Keddtől immár 2x2 sávon közlekedhetnek az autósok Budapest és Vác között azt követően, hogy átadták az M2-es gyorsforgalmi út egy közel 20 kilométer hosszú kibővített, illetve felújított szakaszát.
2016 óta a világ 60 országából, 79 városból gyűjtöttek városi szennyvízmintát. Ebből határozták meg az ELTE kutatói az emberi populációk genetikai összetételét.
Egyedülállóan hasznos programmal készül a Hiventures és a Portfolio közösen a hazai kis- és közepes vállalkozások számára az október 17-i szakmai konferencián. A legújabb tőkefinanszírozás mellett személyre szabott információkat kaphatnak a cégvezetők, tulajdonosok a további pénzforrási lehetőségekről.
Az egészségügyi központ épületében kapott helyet a birkózók új otthona, mintegy hatszáz négyzetméteren két birkózószőnyeget helyeztek el, edzői irodákat, öltözőket, és szaunát alakítottak ki.
20 milliárdos keretösszeggel megújuló energia használatát és energiahatékonyságot növelő épületenergetikai fejlesztések támogatását célzó uniós pályázat jelent meg mikro-, kis- és középvállalkozások számára a Gazdaságfejlesztés és Innovációs Operatív Programban, amelynek részleteiről október elsején délelőtt ad tájékoztatást két államtitkár – áll a
A meghallgatások hete van az Európai Parlamentben. Hétfőn kezdődött, és jövő hét keddig zajlanak az új Európai Bizottság biztosjelöltjeinek meghallgatásai.
Az Európai Parlament kulturális és oktatásügyi bizottsága (CULT) negyedik alelnökének választotta Bocskor Andrea fideszes EP-képviselőt keddi brüsszeli ülésén.
Napközben északnyugat felől csapadékrendszer érkezik, a front mögött és a front mentén zivatarok, esetleg heves zivatarok kialakulására is számíthatunk.
Szeptemberben az új személyautók eladása 8,6 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest Magyarországon, a forgalomba helyezett új személygépjárművek száma 9655-re emelkedett - közölte a Carinfo.hu.
Közös gondolkodásra invitálta az MNB a nyugdíjpiaci szereplőket azzal kapcsolatban, hogyan lehetne megreformálni a mostani nyugdíjcélú megtakarítások és egészségpénztárak piacát úgy, hogy az minél többeken elérjen és minél többen tagjai legyenek. Az MNB szerint erre jó megoldást jelenthetnének a jóléti alapok, ezekről bővebben Nagy Koppány igazgató
Az idősek hordozói és hiteles képviselői annak a józan ész alapján álló társadalmi rendnek és értékrendnek, amely képes biztosítani a nemzet fennmaradását, a keresztény szabadság megélését, a boldog, teljes élet lehetőségét - mondta a kormányszóvivő az idősek világnapja alkalmából a Fiatal Családosok Klubja (Ficsak) szervezésében tartott, "Mindvégi
Az Európai Parlament kulturális és oktatásügyi bizottsága (CULT) negyedik alelnökének választotta Bocskor Andrea fideszes EP-képviselőt keddi brüsszeli ülésén.
A Kínai Népköztársaság kikiáltásának hetvenedik évfordulója alkalmából minden idők legnagyobb katonai parádéját rendezik kedden a pekingi Tienanmen téren. A teljes arzenál felvonul, élen a legújabb fejlesztésű ballisztikus rakétákkal. Peking szerint nem erőfitogtatásról van szó, csupán a békét szeretnék megőrizni.
Az amerikai feldolgozóipar beszerzésimenedzser-indexe 2009 júniusa óta nem volt ilyen alacsony, derül ki az ISM jelentéséből. A feldolgozóipari BMI 47,8-ra esett vissza, pedig a várakozások 50,1-et vártak – írja a Reuters.
Az egészségügyi központ épületében kapott helyet a birkózók új otthona, mintegy hatszáz négyzetméteren két birkózószőnyeget helyeztek el, edzői irodákat, öltözőket, és szaunát alakítottak ki.
Csillagászati magasságokba emelkedhet az olaj ára, ha súlyosabbra fordulnak az Irán és Szaúd-Arábia közötti feszültségek – mondta le a szaúdi koronaherceg, Mohammed bin Salman a CNBC-nek adott interjú során.