Alighanem csak a legjáratosabb sportrajongók emlékeznek arra, hogy ki nyerte az 1988-as Calgary téli olimpián a 70 és a 90 méteres síugrást. Az egész világ emlékszik azonban Eddie, a Sas szárnyalására, az ikonikus figurára, aki az utolsó lett mindkét versenyszámban. Eddie története szombaton este 22.05-től látható a Tv2-n!
A pénzügyi válság lecsengése után mára a Balaton minden szegletében magához tért az ingatlanpiac - mondta az InfoRádiónak az OTP Ingatlanpont vezető elemzője. Valkó Dávid hozzátette: az új építésű, társasházi lakások a legkelendőbbek.
Máig nem ítélték el a gyilkosát a magyar származású Szabó Sándornak (†35), a Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész, Szabó Sándor (†82) unokájának, akit tavaly augusztusban agyonvert egy férfi New Yorkban.
Több tízezer demonstrálóra számítanak az ellenzéki pártok a mai tüntetésen. Délután kettőkor kezdődik a Hősök terén az ellenzéki pártok és a szakszervezetek által meghirdetett demonstráció, amelyen többek között az úgynevezett rabszolgatörvény ellen tüntetnek. Az ellenzéki pártok szerint igazi ellenállási mozgalom indulhat. A kormány viszont úgy vé
Mintegy nyolcvan fős katonai személyzetet küldött Gabonba Donald Trump elnök arra az eshetőségre való tekintettel, hogy vigyázzanak a Kongói Demokratikus Köztársaságban tartózkodó amerikaiak biztonságára - jelentették a hírügynökségek.
A jelenlegi rendszer fenntartása vagy átalakítása, egy korszerű, a berlini vagy a bécsi Hauptbahnhofra emlékeztető átmenő főpályaudvar létesítése azonban teljesen új koncepciót igényel.
Az 1901 óta vezetett mérések szerint 2018 lett a legmelegebb év Magyarországon, a felmelegedés a globális melegedésnél is nagyobb mértékű - derült ki az Országos Meteorológiai Szolgálat MTI számára készített elemzéséből.
Demonstráció miatt útlezárásokra kell számítani 14 és 18 óra között a Hősök tere, az Andrássy út, a Bajcsy-Zsilinszky út és a Kossuth Lajos tér környékén.
Összesen 129 pályázat érkezett a Pannónia Stúdió által meghirdetett nemzetközi versenyre, amelyben a résztvevő zeneszerzőknek Mundruczó Kornél Jupiter Holdja című magyar filmjének hat perces részletére kellett filmzenét komponálni. Az első helyezett az amerikai Michael Simon lett, mögötte Kovács Levente és a brit Ed Beesley végeztek a dobogó másodi
A Manchester City labdarúgócsapata csütörtök késő este 2-1-es győzelmet aratott a Premier League szuperrangadóján a Liverpool felett, és ezzel négypontosra csökkentette hátrányát.
Több mint egymillió nézőjük volt a magyar filmeknek a hazai mozikban 2018-ban, a legsikeresebb alkotás Herendi Gábor Valami Amerika 3 című vígjátéka volt 372 ezer nézővel - közölte a Magyar Nemzeti Filmalap az MTI-vel pénteken.
Tegnap este kihúzták az Eurojackpot 1. heti nyerőszámait. És bár ezen a héten nem volt telitalálatos szelvény, egy szerencsés magyar játékosnak összejött az 5+1-es nyerőosztály, így ő több mint bruttó 123 millió forintot zsebelt be....
Amíg nincs minden faluban legalább egy-két olyan ember, aki felvállalja, hogy ellenzéki, addig nem lehet legyőzni a Fideszt - állítja Hadházy Ákos független képviselő.
A következő szezontól már csak 50 milliárd forintig támogathatják a cégek a látványsportokat. A közpénzek elköltését ez azonban aligha teszi átláthatóvá a Transparency International szerint.
Meleg és hidegfront vonul át szombaton felettünk, a Dunántúlon és a az ország középső régióiban is hó vagy havas eső hull. A Kékestetőn 18 centis hóréteget mértek.
Öt tinédzserkorú lány vesztette életét, egy férfi pedig megsebesült pénteken egy szabadulószobában kitört tűzvész következtében az észak-lengyelországi Koszalinban.
Európa-bajnoki selejtezőn lép pályára Svájc ellen a magyar férfi röpiválogatott. Tenisz, Darts, sí, kézilabda és szánkó a tévében szombaton - lesz mit nézni.
Már 5 éve kifutott az előző generációs, 1,2-es motorral is kínált Jazz. Az ilyen korú autókkal már nem feltétlenül járnak márkaszervizbe, így jött is egy olyan kérdés, hogy "mehet-e bele Suzuki olaj?". A Motorolajdoktor választ ad.
Az újévi fogadalmak közül nem maradhat ki a már hagyományőrző jelleget öltő dohányzásról való leszokás sem. Jó hír az elszánt fogadkozóknak, hogy egy brit tanulmány megállapítása szerint a sportolás megkönnyíti a nemdohányzóvá váláshoz vezető utat.