hogy álláspontja szerint 2007-2012 között az európai államkötvények felvásárlása és kereskedelme során kartelltevékenységet folytatva megsértették az Európai Unió (EU) trösztellenes szabályait - közölte az uniós bizottság csütörtökön.
A szlovén költségvetés 537 millió eurós többlettel zárta a múlt évet, ami a hazai össztermék (GDP) 1,2 százalékának felel meg - közölte csütörtökön a szlovén pénzügyminisztérium. Az előző, 2017-es évet 0,8 százalékos hiánnyal...
Betiltják és büntetni fogják a kutyasétáltatást Teheránban - közölte Husszein Rahimi, az iráni főváros rendőrfőnöke, azzal indokolva a tilalmat, hogy a négylábúak pánikot keltenek a lakosságban.