Nemcsak az terrorizmus, amikor merényletre készülnek, hanem az is, hogy a mindennapokat „a feje tetejére állítják”, mert nem hajlandók elfogadni az adott ország törvényeit – mondta.
A munkanélküliség rekordalacsony szintre esett, az utolsó negyedévben 3,6 százalék volt, míg 2018 egészében 3,8 százalék. Elemzők szerint teljes a foglalkoztatottság.
A fóbiás beteg rendszerint tisztában van a szorongás túlzott mértékével, de az adott tárgyat, személyt, jelenséget a valósnál mégis félelemkeltőbb tulajdonságokkal ruházza fel, majd igyekszik elkerülni a vele való találkozást.
Az Alteo bejelentése szerint a társaság részvényvisszavásárlási programja keretében vásárolt Alteo törzsrészvényekből 13 222 részvénnyel jutalmazta a cég azon munkavállalóit, akik az Alteo elismerési rendszere alapján erre jogosulttá...
Van, aki könnyen megválik a már szükségtelen használati tárgyaitól, de sokaknak ez kimondottan nehezére esik. A Jófogás internetes kutatása szerint a gyűjtögetők kicsivel kevesebben vannak, mint a szortírozók, vagyis a válaszadók többsége könnyen int búcsút a felesleges tárgyaknak. Dr. Meskó Norbert evolúciós pszichológus szerint a gyűjtögetésre va
Kegyelemdöfés a vidéki embereknek és a magyar gazdaságnak a vidék sunyi ellehetetlenítése - így rongyoltak neki az akkoriban ellenzékben ülő fideszes és kereszténydemokrata képviselők a szocialista-szabad demokrata kormányoknak a 2007-es és 2009-es vasúti vonalbezárások hírére.
A színész-rendező Boguslawski, Spiró György Ikszekjének főszereplője a feldarabolt Lengyelországban keresi a cenzúra kiskapuit, és köt kompromisszumot a hatalommal, mert színházat akar csinálni.
A külgazdasági és külügyminiszter szerint sikeres volt a magyar gazdaság dimenzióváltása: a termelésen alapuló gazdaságfejlesztés után egyre nagyobb hangsúlyt kap a kutatás, fejlesztés és az innováció a gazdaságban. Szijjártó...
Több mint 100 millió forint készpénzt találtak a rendőrök két férfinál, aki éveken keresztül illegális valutaváltóként tevékenykedett Nagykanizsa belvárosában.
Kedden csődvédelmet kért a legnagyobb amerikai áramszolgáltató vállalat, a PG&E Company, ezzel az elmúlt évtized legnagyobb csődje rázhatja meg az Egyesült Államokat. A közvetlen kiváltó ok, hogy a cégnek a tavalyi és tavalyelőtti kaliforniai erdőtüzek miatt komoly kártérítési kötelezettséggel kell szembenéznie. A szakértők szerint ez csak az egyik
Nem esik messze az alma fájától, szoktuk mondani, amikor például a híres zeneszerző gyermekei valamennyien a művészeti pályán jeleskednek. Általában pozitív értelemben használjuk, pedig ez korántsem csak „egy irányban” igaz
Napjainkban olyan civilizációs változás zajlik, amely hamarosan egy teljesen más világot teremt – olyat, amely nemcsak a gazdaságot, hanem az élet minden területét, az emberi lelket is átformálja.
A megállapodás nélküli brexit és a kilépési folyamat elnyújtása is terítéken maradt, annak ellenére, hogy Theresa May állítja: London kedd este világos üzenetet küldött Brüsszelnek.
Ma egy olyan média és művészi környezetben kell alkotni, ahol a feltörekvő tehetségeket elnyomni, a rendszer kritikusait meg betiltani akarja a hatalom.
A szervezet szerint, bár valóban prosperál a magyar gazdaság, a növekedésünk hamarosan lelassul. Rámutattak az erősödést gáncsoló külső és belső veszélyforrásokra is.
Az 1960-as években Amerikából – azon belül is Kaliforniából – elindult egy divathullám: a Volkswagen eredeti bogárhátújának alapjait használva építettek jópofa buggykat, amelyeket a gyáriak most egy új koncepcióval elevenítenek majd fel a Genfi Autószalonon. Az újdonság természetesen teljesen elektromos lesz, és már meg is érkeztek róla az első íze
Erősödéssel indult a hét harmadik napja a tengerentúli tőzsdéken, az emelkedés a Fed kamatdöntése után tovább folytatódott, miután a Fed hangvétele óvatosabbá vált és az amerikai jegybank jelezte, türelmes lesz a kamatemelésekkel...
Hétfőtől indul és december 7-ig tart a Budapest-Hatvan vasútvonal Pécel-Aszód szakászának felújítása, az utasok a 10 hónapos vágányzár ideje alatt vonatpótló buszokkal közlekedhetnek az érintett szakaszokon. Hétfőtől indul...
A legfrissebb felsőoktatási rangsorok szerint a Budapesti Corvinus Egyetem továbbra a legjobb egyetemek között van az országban, több kara is előkelő helyen szerepel a különböző ranglistákon. 2018-ban a Gazdálkodástudományi Karát jelölték...
Már több tucat cég megállapodást kötött a dolgozóival, hogy nem alkalmazza a munka törvénykönyvének módosítását, amely a túlórák számának növelését teszi lehetővé - mondta a Magyar Vegyipari, Energiaipari és Rokon Szakmákban Dolgozók Szakszervezeti Szövetségének elnöke mondta az InfoRádióban.
Országos magánegészségügyi rendszer létrehozásán dolgozik a TritonLife, bizonyos ellátási területeken hálózatokat építene, mely tavaly tavasszal zárta le a Róbert Magánkórház megvásárlását - árulta el a Portfolio-nak adott interjújában...
A magyarországi, valamint a külhoni Média a Családért díj mellett gazdára talált az Emberi Erőforrások Minisztériuma különdíja, és idén először vlogdíj kategóriában is hirdettek győztest.
A horvát kormány szerdai döntése szerint százmillió euróval (31,8 milliárd forint) támogatja a krki LNG-terminál (cseppfolyósított földgáz-terminál) megépítését: 50 millió euróval 2019-ben és további 50 millió euróval 2020-ban.
Novák Katalin azt mondta, az otthonteremtés egyik célja, hogy segítsen a fiatal pároknak abban, hogy saját tulajdonú otthonban vállalhassanak gyermeket.
A magyar gazdaság prosperál, és a következő években is erőteljes, bár valamelyest lassuló ütemű növekedés várható: a GDP a tavalyi 4,6 százalékos bővülést követően az idén 3,9 százalékkal, jövőre pedig 3,3 százalékkal bővülhet...
Év elején is népszerű a személyi kölcsön a lakosság körében, nem véletlenül: akinek segítségre van szüksége az évindításhoz, akár 10 millió forintot is felvehet jövedelemfedezettel. A legjobb ajánlatok felkutatásához érdemes az akciókat figyelni, de megfontoltnak maradni.
Andy Vajna jól működő rendszert hagyott hátra a magyar filmszakmának. A tetszhalott állapot és kíméletlen harcok után díjak, nézőszámok és külföldi forgatások bizonyítják igazát.
Egyre több nemzetközi startup választja Budapestet az európai, illetve a régiós piacra lépéshez, a Design Terminal Mentorprogramja iránt is folyamatosan nő a nemzetközi érdeklődés. A most záruló szemeszterre 56 országból jelentkeztek...
Múlt héten pénteken számoltunk be róla, hogy a győri Audi gyár dolgozói sztrájkot indítottak, ugyanis nem voltak megelégedve az Audi Hungária béremelési ajánlatával. A sztrájkot 168 órára hirdették meg, és ez éppen ma reggel 6 órakor járt volna le, így azt is mondhatjuk, hogy végig csinálták, noha tegnap estére végül sikerült megállapodnia a szaks