2019. október 1. kedd

okt. 1
9:12
A kávé világnapján a termelőket is ünnepeljük (Márkamonitor)
Talán kevesen tudják, hogy a kávétermelés mind a mai napig elsősorban sok apró gazdaságtól függ, ahol a kávébabokat főleg kézi erővel szüretelik, és dolgozzák fel. A Starbucks célja, hogy a kávé legyen az egyik első, teljes mértékben fenntartható forrásból származó mezőgazdasági termék. A kávé világnapja jó alkalom arra, hogy megismerjük honnan is
okt. 1
9:15
Kulisszatitkok: Ilyen ruhában állt oltár elé Justin Bieber és felesége (Femcafe)
Megjelenetek az első fotók a nagy lagziról.
okt. 1
9:15
Csökkent az Elmű-Émász eredménye - friss beszámoló (NRGreport)
Az Elmű csoport nettó nyeresége 6,13 milliárd forint volt az idei első fél évben a tavalyi első hathavi 8,51 milliárd forint után, az Émász csoport 2,60 milliárd forintos nettó nyereséggel zárta a fél évet, míg tavaly ugyanebben az időszakban 3,51 milliárd forinttal - tette közzé a társaságcsoport a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján hétfőn.
okt. 1
9:18
Lezárnak néhány budapesti hidat a héten (Infostart)
Szerda és csütörtök éjszaka kell korlátozásokra számítani.
okt. 1
9:18
„Aki közvetlenül mellettem állt, meghalt” – Megszólalt a Líbiában megsérült magyar fotós (Blikk)
Mindenki azt hitte, hogy elrabolták, pedig „csak” rakétatámadás áldozata lett. A különleges helyeket kedvelő fotóst a líbiai frontvonalról vitték a kórházba.
okt. 1
9:18
Orbán Viktor új uniós biztost jelölt ki Trócsányi László helyett (SzMo)
Miután az Európai Parlament kétszer is leszavazta Trócsányit, Várhelyi Olivért küldik.
okt. 1
9:21
Már 300 embernek adott munkát a pécsi járásban egy EU-s program (Portfolio)
Közel háromszáz embernek biztosítottak eddig munkát a Pécsi Járásban a területi operatív program 850 millió forintos uniós forrásából megvalósuló, 2021 őszéig zajló foglalkoztatási program keretében - közölték a program gazdái az MTI-vel.
okt. 1
9:21
Magszakadt a Pittsburgh negatív sorozata (Sport365)
A negyedik fordulóban aratták idei első győzelmüket.
okt. 1
9:21
Ez az 5 csillagjegy zseniális a konyhában (Glamour)
Nekik van a legjobb érzékük a sütés-főzéshez
okt. 1
9:23
Sokak szerint Meghan Markle ismét Dianát idézte, de szerintünk ez egy kicsit túlzás... (Glamour)
Persze bele lehet látni a dologba sok mindent
okt. 1
9:24
295 milliárdos többlettel zárta az első fél évet az államháztartás (Privátbankár)
GDP-arányosan ez 1,3 százalékos pluszt jelent, az egy évvel ezelőtti állapotokhoz képest pedig 2,4 százalékpontos javulást.
okt. 1
9:24
Tényleg szükség volt erre? Durván megbüntettek egy 4. osztályost egy budapesti iskolában – Ezért (Blikk)
Óra közben osztotta meg az uzsonnáját, kegyetlen büntetés lett a vége.
okt. 1
9:24
Bakajannisz Péter: Elfogynak a németül beszélő dolgozók Közép-Európában (Tiszta Jövő)
Rohamosan növekszik a németül beszélők hiánya az üzleti szolgáltató szektorban Közép- és Kelet-Európában, derül ki a Workwide Group és a német Outsourcing Szövetség által készített jelentésből.
okt. 1
9:24
Orbán Viktor új uniós biztost jelölt ki Trócsányi László helyett (SzMo)
Miután az Európai Parlament kétszer is leszavazta Trócsányit, Várhelyi Olivért küldik.
okt. 1
9:27
Ha nem Tiborcz-adónak hívnák, a budapestiek háromnegyede kivetné a gazdagokra (Alternatív Energia)
Pártállástól függetlenül. A bevételt bérlakásokra fordítanák.
okt. 1
9:27
Emelkedéssel vágtak neki a keddi kereskedésnek az európai börzék (Portfolio)
Az ázsiai tőzsdék emelekdtek a hét második napján, míg a kínai börzék ünnep miatt zárva tartottak. Az irányadó európai részvényindexek erősödnek a keddi piacnyitás után, míg a BUX előző napi záróértéke közelében jár.
okt. 1
9:27
A kormány újabb lépést tesz a munkaerőpiachoz jobban igazodó szakképzési rendszer felé (AQUA)
A cél, hogy a gazdaság igényeihez idomuljon a szakképzés, és a munkaerőpiacon használható szakképesítések legyenek a képzési kínálatban egy sokkal egyszerűbb, átláthatóbb, egymásra épülő rendszerben.
okt. 1
9:29
Munkaügyi perek várnak a Volánbuszra (Alternatív Energia)
A kormány majdnem öt év után ismét hozzányúlt a régiós busztársaságokhoz. Az új mammutvállalatban, a Volánbusz Zrt.-ben hétféle bér- és pótlékrendszert kell összehangolni.
okt. 1
9:29
Újabb adat jött a magyar gazdaság lassulásáról (Portfolio)
Szeptemberben 51,8 ponton állt a beszerzésimenedzser-index, ami ugyan még mindig az 50 pont feletti, növekedést jelző tartományban van, de az utóbbi három év második legkisebb értéke.
okt. 1
9:30
Több fővárosi hidat is lemosnak a héten (Blikk)
Lemossa a Lánchidat, a városligeti Millenniumi hidat és a Szabadság hidat a Fővárosi Közterület-fenntartó Nonprofit Zrt. szerda és csütörtök éjszaka.
okt. 1
9:31
Néhány budapesti híd még a héten megszépül egy kicsit (Alternatív Energia)
Az FKF lemossa a Lánchidat, a Milleniumi hidat és a Szabadság hidat.
okt. 1
9:31
Lemondott a kémbotrányba keveredett svájci bankóriás operatív vezetője (Portfolio)
Lemondott a Credit Suisse operatív igazgatója, Pierre-Olivier Bouee. A bankvezér beismerte: a svájci pénzintézet volt nemzetközi befektetési ágának vezetője, Iqbal Khan után kémkedett - számol be a Bloomberg.
okt. 1
9:33
295 milliárdos többlettel zárta az első fél évet az államháztartás (Menedzsment Fórum)
GDP-arányosan ez 1,3 százalékos pluszt jelent, az egy évvel ezelőtti állapotokhoz képest pedig 2,4 százalékpontos javulást.
okt. 1
9:33
Nőtt a bevétel, de csökkent a profit az Elműnél és az Émásznál (Portfolio)
Közzétette idei első féléves számait az Elmű és az Émász, mindkét társaságnál emelkkedtek a bevételek, de csökkent az adózott eredmény.
okt. 1
9:33
Döbbenet: Ketten is ültek a szabálytalanul vontatott járműben (ATV)
A Komárom-Esztergom megyei rendőrök intézkedtek a sofőrrel szemben.
okt. 1
9:33
Gyanús külsejű fehér tablettákkal kampányol Szegeden Botka fideszes ellenfele (444.hu)
Jól meglepődtek, akiknek a postaládájába minden további kommentár nélkül ezt a dobozkát dobták be. A politikát végre elérte a diszkódrogos esztétika.
okt. 1
9:33
Omerta (Alternatív Energia)
Kedves Orbán Viktor, ha 2019 őszén még mindig arra vág föl a sajátjai előtt, hogy három éve bezárták a Népszabadságot – kiszolgáltatva a magyar dolgozókat egy osztrák tulajdonos immár két jogerős bírósági ítélettel elmarasztalt törvénysértéseinek –, akkor eléggé híján lehet a sikereknek. Igen, a Népszabadság egy újság volt, ahogy mondta – olyan újs
okt. 1
9:33
Börtönbe küldenek egy marokkói újságírónőt, mert állítólag illegális abortusza volt (444.hu)
Sokak szerint inkább a kritikus hangokat próbálják elhallgattatni.
okt. 1
9:33
Megkezdődött a rolleres hatalomátvétel: most kell lépni, amíg nem késő (Pénzcentrum)
A nagyvárásokban a korábbi években is feltűnt egy-egy eletromos roller, mint a közlekedés új, modern fajtája, azonban azóta egyre többen és többen lettek - köszönhetően elsősorban a közösségi közlekedésben történt nagy változásoknak...
okt. 1
9:33
Már vannak kérői a magyar Neckermann-leánynak (AQUA)
Lehet, hogy a Neckermann Magyarország tulajdonosa megváltozik, és az is előfordulhat, hogy ezzel módosul az ismert márkanév, de erről még korai beszélni.
okt. 1
9:35
Elégedettek (Alternatív Energia)
A holnapi nappal – illetve a parlamenti jóváhagyást követően – véget ér egy fejezet a Magyar Nemzeti Baknál
okt. 1
9:36
Nagy rekord született a faktoring piacon, 27 százalékos volt a forgalombővülés (Piac és Profit)
A forgalom az első fél évben elérte a 1263 milliárd forintot.
okt. 1
9:36
Részben megvan, kik szerepelnek a Karácsony-felvételen (Infostart)
Szabó Tímea szerint nem egyszeri, hanem rendszeres "lehallgatásról" lehet szó.
okt. 1
9:36
A Simpson család készítői már 2007-ben megírták Greta Thunberg beszédét (Tiszta Jövő)
A hazánkban is híres mesesorozat néha félelmetes pontossággal jósolja meg a jövőt.
okt. 1
9:36
Amikor rendszeresen más nőket lájkol - Mi lehet az oka? (Spabook)
Szuper dolog az internet és a közösségi média, de csak addig, míg nem vált ki komoly problémákat a párkapcsolatodban. Márpedig a statisztikák...
okt. 1
9:36
Willian megszerzéséről még mindig nem tett le a Barcelona (Promotions)
Hamarosan kiderül, hogy mi lesz a sorsa a brazil támadónak.
okt. 1
9:37
Az idők szava (Alternatív Energia)
Vasárnap az Osztrák Néppárt kampányközpontjában úgy ünnepelték a parlamenti választás eredményét, mintha az ÖVP abszolút többséget szerzett volna. Pedig bár Sebastian Kurz pártjának eredménye felülmúlta a várakozásokat, a jobbközép politikai erő koalíciós partnerre van utalva.
okt. 1
9:38
Gyöngyösi Márton: Csernobil felé (Tiszta Jövő)
A Fideszben a tizenegyedik parancsolat szerint a jó elvtárs hátsója mindig be lesz védve.
okt. 1
9:39
A csontritkulás már a középkorú férfiakat is érintheti: Fontos az éves kontrollvizsgálat (WebBeteg)
A Health Day News 2019. május 30-i cikkében leírja, hogy a törékeny csontozatot a nőknek tulajdonítják. Egy kutatás viszont rávilágított arra, hogy a középkorú férfiak körében nagyon gyakori az alacsony csontsűrűség.
okt. 1
9:39
Avatási segédlet (Alternatív Energia)
Avatásra ajánlott objektumok: autópálya szakasz, uszoda, sportcsarnok, stadion, közösségi ház, orvosi rendelő
okt. 1
9:39
Negyedszerre is apa lesz - Nagy bejelentést tett a népszerű popsztár (Femcafe)
Újabb taggal bővül a család.
okt. 1
9:42
Erzsébet királynő nem megy el az unokája esküvőjére? Ezzel most sokakat meglepett (Blikk)
A királynőnek komoly gondjai vannak a helyszínnel...
okt. 1
9:42
Tisztakéz-gate: visszaszólt az ellenzéki jelölt a Telekomnak (Igényesférfi.hu)
Nyílt levélben válaszolt az ellenzéki polgármesterjelölt a telekomcég kifogására.
okt. 1
9:42
Trump Ausztrália segítségét kérte a Mueller-vizsgálat ellen (Tiszta Jövő)
Az ötödik kontinensen lenne a bizonyíték a jelentés ellen?
okt. 1
9:44
Ryan McMaken: Greta Thunberg üzenete a szegény országoknak: dögöljetek meg (Tiszta Jövő)
A szegény és fejlődő országokban a szén-dioxid-kibocsátás sokkal inkább létfeltétel a gyermekek számára, mintsem veszély.
okt. 1
9:45
Százezret akartak behajtani a Hableány elhunyt matrózán, végül jóváírták a tartozást (444.hu)
Hónapokig küldözgették a felszólítóleveleket Pethő János édesanyjának.
okt. 1
9:45
NVB: Nyolcvanan vették meg a névjegyzékben szereplők adatait (Hírklikk)
Az október 13-ai önkormányzati választáson induló jelöltek és jelölőszervezetek megvásárolhatták a névjegyzékben szereplők név- és lakcímadatait; a Nemzeti Választási Iroda (NVI) adatai szerint ezt 80-an tették meg.
okt. 1
9:48
Átlag alatti a szeptemberi beszerzésimenedzser-index (Menedzsment Fórum)
Az elmúlt három évben csak egyszer, 2019 júliusában volt alacsonyabb az értéke.
okt. 1
9:48
Átlag alatti a szeptemberi beszerzésimenedzser-index (Privátbankár)
Az elmúlt három évben csak egyszer, 2019 júliusában volt alacsonyabb az értéke.
okt. 1
9:48
Megmakacsolta magát a parlament, nem hajlandó feloszlani (Infostart)
A sorozatos, nemzetközivé is váló korrupciós ügyek nyomán tovább mélyül a belpolitikai válság Peruban: elnök feloszlatta a parlamentet, ami ehelyett megszavazta az államfő leváltását - és ez még nem minden.

Keresés