Lejár az adategyeztetés végső határideje csütörtökön, addig minden olyan banki, biztosítós, önkéntes nyugdíjpénztári és önkéntes egészségpénztári tagnak egyeztetnie kell adatait a pénzintézetével, aki 2017 júniusa előtt nyitott számlát, és dokumentumait korábban nem másolták le, adatait nem egyeztették.
Minden cég más, a sikernek nincs egységes receptje. Mostani lapszámunkban négy különböző történetet olvashatnak. Olyanokról, akik nem adták fel, és sajt területükün emlékezeteset alkottak.
Egy átlagos héten nagyjából 150 család asztalára kerül helyi termelőtől származó élelmiszer Nyíregyházán. A Nyíregyházi Kosár az ország egyik legnagyobb bevásárlóközössége.
A veretlenül listavezető és Bajnokok Ligája-címvédő Liverpool hátrányból fordítva legyőzte a Tottenhamet vasárnap az angol labdarúgó-bajnokság tizedik fordulójában.
Idén kilenc hónap alatt majdnem 1100 milliárd forinttal több adót fizettek be a vállalkozások és a magánszemélyek, mint a múlt év első háromnegyedében.
Hétfőn kezdődik az őszi szünet. A gyerekeknek egy hétig nem kell iskolába menniük. A szülők ilyenkor gyakran táborokba küldik őket, és a taborfigyelo.hu vezetője szerint ennek a diákok is örülnek. A táborválasztás szempontjához most kidolgoztak egy 300 kérdésből álló szempontrendszert – mondta az InfoRádiónak Tóth Béla.
Azok után, hogy a Napoli elleni Bajnokok Ligája-mérkőzésen nem kapott lehetőséget, Szoboszlai Dominik a Rapid Wien elleni bajnokin már ismét ott volt a kezdőcsapatban, s ezt góllal hálálta meg.
A német márkánál is lecserélték közepes méretű áruszállítót, ami General Motors éra alatt a Renault-val készült közösen, ám most sem marad francia testvérmodell nélkül a Vivaro.
A társadalom fele nem alkalmazkodik könnyen az óraátállításhoz - mondta Pintér Ferenc meteogyógyász saját felmérésére hivatkozva az M1 aktuális csatorna vasárnap reggeli műsorában. A szakember a Facebookon indította a szavazást...
Elemzők szerint a terrorvezér halála jól jött most az amerikai elnöknek, aki hetek óta a bírálatok kereszttüzében áll, amiért kivonta csapatait a dzsihadistáktól hemzsegő szíriai térségből.
A MAC Újbuda és a DVTK Jegesmedvék csapata is hosszabbításos mérkőzést játszott vasárnap a szlovák jégkorongligában: a fővárosiak idegenben veszítettek, a miskolciak hazai pályán győztek.
Az U17-es világbajnokságon szereplő együttes játékosai alaposan kihajtották magukat a torna nyitó meccsén Nigéria ellen. A 79. percig vezettek is az esélyesebb rivális ellen, ám a hajrát az ellenfél bírta jobban, a három perc alatt szerzett két góllal fordított, majd a sorfalon megpattanó szabadrúgásból tett pontot a meccsre, így Preisinger Sándor
A magyar háromgyerekes nők közel fele nem dolgozik, a részmunkaidő nem “divat”, kevés a családbarát munkahely. A kisgyermekes anyák helyzete nem könnyű a munkaerőpiacon, pedig foglalkoztatásuk segítene a munkaerőhiányon. Mi lehet a megoldás?
A Borussia Mönchengladbach házigazdaként 4-2-re legyőzte az Eintracht Frankfurtot a német labdarúgó-bajnokság kilencedik fordulójának vasárnapi zárómérkőzésén, ezzel ismét a tabella élére állt.
A derékfájás nem csak napközben nehezítheti meg az életet, de akár az alvást is zavarhatja. Sőt, a rossz alvási pozíció tovább ronthat az állapoton. Dr. Páll Zoltán, a Budai Fájdalomközpont sebésze, traumatológus, sportorvos a megoldási lehetőségekre hívta fel a figyelmet.
Itt a szenzációs páros! Rajtad áll, milyet választasz és hogyan kombinálod. Színeket és fazonokat variálhatsz. Játssz a divattal, tedd változatossá a telet!
Az éjszakai pihenés, alvás fontos ahhoz, hogy egészségünket megőrizzük. Az, hogy milyen pózban alszunk, szerepet játszhat abban, hogy horkolunk-e, ég-e a gyomrunk, mennyire ráncosodunk. Mutatjuk, pontosan mire kell ügyelni.
Egészen káprázatos versenyt hozott az ISL-sorozat budapesti állomásának második napja a Duna Arénában, egymást követték ugyanis a rekordok a medencében: a háromezres közönség tapsolhatott világ- és országos csúcsnak, no meg számtalan egyéni rekordnak – utóbbi kapcsán értelemszerűen a magyarok teljesítményét figyeltük.
Az Arsenal labdarúgócsapatának szurkolói örömmámorban törtek ki Granit Xhaka lecserélésének pillanatában a Crystal Palace elleni bajnoki mérkőzésen, amire a svájci középpályás nem a legszebb módon reagált: tovább hergelte a szurkolókat, akik kifütyülték a dühöngve levonuló játékost.
Az egyik résztvevő, egy 16 éves lány egyszer arra lett figyelmes, hogy 13 órája telefonon lóg, éppen hajnal van és kevesebb, mint három órán belül iskolába kellett indulnia. Ekkor már tudta, hogy valami nem teljesen oké.