Folytatjuk cikksorozatunkat, amelyben az elmúlt 15 év legfontosabb ingatalanpiaci történéseit vesszük számba, leginkább itthoni vonatkozásban. 2010 végén, a két évvel korábban elindult lavina után még nem tudott felállni a magyar ingatlanszektor, a banki finanszírozások megszerzése az egyik legnehezebb feladat volt, magas előtöltöttséget és akár 50
A tulajdonukban lévő Appeninn Vagyonkezelő Nyrt. november 5-ére összetrombitált rendkívüli közgyűlésén az igazgatóság legfeljebb 20 milliárd forint kötvény kibocsátásához kér felhatalmazást, amelynek 70 százalékát a Magyar Nemzeti Bank (MNB) jegyezheti le.
A részmunkaidő, valamint a home office bevezetése kihívást jelent, a szabadúszókra pedig szinte feketebárányként tekintenek. A rugalmas munkavégzés elterjedésének útjában elsősorban a bizalomhiány áll, de ez csak egy ok a sok közül - derül ki a Jobsgarden felmérésből, amelyben közel 450 munkavállaló és több mint 200 cégvezető válaszait hasonlítottá
Október 19-étől három vasútvonalon több eljutási lehetőséggel bővíti kínálatát a MÁV-START. A váci és a ceglédi vonalon mintegy százezer ember utazása válhat könnyebbé, kiszámíthatóbbá.
A rendőrökkel és a csendőrökkel megegyező fizetésért, valamint kevesebb terhelésért tüntetettek a tűzoltók a francia fővárosban. A francia tűzoltók többsége önkéntes.
Izraeli tudósok a tüdőrák kockázatának új szűrővizsgálatát fejlesztették ki, melyhez elég egy egyszerű vérvétel – jelentette be a Weizmann Tudományos Intézet (WIS) vasárnap.
Többségében kis- és közepes vállalkozás (kkv) vesz részt az internetes kereskedelemben online piactereken keresztül, és 2018-ban már közel 12 milliárd forintos nettó forgalmat realizáltak ezeken a felületeken, ami a teljes belföldi online kiskereskedelmi forgalom 2-3 százaléka – közölte a GKI Digital.
A mesterséges intelligencia új munkahelyeket teremt, és egyszerűbbé teszi az emberek életét - közölte a Mesterséges Intelligencia (MI) koalíció elnöke szerdán az M1 aktuális csatornán.
Kamu nyereményjátékkal vadásznak a gyanútlan magyarok adataira a csalók. A Wizz Air közölte: nincs olyan nyereményjátékuk, ami a közösségi médiában terjed, megtették a szükséges jogi lépéseket. Arra kértek mindenkit, hogy csak...
Egy új módszerrel kutatók láthatóvá tették a rákos sejteket az immunrendszer számára és segítették, hogy az megsemmisítsen olyan daganatokat, amelyeket az immunterápia más formái nem képesek észlelni.
Tőkét emel a Mátrai Erőmű Zrt. a Mátrai Erőmű Bányászati Mélyépítő Kft.-ben, azzal a céllal, hogy a vállalat bővíteni tudja tevékenységét. A 250 millió forintos tőkeemelés október végéig lezajlik.
Az ENSZ szerint 2030-ra a vízhiány miatt 700 millió ember kényszerülhet otthona elhagyására, az igény pedig a mai szinthez képest legalább 20-30 százalékkal növekszik majd 2050-ig.
Az elnök egyelőre támogatja a lobbiszabályok megsértésének gyanújába keveredett Rudy Giulianit, de tanácsadói szerint jobb lenne mielőbb „elengedni a kezét”.
Egy gyönyörű hang és több mint 100 millió eladott lemez: az Oscar-díjas Ron Howard egy idealizált portrét rajzolt meg a magas C-k királyáról. Luciano Pavarotti egy kicsit másképp.
Legkevesebb 74-en sérültek meg a kedd este. Volt petárdadobálás, kukagyújtogatás, kirakatbezúzás, a rendőrök pedig gumibotokkal és gumilövedékekkel válaszoltak.
A miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója hangsúlyozta: cél az Európa felé tartó migránsok minél hamarabbi feltartóztatása, ennek érdekében pedig fontos lenne az Európai Unió határának kitolása.
Az új főpolgármester szerint a Fidesz azért bukta el a választást, mert elkényelmesedtek és "éles helyzetben nem tudnak demokratikus versenyben nyerni."
Tovább bővül az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Tér (EESZT) adatbázisa: január 1-jéig minden magánegészségügyi szolgáltatónak és fogorvosnak csatlakoznia kell hozzá, és június 1-jétől adatot is kell rögzítenie a felhőbe - közölte az emberi erőforrások minisztere szerdán Budapesten, sajtótájékoztatón.
Felicity Huffman kenőpénzzel akarta elérni, hogy lányát felvegyék az egyik legnívósabb amerikai egyetemre. Sok más, gazdag és híres szülővel együtt bukott le.