„Mi, szíriai kurdok nem akarunk kiszakadni Szíria területéből, ezért legitim a harcunk a szír határ védelmében” – magyarázza Mohamed Haszan, akit telefonon értünk utol Kamisliben. A szíriai kurd autonóm régió külkapcsolati bizottságának tagja szerint a török katonai offenzíva illegitim, hamis feltételezéseken alapul, ráadásul etnikai feszültségeket
A 30 éves brit nő kisfia bölcsőhalált halt, az anya pedig képtelen volt túltenni magát gyermeke elvesztésén. Az őt ért trauma késztette arra, hogy más szülőknek segítsen.
2019 augusztusában az építőipari termelés volumene a KSH nyers adatai szerint 5,9%-kal meghaladta az egy évvel korábbit; ez a bővülés az épületek, ezen belül is lakó-, kulturális és ipari épületek építése terén bekövetkezett növekedésnek volt köszönhető. A megkötött új szerződések volumene 3,2%-kal nőtt, ám ezen belül az épületek építésére kötött s
2019 augusztusában az építőipari termelés volumene a KSH nyers adatai szerint 5,9 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit; ez a bővülés az épületek, ezen belül is lakó-, kulturális és ipari épületek építése terén bekövetkezett...
Összehangolt intézkedéssel fogtak el pedofilokat a világ 38 országában, és felszámolták a gyermekpornográfiát árusító hálózatukat - jelentették be szerdán az amerikai, dél-koreai és brit hatóságok.
Az Európai Tanács csütörtökön kezdődő kétnapos csúcstalálkozójának központi témája Nagy-Britannia uniós tagsága megszűnésének (Brexit) a kérdése lesz, a kilépésről rendelkező új megállapodást a várhatóan éjszakába nyúló tárgyalások eredményének fényében a vezetők el is fogadhatják majd. A tanács emellett az unió következő költségvetéséről és az uni
A OnePlus 7T és OnePlus 7T Pro bemutatását követően az év elején debütáló OnePlus 7 széria tagjait most egy akció keretein belül hihetetlenül szuper áron tudjuk megvásárolni. A OnePlus a múlt hónap végén rántotta le a leplet a OnePlus 7T-ről, majd pár napja debütált a OnePlus 7T Pro is, ami mellé kaptunk egy limitált szériás
A vállalatok digitalizáltsága javítja a cégek versenyképességét – hangsúlyozta Nagy Ádám, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) iparági stratégiákért és szabályozásért felelős helyettes államtitkára kedden az Ipartestületek Országos Szövetsége (Iposz) konferenciáján Budapesten.
A Wing csoport október 16-án adásvételi szerződést írt alá a vezető lengyel ingatlanfejlesztő, a varsói tőzsdén jegyzett Echo Investment SA többségi tulajdonrészének megvásárlására. A Wing az Echo hosszú távú növekedési programját támogatva, stratégiai befektetőként száll be a vállalatba. A tranzakció, amely által a magyar Wing régiós szintű ingatl
Az Európai Parlament szóvivője szerint legalább egy hónapos csúszás várható, addig Jean-Claude Juncker jelenlegi elnök és csapatának tagjai maradnak a posztjukon ügyvivőként.
A vízfelesleg egy részét vissza kell tartani ahhoz, hogy a vízgazdálkodás a magyar gazdaság hajtóereje legyen és fenntartsa a biodiverzitást; Kőrösi Csaba, a Köztársasági Elnöki Hivatal Környezeti Fenntarthatóság Igazgatósága vezetője az InfoRádió Aréna című műsorában úgy fogalmazott, több helyi vízprobléma összekapcsolódásával globális szintű vízv
A Wingholding Zrt. közvetlen tulajdonában lévő Wing IHC Zrt. üzletrész adásvételi szerződést írta alá a lengyel Lisala 100 százalékos üzletrészének megvásárlásáról - közölte a társaság szerdán a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
Egyre fontosabb szerepet játszik majd a Morgan Stanley budapesti központja a pénzintézet globális keringési rendszerében, ahogy az automatizáció erősödik; maga a jelenség pedig új lehetőségeket nyit majd meg az emberek előtt, mivel átképezhetőek lesznek több értéket teremtő feladatokra – mondta el Rob Rooney, a Morgan Stanley globális technológiai
A Fidesz ugyan visszafogadta a korábban függetlenként induló Erdősit, de hiába: olyan kevés szavazatot kapott, hogy még a testületbe sem került be egyetlen jelöltjük sem.
Elfogyott Irán türelme Nagy-Britannia, Németország és Franciaország üres ígéretei miatt, hogy megmenthetik a 2015-ös többhatalmi nukleáris megállapodást - jelentette ki szerdán Mohamed Dzsavád Zaríf íráni külügyminiszter. "Ezért a mi stratégiai türelmünknek is vége a három európai országgal" - hangsúlyozta Zaríf.
Kiszemelt áldozataik jóhiszeműségére alapoznak azok a csalók, akik gyerekeket is bevetve próbálnak külföldi pénzt forintra váltani az autóút mentén, hogy benzint vehessenek az autójukba és hazavihessék a családjukat. A pénz valódi ugyan, csak – és itt a trükk – lejárt, már a bankban sem váltják be.
A Magyar Növényvédő Mérnöki és Növényorvosi Kamara és a Szent István Egyetem Gödöllői Campusa meghívja Önt a Xiv. Növényorvos Napra, amely 2019. november 14-én 10 órától kerül megrendezésre a Szent István Egyetem Gödöllői Campusának Aulájában.