2019. október 1. kedd

okt. 1
10:45
Rasszista bűncselekmény a vád az újpesti jobbikos jelölt ellen (ATV)
Jövő héten első fokon ítélkezhet a Budapesti II. és III. Kerületi Bíróság Szabó Balázs, a Jobbik újpesti szervezetének alelnöke ügyében. A ellenzéki politikus a vád szerint, két társával Budapestre látogató tunéziai állampolgárokat vert meg.
okt. 1
10:45
Orbán Viktor: novemberben nyugdíjprémiumot és nyugdíjkiegészítést is kapnak a nyugdíjasok (vg.hu)
A nyugdíjprémium átlagos összege 20 160 forint, a nyugdíjkiegészítésé pedig 11 ezer forint lesz idén – jelentette ki a miniszterelnök.
okt. 1
10:47
Szerényebb növekedést jelez a szeptemberi BMI (vg.hu)
A válaszadók az előző hónaphoz képest összességében kedvezőbb folyamatokról számoltak be.
okt. 1
10:48
Késsel megszúrta, majd megharapta volt barátját egy halásztelki nő (BorsOnline)
A nyomozás adatai szerint egy 23 éves nő 2019. szeptember 30-án 8 óra és 8 óra 25 p
okt. 1
10:48
Kőkemény helyzetben vallotta be az igazat férjének Janicsák Veca (Blikk)
Ábel csak kapkodta a levegőt.
okt. 1
10:48
A héten előbukkanhat Magyarország legalacsonyabb hegycsúcsa (Infostart)
Országszerte alacsony a Duna vízállása, tájékoztatta az InfoRádiót az Országos Vízügyi Főigazgatóság szóvivője, aki szerint jelentős emelkedés nem várható ezen a héten.
okt. 1
10:48
London tervei szerint létrejönne az ír egység (Képmás)
London vámellenőrzést nem, ellenben egységes gazdasági térséget javasol. Brüsszel szerint ebben az esetben nem lesz szükség backstopra.
okt. 1
10:49
Több száz elhullott vaddisznót találtak Budakeszin (vg.hu)
Az biztos, hogy emberi közvetítéssel jutott be a sertéspestis, hiszen Budakeszi környezetében, a természetben még nincs jelen.
okt. 1
10:51
Tuti nem gondoltad volna: Tucatnyi dolog, amit Nem dobható a szelektív gyűjtőbe (Blikk)
Pedig jó ötletnek tűnt.
okt. 1
10:51
Öngyilkosságot kísérelt meg Damu Roland (ATV)
Alkoholt ivott és rengeteg gyógyszert szedett be Damu Roland ,akit egy VIII. kerületi társasházból szállítottak kórházba a mentősök.
okt. 1
10:51
Áll a bál Dohában, túl intim képeket készítettek a futónőkről (Ripost)
Kitört a botrány a világbajnokságon. Felháborodva tiltakoznak a kifogásolt felvételeken szereplő atlétalányok.
okt. 1
10:51
Bekövetkezett az, amitől nagyon sokan féltek az ingatlanpiacon (vg.hu)
Mérséklődik a kereslet Csepel és a déli agglomeráció ingatlanpiacán, miközben a kínálat egyre duzzad. Az árak már csak stagnálnak – írja a Balla Ingatlan.
okt. 1
10:54
Leszakadó gigajéghegy okozhat veszélyt (Infostart)
Egy 315 milliárd tonnás darab tört le az antarktiszi Amery parti jégmezőről, a jéghegy 1580 négyzetkilométeres.
okt. 1
10:54
Ez történik a testeddel, ha felhagysz a cukor fogyasztásával: Meglepő, mi megy végbe szervezetünkben (Blikk)
Ezért érdemes lemondani róla.
okt. 1
10:54
Orbán Viktor megszólalt a nyugdíjprémiumról: ennyi pénzt kapnak majd az idősek (Blikk)
Bejelentette a miniszterelnök a nyugdíjasoknak járó plusz juttatások összegét.
okt. 1
10:54
Kétmillió forintos gigabüntetést kapott az egyik horrorvontató román sofőr (SzMo)
Tulajdonképp az összes szabálytalanságot elkövette, amit csak lehetett.
okt. 1
10:54
Közel 50 kilót adott le Jessica Simpson a szülés után - Így csinálta! (Life)
Közel 50 kilót adott le Jessica Simpson a szülés után - Így csinálta!
okt. 1
10:57
Az ÁKK-vezér megerősítette: jön a nyugdíjkötvény (Portfolio)
Nagy versenyt támaszt a megtakarítási piaci szereplők számára a júniusban indult MÁP Plusz, a megtakarítási piac vezetők szerint csak úgy lehet felvenni a kesztyűt a papírral szemben, ha ennél vonzóbb terméket fejlesztenek, magyarán: jobb teljesítményt érnek el. Merthogy az emberek fejébe nagyon úgy tűnik, beégett az 5%, mint kockázatmentes hozam,
okt. 1
10:57
Varga Judit: év végére lezárulhat az “abszurd” 7-es cikkelyes eljárás (ATV)
Orbán Viktorék számára kiemelt jelentősége van annak, hogy a 7-es cikkelyes eljárást minél előbb lezáruljon ellenünk, a finn EU-elnökség ugyanis az élarcosa annak, hogy az uniós pénzeket a jogállamisághoz kössék. Varga Judit szerint év végére lezárulhat a 7-es cikkelyes eljárás - az igazságügyminiszter a Financial Times-nak nyilatkozott.
okt. 1
10:57
Egyszer csak összeomlott egy híd Tajvanon (444.hu)
Épp egy olajszállító kocsi haladt át rajta, ami aztán ki is gyulladt.
okt. 1
11:00
Orbán Viktor bejelentette, mennyi lesz a nyugdíjprémium és a nyugdíjkiegészítés (Menedzsment Fórum)
Jól számoltunk nemrég: előbbi átlagosan 20 ezer forint, utóbbi pedig 11 ezer forint lesz.
okt. 1
11:00
Német Lajos figyelmeztet: Ezt nem fogjuk megúszni, kegyetlen időjárás jön (Blikk)
Készülj fel rá!
okt. 1
11:00
Pánik a fedélzeten: villám csapott a Hertha repülőgépébe (Blikk)
Alig tíz perccel a felszállás után villám csapott egy 32 személyes repülőbe, amelynek a fedélzetén éppen a Hertha csapata utazott.
okt. 1
11:00
A Financial Times-nak nyilatkozott Varga Judit (Igényesférfi.hu)
Az igazságügyi miniszter a Financial Times-nak arról beszélt: a hetes cikkelyes eljárás csak megerősítette Orbán Viktor kormányának hazai támogatottságát.
okt. 1
11:00
Bauer Tamás: Trócsányi félresikerült buktatása (Tiszta Jövő)
Trócsányi bukása Orbánnak kétségkívül presztízsveszteséget jelent, egyébként azonban nem járt vele rosszul.
okt. 1
11:02
Az Appeninn is bocsát ki növekedési kötvényeket (Menedzsment Fórum)
Az elnyert pozitív hitelminősítés alapján az év végéig 20 milliárd forint értékben dobhatja piacra a hitelviszonyt megtestesítő papírjait.
okt. 1
11:03
Egy arab az űrben (Kripto Akadémia)
Az Egyesült Arab Emirátusok első asztronautája olyan nehézségekkel is szembenéz, mint hogy muszlimként mikor imádkozzon és hogy forduljon Mekka felé a Nemzetközi Űrállomáson?
okt. 1
11:03
Új ügyvezető alelnök a Zyxelnél (ProfitLine)
A tajvani Zyxel bejelentette, hogy David Soares iparági szakértőt nevezi ki az Emea és észak-amerikai régió értékesítési és marketing ügyvezető alelnökévé. Soares 2017 óta dolgozik a Zyxelnél, mint az észak-amerikai értékesítés alelnöke, és 30 év iparági tapasztalatával támogatja majd a csatornák növekedését ebben a két régióban.
okt. 1
11:03
Szijjártó: a kormány megváltoztatja a támogatási rendszerét (Portfolio)
A kormány októbertől eltörli a beruházási támogatásának egy fontos feltételét, a munkahelyteremtést és helyette a fókuszt a technoológiára és az innovációra helyezi át - monsta Szijjártó Péter külgazdasági miniszter a Reuters tudósítása szerint.
okt. 1
11:03
Terepjáró hajtott egy budai pékség kirakatába (ATV)
A baleset a Törökvész út és a Vend utca kereszteződésében történt.
okt. 1
11:03
Így támogatja zaklatás áldozatává vált nőtársait Dakota Johnson (Femcafe)
Megsüvegelendő a hollywoodi színésznő kezdeményezése.
okt. 1
11:05
Az iráni elnök még úgy sem beszélt Trumppal és Macronnal, hogy szinte a szállodai szobájának ajtaja előtt várták (Kripto Akadémia)
Aztán telefonon sem lehetett vele beszélni.
okt. 1
11:05
Bejelentették: itt vannak a részletek a legújabb napelemes ingyenpénzről (Portfolio)
Ma megjelent és november 11-től várhatóan 2020. január 15-ig lesz majd nyitva az a 20,42 milliárd forintos keretösszegű új uniós pályázat, amely megújuló energia használatát és energiahatékonyságot növelő épületenergetikai fejlesztések támogatását célozza a mikro-, kis- és középvállalkozások számára – hangzott el a Pénzügyminisztériumban tartott sa
okt. 1
11:05
Generációkutatás: szemléletváltásra lenne szükség az oktatásban (ATV)
A XX. századi oktatás nem képes felvenni a versenyt a XXI. századi gyermekekkel – egyebek mellett erről beszélt az ifjúsági- és generációs szakértő az ATV Start című műsorban. Bereczki Enikő azt is hozzátette, hogy több generáció van jelen az intézményekben, akik között fontos a kölcsönös tisztelet megléte.
okt. 1
11:06
Zöld jelzés az Appeninn növekedési kötvényeinek (Privátbankár)
Az elnyert pozitív hitelminősítés alapján az év végéig 20 milliárd forint értékben dobhatja piacra a hitelviszonyt megtestesítő papírjait.
okt. 1
11:06
Bejelentette a nyugdíjprémium összegét Orbán Viktor (Infostart)
A miniszterelnök az Idősügyi Tanács ülésén felszólalva beszélt a számokról. A 2020-as nyugdíjprémiummal kapcsolatban is fontos közlése volt.
okt. 1
11:06
Ezt csúnyán benézte: a forgalommal szemben indult meg egy sofőr Gyulán (Blikk)
A forgalommal szemben hajtott be a körforgalomba egy sofőr.
okt. 1
11:06
Ezt árulják el az arcod pattanásai az egészségedről (Spabook)
A kínai orvoslás szerint az arcunk bizonyos részein levő pattanások különböző egészségügyi problémákra utalnak.
okt. 1
11:09
A Gaucher-kór és tünetei (WebBeteg)
A Gaucher-kór egy nagyon ritka lipidtárolási betegség, amely recesszív módon öröklődik. Ez azt jelenti, hogy a betegség csak akkor alakul ki, ha az utód mindkét szülőből hibás gént kap. Az egyébként ritka betegség sokkal nagyobb gyakorisággal fordul elő bizonyos zártabb közösségekben.
okt. 1
11:09
Új szövetségi kapitány Keylor Navaséknál (Sport365)
Az előző vezetőedző azért mondott le, mert "unatkozott" és nem érezte magát "produktívnak".
okt. 1
11:09
Elgurult a gyógyszer Abtéknál? Brutális Audi A1-et kreáltak! (Autónavigátor)
Az Audik tuningolásával foglalkozó műhelyek egyik legismertebbike az ABT, ám az ügyvezető igazgató fia, Daniel a négykarikás márka Formula E csapatából is sokak számára ismerős lehet. A fiatal versenyző most építtetett magának egy 400 lóerős A1-et!
okt. 1
11:12
Orbán Viktor bejelentette, mennyi lesz a nyugdíjprémium és a nyugdíjkiegészítés (Privátbankár)
Jól számoltunk nemrég: előbbi átlagosan 20 ezer forint, utóbbi pedig 11 ezer forint lesz.
okt. 1
11:12
Orbán bejelentette: ennyit kapnak a nyugdíjasok novemberben (Igényesférfi.hu)
Egy összegben kézbesítik meg az idei nyugdíjprémiumot és -kiegészítést.
okt. 1
11:12
Deák Dániel: Politikai bosszú volt Trócsányi László leszavazása (Tiszta Jövő)
Az ellenzéki képviselők továbbra is kiviszik belpolitikai frusztráltságukat uniós színtérre és ezzel rombolják Magyarország tekintélyét.
okt. 1
11:12
Ha a GDP-vel mérjük, akkor évszázadokon át semmi sem történt a gazdaságban (Könyves Magazin)
Az ipari forradalommal olyan folyamat indult el, ami számunkra természetesnek tűnik, de az emberiség történetében inkább a kivételnek tekinthető. A gazdasági növekedés fogalmát évezredekig nem ismerte az emberiség. Kedvelje a Makronóm Facebook oldalát a nap grafikonjáért!
okt. 1
11:12
20 ezer forint nyugdíjprémiumot és 11 ezer forint nyugdíjkiegészítést fizetnek átlagosan novemberben (SzMo)
Orbán Viktor az idősek világnapja alkalmából tartott tanácskozáson emlékeztetett arra is, hogy 2020. január 1-jétől igénybe vehető a nagyszülői gyed.
okt. 1
11:12
Plüsskutya-fürdetéssel tesztelték Palvin Barbi és szerelme a szülői skilljeiket (SzMo)
Vagy legalábbis valami hasonló magyarázatot tudunk elképzelni a páros fürdőszobai akciójához.
okt. 1
11:12
Végrehajtóval fenyegette meg az egyik telefonszolgáltató a Hableány elhunyt matrózának családját (Life)
Végrehajtóval fenyegette meg az egyik telefonszolgáltató a Hableány elhunyt matrózának családját
okt. 1
11:15
Magyarország aktív szerepet vállal az ENSZ világélelmezési együttműködésében (AQUA)
Farkas Sándor kiemelte, hogy Magyarország pénzügyi és technikai támogatást nyújt a FAO-nak a partnerországokban zajló fejlesztési projektekhez Kelet-Európában és Közép-Ázsiában.
okt. 1
11:18
Lesújtó hír érkezett a 36 éves Huszti Szabolcsról (Infostart)
A Mol Fehérvár ballábas középpályására hosszú hónapokig nem számíthat klubja. A bajnoki éllovas csapat Újpest elleni szombati bajnokiján szenvedett súlyos sérülést.

Keresés