Elsőre úgy tűnt, hogy Boris Johnson brit miniszterelnök múlt heti brüsszeli megállapodása az Európai Unió tárgyalóival csak egy a szokásos kudarcra ítélt szimbolikus húzások közül, amelyekkel tele volt a már három éve húzódó Brexit-történet. Az uralkodó várakozás az eseményt követők körében továbbra is az, hogy október 31-én – hiába minden fogadkoz
Az irányadó európai részvényindexek felemásan teljesítenek a keddi piacnyitás után, a BUX emelkedik ma délelőtt, míg a hétfőn új csúcson záró OTP ma reggel tovább tudott emelkedni, a bankpapír ma újabb történelmi csúcsra tört a keddi kereskedés első felében.
A külföldi piacra lépésben és az új technológiák bevezetésében látják a legnagyobb biztonsági veszélyt a vállalatok – állapítja meg a HFS Research és az EY 300 vezető biztonsági szakértő megkérdezésével készült kutatása. A jól bevált üzleti területek és megoldások védelmének elhanyagolása miatt viszont alaptevékenységük válik sérülékennyé. A döntés
Az MSZP részéről Harangozó Tamás a rokkantnyugdíjak rendezését kérte számon a kormányon, mire az Emmi parlamenti államtitkára úgy fogalmazott: az ellenzék az érintett munkavállalók megemelkedett bérét akarja elvenni.
A búza ára Chicagóban a vékánkénti 530,75 dollárcentes szintről egy százalékkal korrigált a négy havi csúcsértéket követően a kereskedés megkezdésekor. A kurzus egészen 526,62 dollárcentig süllyedt, azonban később megjelentek a vevők és fél százalékos pluszt követően az 533 dollárcentes szint fölé kúszott a kurzus.
A Huawei gőzerővel dolgozik saját rendszerén, ami Kínában Hong Meng OS néven, a világ többi országba pedig HarmonyOS-ként fog érkezni. A CBNC készített egy interjút Ren Zhengfei-el a Huawei vezérigazgatójával, akit többek között az új rendszerről és az amerikai tiltásról kérdeztek. A beszélgetés során ismét elhangzott, hogy a Huawei-nél azt várják,
Soha nem fordult elő a Real Madriddal olyan, ami most fenyegeti a csapatot. Zinedine Zidane együttese már a csoportmeccsek során befejezheti a küzdelmet a labdarúgó Bajnokok Ligájában.
Elkészült kedden az óriás festmény a Józsefvárosban található Baross utca 109. szám alatti ház tűzfalán, a képen a Vuk című rajzfilm karakterei láthatók - közölte a Színes Város Csoport.
Európai idő szerint szerda hajnalban – a New Orleans Pelicans–Toronto Raptors, illetve az LA Lakers–LA Clippers mérkőzéssel megkezdődik az NBA 74. szezonja.
A Magyar Nemzeti Filmalap új fejlesztési igazgatója, Fonyódi Tibor az írói honlapján közzétett, azóta eltávolított közleményében átfogó változásokra utalt, az intézmény lapunknak adott válaszában egyértelművé tette: minden úgy folytatódik, ahogy eddig. Legalábbis belátható ideig.
Az Egyesült Államokban másutt is megemlékeztek, vagy az elkövetkező napokban emlékeznek október 23-ról. Vasárnap San Franciscóban ünnepelnek a helybéli magyarok.
Befejezte a szüretet a Varga Pincészet, az idén a tavalyinál tíz százalékkal kevesebb szőlőt dolgoztak fel, a minőség viszont jobb lett az előző éveknél. A...
Ma a teljes, Magyarországon felhasznált energia 37 százaléka földgázból származik. Ezt a magas arányt szeretné csökkenteni a kormány, valamint 2030-ig 70 százalék alá csökkentené az importált földgáz arányát az új energiastratégia szerint. Ez utóbbihoz két vadonatúj technológiát is alkalmaznának Magyarországon.
A Pesti Központi Kerületi Bíróság rágalmazás vétsége miatt indult büntetőügyben rendelt el nyomozást azoknak a médiumoknak a felelős szerkesztői ellen, amelyek azt állították, hogy Újbuda megválasztott DK-s polgármestere, László Imre többször is szexuálisan zaklatott egy orvosnőt 2012-ben.
Azt sem értik, mit énekel Jolly a Csiki Csiki Bam Bam című dalában, de ez egyáltalán nem zavarja az embereket. Az amatőr táncosok csoportba rendeződve ropják a világ különböző pontjain a magyar mulatósra.
A Hegyközségek Nemzeti Tanácsa a Naik Agrárgazdasági Kutatóintézettel (Aki) együttműködve online felmérést végzett, ami a szőlő- és bortermelő vállalkozások foglalkoztatási jellemzőinek részletes feltérképezését célozta. A...
Az ukrán gazdasági minisztérium feljavította az ország idei gazdasági teljesítménynövekedésére vonatkozó előrejelzését. A minisztérium kedden azt közölte, hogy becslése szerint az idén az eddig várt 3 százaléknál nagyobb mértékben, 3,5 százalékkal bővül a hazai össztermék (GDP).
Változás állt be a fővárosi garázspiacon: Budapesten továbbra is egyre többen vásárolnának eladó garázst, ugyanakkor a bérelhető parkolók iránti kereslet alig növekedett az elmúlt egy évben. Egy budapesti garázsért, kocsibeállóért...
A Halloweent egyre többen – főként fiatalok – ünneplik már Magyarországon is. Jó alkalom egy kis szórakozásra, amikor a borúsabb időjárás esetleg lehangoltabbá tesz. Ilyenkor egy klassz buli, tökökkel, boszikalapokkal, a témához illő zenével és enni-innivalóval egy kis színt vihet az őszi szürkeségbe. A Fanta limitált kiadású, Halloween-karakterekk
Mostanáig 15,1 fok volt a legmelegebb október 22-én hajnalban, ma hajnalban viszont Pécs Árpádtetőn 16,4 foknál nem volt hidegebb. A budai János-jegyen is rekordmeleg volt.
Miközben befejezéséhez közeledik a világ legnagyobb szélerőmű-farmjának építése brit vizeken, szintén az Egyesült Királyságban már javában zajlanak egy új, minden korábbinál hatalmasabb turbinapark fejlesztésének előkészületei, amely mellett a jelenlegi csúcstartó szinte eltörpül majd. Közben szeptember végén a brit szélenergia ára rekord mélységbe
A Hegyközségek Nemzeti Tanácsa és a Magyar Bor Akadémia 2019. november 5-én ismét megrendezi az Országos Szőlész–Borász Konferenciát. A rendezvény házigazdája és tudományos koordinátora a...
Része volt Orbán Viktornak is abban, hogy Donald Trump még a korábbinál is rosszabb véleményt formált Ukrajnáról – írja a The New York Times és a Washington Post.
Miközben befejezéséhez közeledik a világ legnagyobb szélerőmű-farmjának építése brit vizeken, szintén az Egyesült Királyságban már javában zajlanak egy új, minden korábbinál hatalmasabb turbinapark fejlesztésének előkészületei, amely mellett a jelenlegi csúcstartó szinte eltörpül majd. Közben szeptember végén a brit szélenergia ára rekord mélységbe