Befolyásolhatták az önkormányzati választások eredményét a Borkai Zsoltról nyilvánosságra került felvételek – mondta a Hír Televíziónak adott nyilatkozatában Orbán Viktor. A miniszterelnök megfogalmazása szerint „mindenkit megérint az ilyesmi, hiszen mindenkit megdöbbent és megráz, ezért valamilyen hatást biztosan kiváltott”.
Október 16. az újraélesztés világnapja, ennek alkalmából szerdán mintegy 136 mentőállomáson vártak minden érdeklődőt, aki szeretett volna bepillantani a mentők munkájába. A fővárosban, a Podmaniczky téren látványos flashmobot szerveztek.
Alig mozdulnak a szerdai kereskedésben az amerikai indexek, a jó gyorsjelentések okozta optimizmus letörték a gyenge kiskereskedelmi adatok és a kereskedelmi háborús félelmek.
A Filmszakmai Döntőbizottság filmgyártási támogatást szavazott meg az Átjáróház és a Kék Pelikan című alkotásoknak, míg gyártás előkészítési támogatásban részesült az Utas és holdvilág, a Sömmi és a Nagykarácsony című filmterv - közölte a Magyar Nemzeti Filmalap.
A Magyar Fejlesztési Bank Csoportjához tartozó MFB Invest Zrt. befektetésével és a Susterra Capital Partners Kockázati Tőkealap-kezelő Zrt. kezelésében, 5 Mrd Ft kezdő tőkével elindul az első európai vízalap, a Water Impact Fund. Az összesen 200 millió euró méretűre tervezett kockázati tőkealap elsősorban olyan vállalkozásokba kíván befektetni, mel
Teljesen megváltozott az infláció természete, ezt sokan „benézték” a világban az elmúlt években, a magyar jegybank viszont jól döntött, amikor óvatos volt – mondta Nagy Márton, az MNB alelnöke a Portfolio szervezésében létrejövő Budapest Economic Forumon tartott előadásában.
A Fidesz-KDNP kihelyezett frakcióülésén nyilatkozott a HírTV-nek Orbán Viktor miniszterelnök, értékelve az önkormányzati választásokat is, de nem ez volt a legérdekesebb az interjúban.
A cég szerint az euróövezet teljesítményének gyengülése most már egyre nagyobb terhet ró a magyar exportszektorra, és ez várhatóan hamarosan átgyűrűzik a gazdaság egészére, bár az ultraenyhe monetáris politika még hajtja a hazai fogyasztást.
Tengervízből állítanak elő ivóvizet egy magyar fejlesztés segítségével, a tengervíz-sótalanító konténert idén júliusban üzemelték be Tunéziában – mondta Kiss Adrián, a Hungarian Water Technology Corporation ügyvezetője az M1 aktuális csatornán szerdán.
Jól halad a T-Systems Magyarország Zrt. akvizíciójának előkészítése - jelentette ki Jászai Gellért, a 4iG Nyrt. informatikai társaság elnök-vezérigazgatója szerdán Balatonfüreden, a X. Infotér konferencián rendezett pódiumbeszélgetésen.
Még ha csak egy autópályacsonkról van is szó, amely önmagában használhatatlan. Történelmi tettnek nevezte Razvan Cuc, a múlt héten megbuktatott, de még hivatalban lévő román kormány szállításügyi minisztere, hogy Biharban az építkezés jelenlegi állása szerint hamarabb lesz kész az autópálya a határ romániai oldalán, mint a magyarországin.
Holland kutatók növényt termesztettek a Mars és a Hold talajához hasonlító, az amerikai űrkutatási hivatal szakemberei által kifejlesztett talajban. Kutatásukból kiderült, hogy nemcsak lehetséges élelmet termelni a vörös bolygón és a Holdon jövendő lakóik számára, hanem életképes magokat is lehet nyerni belőlük növénytermesztéshez.
Sikerült megegyezniük a felek képviselőinek az Egyesült Királyság rendezett európai uniós kiválásának feltételeiről szóló szerződés alapjairól, az egyezség akár már szerdán megszülethet - jelentette ki az Európai Tanács elnöke.