A Ferrari csapatfőnökét, Mattia Binottót méltatta az olasz istálló ifjú versenyzője, Charles Leclerc, aki szerint az olasz szakemberre a bajban is lehet számítani, noha tud meglehetősen szigorú is lenni.
Emelkedéssel zárul a hét első napja a tengerentúli tőzsdéken, az amerikai részvényindexek 0,2-0,9 százalékos erősödéssel zárták a hétfői kereskedést, Ázsiában enyhe emelkedés jegyében telt a hét második napja, míg a japán tőzsde zárva tartott. Európában is emelkedéssel indulhat a hét második napja, a határidős DAX 27 pontos plusza 0,2 százalékos em
A Toyota a 2019-es Tokiói Motor Show „FUTURE EXPO” kiállítása keretében mutatja be sorozatgyártásra kész, ultrakompakt akkumulátoros elektromos járművét. A modell 2020 végén, a Toyota akkumulátoros elektromos járműveket népszerűsítő, új üzleti modelljének keretében lép először a japán piacra.
A Török Áramlat földgázvezeték második, Európába tartó szálának építési munkálatai 2020-ra, határidőre befejeződik - jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter, miután Moszkvában bolgár hivatali partnerével, Ekaterina Zaharievával tárgyalt.
Példátlan klímavédelmi per készülődik New Yorkban az amerikai Exxon Mobil olajtársasággal szemben, az állam azzal vádolja a vállalatot, hogy feélrevezető információkat tett közzé az üzletet érintő klímaváltozással kapcsolatos költségekről.
Augusztusban már a harmadik egymást követő hónapban japán tulajdonban volt a legtöbb amerikai állampapír, amelyből hosszú szünet után Oroszország is vett.
Az egyik legnagyobb kihívás a szakképzés átalakítása, mivel egyre kevesebb fiatal választ építőipari szakmát - mondta az Építőipari Vállalkozások Országos Szakszövetségének (Évosz) elnöke hétfőn az M1 aktuális csatornán.
Hideget hoz az országba az északi szél: drasztikusan lecsökken a hőmérséklet. Nemsokára véget érhet az októberi nyár, ugyanis a legfrissebb középtávú előrejelzések még bizonytalan mértékű, de határozott lehűlést jeleznek...
A CIG Pannónia tegnap arról tájékoztatta a tőzsdét, hogy a mai napon olyan tájékoztatást kíván közzétenni, amely az általa kibocsátott értékpapírok árfolyamát jelentős mértékben befolyásolhatja, erre tekintettel kérelmezte értékpapírjai kereskedésének felfüggesztését.
Több mint 28 milliárd forint az Országház könyv szerinti értéke – közölte a Világgazdaság érdeklődésére az Országgyűlés sajtóirodája, amely ugyanakkor leszögezte, hogy az épület nem eladó.
Babakocsikhoz fejleszt intelligens hajtásrendszert a Bosch: az intelligens érzékelők szabályozzák az elektromos hajtást és az automatikus fékezést, mérik a sebességet és értékelik az útfelszín minőségét is. Az okostelefonnal összekapcsolható rendszer először 2020 elején egy svéd babakocsigyártó kínálatában lesz elérhető.
A Budapesti Értéktőzsde vezérigazgatója a CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt. törzsrészvényének tőzsdei kereskedését a 2019. október 22-i Tőzsdenapon a kereskedési idő kezdetétől a Lezárás szakasz végéig felfüggeszti - olvashatjuk a BÉT hivatalos oldalán.
Több hete nem volt ilyen erős a magyar fizetőeszköz, hiszen az euróval szemben a 330-as szintet ostromolja, a dollárral szemben pedig 295,5-nél jár az árfolyam. Ma az MNB kamatdöntése és annak indoklása várhatóan nem zavar sok vizet, hiszen a Portfolio elemzői konszenzusa szerint nem változik a monetáris politika keretrendszere.
Biztosan te is már számtalan ember csuklóján láttál színes, kis fonálszerű, vagy éppen madzag karkötőket. Nemtől és kortól függetlenül igen sokan hordják még a világsztárok köreiben is. Mutatjuk, hogy melyiket érdemes viselni, ha gazdag, szerelmes, vagy egészséges szeretnél lenni.
Az áruházlánc kereskedelmi és marketingmunkáját idén ősszel több fontos szakmai díjjal ismerték el. Az egyik legjelentősebb reklámfilm-fesztivál ezüstszobra, a Magyar Termék védjegyhasználók döntése alapján adományozott ezüstérem és „Az Év Kereskedője” verseny dobogós helyezései mellett két üzlete kategóriagyőztes lett a SuperStore minősítésen. A v
A Nébih weboldalán elérhető a növényvédelmi gépeket felülvizsgáló állomások listája. A hivatal felhívja a tulajdonosok figyelmét, hogy a jogszerű működéshez elengedhetetlen, hogy mielőbb bejelentsék eszközeiket az állomások egyikéhez.
Jamie Dimon, a JP Morgan Chase vezére kifakadt a negatív kamatok miatt, szerinte nagyon rossz ötlet ez, és nem is látható máég, milyen károkat okoznak vele. Reméli, az Egyesült Államok nem lép erre az útra – írja a CNBC.
Előrehaladott tárgyalásokat folytat a Softbank a WeWorkkel a cég megmentése érdekében – állítják az ügyhöz közel álló források. A japán konglomerátum további milliárdokat önthet a problémákkal küszködő WeWorkbe, amiért cserébe megszerezheti a többségi részesedést, a csodabogár alapító pedig már csak tanácsadóként vehet részt majd a vállalat életébe
Köztudott, hogy a cigarettázás káros az egészségre. Az már nem ennyire nyilvánvaló, hogy a cigaretta égése során keletkező füstben lévő anyagok a dohányzással kapcsolatos betegségek elsődleges okozói, amelyek nem csak a dohányzók egészségére, hanem a környezetükben lévő nemdohányzókéra is károsak. Az ártalomcsökkentés tehát a társadalom, és így vég
Önök mikor sétáltak legutóbb a Városligetben? Én vasárnap délután, így a legfrissebb élményeim alapján állíthatom: ha elkészülnek a már épülő múzeumok, lesz nagy csodálkozás azok körében, akik hittek a látványterveknek. A rajzokon oly lebegő, zöldbe simuló, fák között megbújó házak a valóságban drabálisak lesznek, messze túlnyúlnak majd a lombokon,
Szédületes eredményt ért el két környezetvédő párt a vasárnapi svájci parlamenti választáson. A baloldali, illetve a liberális zöldek együttesen annyi mandátumot szereztek, mint a továbbra is legnépszerűbb politikai erő, a Svájci Néppárt. Különösen figyelemreméltó az eredmény annak fényében, hogy eddig egyik párt sem játszott számottevő szerepet a
Az irányadó európai részvényindexek felemásan teljesítenek a keddi piacnyitás után, a BUX emelkedik ma délelőtt, míg a hétfőn új csúcson záró OTP ma reggel tovább tudott emelkedni, a bankpapír ma újabb történelmi csúcsra tört a keddi kereskedés első felében.
Az Audi A6 modellpalettája koránt sem szűkös - legutóbb például az RS6 Avanttal bővült -, de egy kis bővülésre mindig találni teret. Ezt szemlélteti a most érkezett 55 TFSI e Quattro modell is, amely konnektoros hibrid hajtásláncot hoz a felső-középkategóriás prémium modell kínálatába.