A Xiaomi vezérigazgatója egy interjúban árulkodott a cég jövőbeli terveit illetően, elmondta, hogy több mint tíz 5G képes mobilra számíthatunk tőlük 2020-ban. A Xiaomi már most három darab 5G készüléket tudhat magáénak, ellentétben a nagy múltú Apple-el, akinek szeptemberben nem sikerült 5G telefont bemutatnia, így ezt már valószínűleg csak jövő sz
A készülő nemzeti energiastratégia elsődleges célja a hazai energiaellátás függetlenségének előmozdítása, a rendkívül magas energiaimport csökkentése - hangoztatta hétfőn az Innovációs és Technológiai Minisztérium energiaügyekért és klímapolitikáért felelős államtitkára Sárváron az 50. Nemzetközi Gázkonferencián.
Tovább emelkedik a magyar vállalatok súlya a hazai energiaszektorban az E.On, az MVM és az Opus napokban bejelentett megállapodása nyomán, így az már messze túlszárnyalhatja a kormányzati célként kijelölt 50 százalékos szintet - legalább is a cégek árbevétele alapján. A háromszereplős óriásügylet az egyes részterületeken azonban egymással ellentéte
Egy, három, hat és tizenkét hónapos futamidejű, forintlikviditást nyújtó devizaswap-tendert tartott a Magyar Nemzeti Bank. A jegybank az összes lejáraton 25,11 (összesen 100,44) milliárd forint értékű ajánlatot fogadott el. A hétfői tenderek eredményét figyelembe véve az MNB által biztosított bankrendszeri többletlikviditás 50 milliárd forinttal, 2
V. Naszály Márta maradt a polgármester a főváros első kerületében. A Fidesz fellebbezett a választási eredmény ellen, kifogásuk szerint több szavazatot is véletlenül az ellenzéki jelölthöz számolhattak.
Van rajtad tetoválás? Kíváncsi vagy arra, mit árul el a személyiségedről? Olvasd el cikkünket, amelyben lerántjuk a leplet arról, milyen jelentéssel...
Az önkormányzati választások előtti hetekben csaknem megduplázódott a helyi lakcímmel rendelkező, választásra jogosultak száma a Somogy megyei Kisberényben, emiatt megsemmisítették a választási eredményeket és új választást írtak ki november 10-ére.
"Magyarországnak el kell döntenie, hogy az EU valódi tagja akar-e lenni, és nem csak az EU pénzügyi támogatását akarja elfogadni, és hozzájárul-e ahhoz, hogy az EU erős legyen" - ezt mondta Johann Wadephul, a német közszolgálati televízió (ZDF) vasárnapi adásában.
Több mint nyolcezer céggel kevesebb működött Magyarországon 2019 harmadik negyedévének végén, mint egy évvel korábban, a cégek számának csökkenése az előző időszakokkal ellentétben az ország minden térségét érinti - közölte negyedéves elemzése alapján a Bisnode Magyarország hétfőn az MTI-vel.
Az olajtankerekre kivetett amerikai szankciók a szállítási költségek emelkedésén keresztül javítják az európai finomítói marzsokat, a szeptemberi szaúdi dróntámadás pedig a dízel árréseket tartja magasan. Ez mind jó hír a Molnak, mely már a harmadik negyedévben sokkal attraktívabb finomítói eredményről számolhat be az idei első két negyedévhez képe
Több mint ezer eseményen népszerűsítették a programozást diákoknak a Code Week elnevezésű kampányban október 5-20. között Magyarországon - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) hétfőn az MTI-vel.
Van, aki minden nap imádja, és van, aki csak Húsvétkor veszi elő, pedig számtalan pozitív tulajdonsággal rendelkezik, amely sokat segíthet szervezetünknek...
A rendőrök segíteni akartak a vérző fejű férfin, ő cserébe rátámadt az intézkedő egyenruhásokra. Az afrikai migránst pár óra múlva ismét szabadon engedték...
A boszniai Bihács polgármestere bejelentette, minden támogatást megvonnak a város melletti illegális táborban élő bevándorlóktól, Suhret Fazlic a válságintézkedések között említette, hogy a városi vízmű nem fog napi 20 ezer liter vizet szállítani a táborba.
Az önkormányzati választások óta mindenki azt találgatja, mi lesz a nagyobb fővárpsi beruházások sorsa, így kiemelt figyelem övez minden politikai megszólalást a Liget-projekt kapcsán is.