George A. Romero (1940-2017) jó pár zombis témájú filmet készített pályafutása során, az egyik ilyen film az 1985-ös A Holtak napja, amit 2007-ben egy bizonyos Steve Miner rendező újra elkészített és ...
Roger Federer két játszmában legyőzte a német Peter Gojowczykot a 2.2 millió euró (725 millió forint) összdíjazású bázeli kemény pályás férfi tenisztorna első fordulójában.
Az államtitkár elmondta: egy kimondottan ügyfélcentrikus energiastratégiában gondolkodnak, ugyanakkor az energiaszektor klímabarát átalakítását is célul tűzik ki.
Az önkormányzati választások előtti hetekben csaknem megduplázódott a helyi lakcímmel rendelkező, választásra jogosultak száma a Somogy megyei Kisberényben, emiatt megsemmisítették a választási eredményeket és új választást írtak ki november 10-ére.
Nem léphet pályára a Wales-Magyarország labdarúgó Európa-bajnoki selejtezőn Kleinheisler László, akit a horvátok elleni idegenbeli találkozón állítottak ki.
Magyarország nem az égbe nyúló hegyeiről ismert, így különösen értékes eredmény, hogy Szabó Sándor a nemzetközi hegyifutó-világranglistán top 10-es versenyző, 216 ponttal a nyolcadik helyen áll. A Csupasport interjúja.
Tévedtek a szakemberek, elmaradt a szőlőtúltermelési válság, a vártnál kevesebb szőlő termett hazánkban és más európai országban is, így a borexport is segít levezetni az elmúlt két év alatt felhalmozódott hazai borkészleteket. A Varga Pincészetnél is véget ért a szüret, a borászat idén „csak” 18,5 millió kiló szőlőt dolgozott fel, a tavalyihoz has
Ez nem egy cirkusz, hanem a parlament, azé az országé, amelyet a legjobban szeretünk - így értékelte Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára az Országgyűlésben hétfőn történteket.
Irániaknak adták ki magukat, de valójában oroszok voltak azok a hekkerek, akik több országban próbálták feltörni kormányintézmények és cégek adatbázisait – állítják amerikai illetékesek.
Évente másfél hónapot túlóráznak a rendőrök az emberhiány miatt. A rendőrség adatai szerint idén tavasszal 1600 rendőr hiányzott az állományból. A szakszervezetek szerint a legnagyobb problémát továbbra is az alacsony bérek jelentik. A Független Rendőr Szakszervezet úgy véli: egy pályakezdő rendőr 150-170 ezer forintot visz haza, miközben egy áruhá
A Xiaomi vezérigazgatója egy interjúban árulkodott a cég jövőbeli terveit illetően, elmondta, hogy több mint tíz 5G képes mobilra számíthatunk tőlük 2020-ban. A Xiaomi már most három darab 5G készüléket tudhat magáénak, ellentétben a nagy múltú Apple-el, akinek szeptemberben nem sikerült 5G telefont bemutatnia, így ezt már valószínűleg csak jövő sz
A készülő nemzeti energiastratégia elsődleges célja a hazai energiaellátás függetlenségének előmozdítása, a rendkívül magas energiaimport csökkentése - hangoztatta hétfőn az Innovációs és Technológiai Minisztérium energiaügyekért és klímapolitikáért felelős államtitkára Sárváron az 50. Nemzetközi Gázkonferencián.
Erősödött a forint a bankközi piacon a főbb devizákkal szemben hétfő este a reggeli szintekhez képest. Az euró jegyzése 329,94 forintra csökkent este hét órakor a reggel hét órakor jegyzett 330,95 forintról. Az euró hétfőn 329,82 forint és 331,13 forint között mozgott. A svájci frank árfolyama 300,83 forintról 300,06 forintra, a dolláré pedig 296,7
Tovább emelkedik a magyar vállalatok súlya a hazai energiaszektorban az E.On, az MVM és az Opus napokban bejelentett megállapodása nyomán, így az már messze túlszárnyalhatja a kormányzati célként kijelölt 50 százalékos szintet - legalább is a cégek árbevétele alapján. A háromszereplős óriásügylet az egyes részterületeken azonban egymással ellentéte
Egy, három, hat és tizenkét hónapos futamidejű, forintlikviditást nyújtó devizaswap-tendert tartott a Magyar Nemzeti Bank. A jegybank az összes lejáraton 25,11 (összesen 100,44) milliárd forint értékű ajánlatot fogadott el. A hétfői tenderek eredményét figyelembe véve az MNB által biztosított bankrendszeri többletlikviditás 50 milliárd forinttal, 2
Nyolcvanadik születésnapja alkalmából hétfőn köszöntötték Varga János olimpiai, világ- és Európa-bajnok birkózót, a Nemzet Sportolóját a Hadtörténeti Múzeumban.
Itt egy tipikus szerelmi történet előtt állunk, mintha csak egy Disney meséből koppintották volna. Andie (Molly Ringwald), a gimnazista lány egy igazi álmodozó, aki az igaz szerelemről ábrándozik. Egy...
V. Naszály Márta maradt a polgármester a főváros első kerületében. A Fidesz fellebbezett a választási eredmény ellen, kifogásuk szerint több szavazatot is véletlenül az ellenzéki jelölthöz számolhattak.
Nem éppen a filmművészet csúcsa, de sokakat elért a Gól című film és annak két folytatása, nem mellesleg felkeltette egy mexikói milliárdos figyelmét az első részben „szereplő” Newcastle United iránt.
Van rajtad tetoválás? Kíváncsi vagy arra, mit árul el a személyiségedről? Olvasd el cikkünket, amelyben lerántjuk a leplet arról, milyen jelentéssel...
Az önkormányzati választások előtti hetekben csaknem megduplázódott a helyi lakcímmel rendelkező, választásra jogosultak száma a Somogy megyei Kisberényben, emiatt megsemmisítették a választási eredményeket és új választást írtak ki november 10-ére.