Utolsó helyre csúsztak az eladók bérrangsorában a zöldséges boltok. Az autószalonok pedig az élre kúsztak. A piaci árusok bére ötödével emelkedett. A szakmai bérolló 96 ezer forint és vannak 200 ezer forint alatti keresetek is. A...
Az elmúlt hónapokban a hírek a kereskedelmi háborúról, a Brexitről, a közelgő recesszióról szóltak, azt gondolhatnánk, hogy ilyen hangulatban nagyot esnek a részvényárfolyamok vagy a nyersanyagárak, de nem ez a helyzet. Mutatjuk, hogy teljesítettek az év első 9 hónapjában a fontosabb eszközök.
Először fordult elő a negyedik hónapja tartó hongkongi demonstrációk során, hogy éles lőszerrel sebesített meg egy tüntetőt a rohamrendőrség egy tagja.
Befejeződött a Liget egyik legrégibb és legszebb épületének teljes műemléki rekonstrukciója és megújítása. Eddig Olof Palme házként ismertük, most Millennium Háza néven nyitja meg kapuit: október 26-án egy kiállítás debütál.
Kétségtelen, az avató ünnepségek kivétel nélkül jó alkalmak a kormányzati szereplők pozitív kontextusban történő szerepléséhez. Így volt ez minden voksolás előtt, az októberi választások közeledtével is számtalan ilyen esemény van az országban. A külgazdasági és külügyminiszter egyetlen hónap alatt 14 avatáson vett részt, átadott több mint 130 mill
Gyenge gazdasági növekedést jelez az euróövezetben az év hátralévő részére és a jövő év elejére a német ifo és a svájci KOF gazdaságkutató intézet, valamint az olasz Istat statisztikai hivatal közös prognózisa.
Rondára photoshopolták az ellenzéki jelöltek fényképeit, lebuktak, majd most közölték, hogy mostantól egyáltalán nem hajlandók bemutatni a jelöltek arcát.
A turizmus megrengető hírrel kezdődött kollégánk stúdióbeszélgetése a Trend Fm műsorában, melyben szó esett még az európai uniós költségvetésről, a jegybankelnök és a pénzügyminiszter elmérgesedett vitájáról valamint arról, hogy mennyire kell aggódnunk a gyenge forint miatt, egyáltalán, mi számít gyengének.
Csillagászati magasságokba emelkedhet az olaj ára, ha súlyosabbra fordulnak az Irán és Szaúd-Arábia közötti feszültségek – mondta le a szaúdi koronaherceg, Mohammed bin Salman a CNBC-nek adott interjú során.
Huszonegy ország pályázója közül hét magyar, egy barbadosi és egy osztrák startup részvételével kezdődik a Design Terminal idei őszi három hónapos intenzív vállalkozásfejlesztési programja - közölte a Design Terminal.
Gyenge gazdasági növekedést jelez az euróövezetben az év hátralévő részére és a jövő év elejére a német ifo és a svájci KOF gazdaságkutató intézet, valamint az olasz Istat statisztikai hivatal közös prognózisa, amit az ifo juttatott el kedden az MTI-hez.
33 millió fontra duplázódott a Revolut 2018-as vesztesége – derült ki a fintechcég legfrissebb számaiból. A pénzt elsősorban a nemzetközi terjeszkedésre fordított összegek vitték el.
Pályafutása egyik legnehezebb mérkőzésére készül a magyar válogatott Szoboszlai Dominik (18). Az osztrák Red Bull Salzburg labdarúgója a Bajnokok Ligája csoportkörének 2. fordulójában a címvédő angol Liverpool otthonában, az Anfield stadionban játszhat szerdán (M4, 21 óra).
Botrány a dohai atlétikai világbajnokságon: kiakadtak a német futónők a sportolókról készült szuperközeli alsó kamerafelvételek miatt. A Block Cam az idei vb újítása a 100 méteres síkfutás és a 110 méteres gátfutás közvetítéseiben, ám a kritikák hatására a Nemzetközi Atlétikai Szövetség (IAAF) úgy döntött, a továbbiakban korlátozza a használatát.
A zsidóságban erős volt az asszimilációs hajlam, szemben például a szlovákokkal vagy a románokkal, de a hagyományos magyar elitek távolságtartása gyakran érvényesült – hangzott el a Milton Friedman Egyetem konferenciáján.
Kiállta a próbát az uniós biztosjelöltek kompetenciájának felmérésén Maros Sefcovic, aki az Európai Bizottság intézményközi kapcsolatokért felelős alelnöke lesz a 2019-2024-es időszakban. A szlovák jelölt elmondta, kinevezése után milyen intézkedéseket vezetne be, hogy az Európai Parlament és az Európai Bizottság közötti kapcsolat a lehető legkedve
Átadták az M2-es gyorsforgalmi út csaknem 20 kilométer hosszú kibővített, illetve felújított szakaszát, így keddtől 2-szer 2 sávon közlekedhetnek az autósok Budapest és Vác között.
Csillagászati magasságokba emelkedhet az olaj ára, ha súlyosabbra fordulnak az Irán és Szaúd-Arábia közötti feszültségek – mondta le a szaúdi koronaherceg, Mohammed bin Salman a CNBC-nek adott interjú során.
Rövidített munkaidőt vezetnek be az Opel fő németországi telephelyén, a rüsselsheimi gyárban - közölte kedden a francia PSA csoporthoz tartozó járműgyártó társaság.
A Kínai Népköztársaság megalakulásának 70. évfordulóján nagyszabású katonai parádét tartottak kedden a kínai főváros, Peking szívében található Tienanmen téren, miközben Hongkongban a rendőrség szintet lépett a tüntetők ellen. Eddig vízágyút, könnygázt és gumilövedéket vetett be, de ma előkerültek az éles lőfegyverek is, egy tüntetőt éles lőszerrel
Beatles Weekend elnevezéssel hazánkban első ízben rendezik meg Liverpool után azt a nemzetközi seregszemlét, amelynek az Analog Music Hall, valamint a Hard Rock Cafe Budapest ad otthont.
Átadták az M2-es gyorsforgalmi út csaknem 20 kilométer hosszú kibővített, illetve felújított szakaszát, így keddtől 2-szer 2 sávon közlekedhetnek az autósok Budapest és Vác között.