Azt állította Szijjártó Péter külügyminiszter (az Európai Bizottság elnökének egy interjújára reagálva), hogy még szilveszteri tréfának is rossz, hogy Jean-Claude Juncker akarja megmondani, mi a kereszténydemokrácia.
Néhány megalázó megbízás, kinevezés után, számos hűségesküt követően Lázár János megint kibeszélt. Újra megengedett magának olyan mondatokat, amelyek azonnal bejárták a magyar sajtót, pontosabban az ellenzékit
Nagy mennyiségű hó lepte be az országot szombat reggelre. Meg is érkeztek az első képek, amelyet olvasónk készített. A havazás miatt az ország több pontján is elsofokú riasztást adtak ki.
Perenye - Egy csapásra megváltozott Imre Viktória (32) és férje, Katona Róbert (41) élete, amikor kiderült: két éves kisfiúk, Olivér egy ritka genetikai betegségben, az úgynevezett SMA-ban, avagy gerincvelői izomsorvadásban szenved. A szülők szerint a kisfiú soha nem tud majd futni, és kevés esély van arra is, hogy segédeszközök nélkül élhessen, d
Hamarosan megkezdődik a Keleti és a Nyugati pályaudvar épületeinek korszerűsítése, ám ennél komolyabb átalakítás készülődik: egy korszerű, átmenő főpályaudvar létesítésének előkészítése már folyamatban van. Ez a Nyugati pályaudvar...
Sokaknak a jövő héten kezdődik az új év első tanítási vagy munkahete, ezért a mostani hétvégén a megszokottnál többen kelnek útra. Közülük akár több százezren is a vasúti utazást választhatják. A várható nagy utasforgalom miatt...
Az Orbán-kormány kizárólagos célja tehát az, hogy démonizálja, lejárassa a tüntetőket, hogy félelmet keltsen demonstrálókban és megakadályozza a további tiltakozásokat.
Februárban összevont frakcióülést tartanak a kormánypártok, ezúttal azonban nem Visegrádon lesz a rendezvény. Pár nappal a frakcióülés után Orbán Viktor megtartja évértékelő beszédét is - írja a Magyar Idők. A Fidesz-KDNP februári...
A kommunista nagyhatalomban egy teljes, új iparágat szült az internetes tartalmak folyamatos ellenőrzése. Már nem csak a kormány saját cenzorai dolgoznak a net szűrésén, de felbukkant egy sor vállalat, melynek fő profilja a cenzúra-szolgáltatás. Most már kínai fiatalok ezrei dolgoznak a cenzúragyárakban, akiknek először meg kell tanítani, mi a
Tudták, hogy magyar vonatkozásai még a kies Szváziföldnek is vannak? Indul a magyar filmes csapat körutazása Afrikában: első írásukban dél-afrikai kalandjaikról mesélnek.
Egyértelműség hiányában nem hitelesítette a rendkívüli munka elrendeléséről és a munkaidőkeret legfeljebb 12 hónapos tartamáról szóló népszavazási kezdeményezéseket pénteken a Nemzeti Választási Bizottság (NVB). Hajnal Miklós...
Nancy Pelosi amerikai házelnök egy pénteki rendezvényen részben védelmébe vette Rashida Tlaib demokrata párti képviselőnőt, aki egy nappal korábban "rohadéknak" nevezte az Egyesült Államok elnökét.
A Jobbik volt elnökét vonzza az iszlám, mivel Isztambulba utazott - fejti ki a kormányközeli televízió, a szintén kormányközeli Figyelőre hivatkozva. Orbán törökországi útjaira már nem tértek ki.
Feladta a leckét a szakszervezeteknek a 2019-re és 2020-ra vonatkozó minimálbér-megállapodás – nyilatkozta Palkovics Imre, a Munkástanácsok Országos Szövetségének elnöke.
Az aHang otthonápolási díjával kapcsolatos eredményei visszaadták a reményt, hogy lehet értelmesen tárgyalni a kabinettel. De messzemenő következtetéseket kár lenne levonni.
A Fidesz vezetői maguknak köszönhetik, ha Oroszországba kell menekülniük a dühös tömegek elől – mondta Fekete-Győr András. A Momentum elnöke szerint az ellenzék is érti már, hogy Orbán Viktor csak az erő nyelvéből és és az egységes fellépésből ért.
Kent Robin Tönnesen, a Telekom Veszprém norvég jobbátlövője sérülés miatt kihagyja a csütörtökön kezdődő német-dán közös rendezésű férfi kézilabda-világbajnokságot.
Egyiptomban iránymutatást adtak ki arra vonatkozóan, miként viszonyuljanak a muzulmánok a keresztényekhez karácsonykor. Belgiumban eközben eltűnik a kóser és halal hús a hentesektől.
Az USA már csak katonai téren tekinti Oroszországot az első számú riválisának, minden más területen Kína visszaszorítására koncentrál – vélekedett a biztonságpolitikai szakértő.
Alexandria Ocasio-Cortez, a Kongresszus történetének legfiatalabb női képviselője pillanatok alatt lett az amerikai poltika csodagyereke, de ami a táncbotrány óta történik, az ehhez képest is elképesztő.