2019. október 28. hétfő

okt. 28
19:15
Jön Putyin, forgalomkorlátozások, útlezárások lesznek Budapesten (444.hu)
A TEK szerint a forgalomkorlátozásokat a hatóságok csak a külföldi delegáció biztonságos mozgásához feltétlenül szükséges ideig tartják fenn.
okt. 28
19:24
Botka meglépte, amit két éve eldöntött (Alternatív Energia)
Én utoljára a nyáron beszéltem vele, de egy szóval sem említette, hogy ki akarna lépni. Szerintem ezt senki nem tudta előre az MSZP vezetésében sem. Mindenesetre mindenki nagyon ledöbbent – így kommentálta az egyik szocialista képviselő, hogy Botka László hétfőn kilépett az MSZP-ből. A szegedi polgármester az Indexnek azt mondta, lelkileg már két é
okt. 28
19:24
Feltámad a Kretén! (Tiszta Jövő)
Kilencvenes évekbeli kölyök voltál? Megkönnyezed.
okt. 28
19:27
Görparkokkal szólítaná meg a kormány a fiatalokat (Infostart)
Több mint félmilliárd forint értékben épül tíz görpark az Országos Görpark Program első ütemében - jelentette be az emberi erőforrások minisztere.
okt. 28
19:27
Orbán: Magyarország és Szlovénia sorsközösségben van (ATV)
Magyarország és Szlovénia sorsközösségben van, mindkét ország pontosan tudja ugyanis, mi az, hogy migráció és ellenőrizetlen határátlépés - mondta Orbán Viktor, miután Marjan Sarec szlovén miniszterelnökkel tárgyalt a Karmelitában. A miniszterelnök közölte: a kormány nem tervez médiabefektetést Szlovéniában.
okt. 28
19:27
Továbbra is Demóna és Joker harcol egymással (Promotions)
Az amerikai mozikban nem volt kiemelkedő premier, így ismét kettejük közt dőlt el a győztes.
okt. 28
19:30
A brit kormány is elfogadta a Brexit halasztását (Kripto Akadémia)
Rugalmas az új, 2020-as határidő: ha London valamikor ratifikálná a kilépés feltételrendszerét rögzítő új megállapodást, annak a hónapnak a végén is megszűnhet a brit EU-tagság.
okt. 28
19:30
Gondoltad volna? Ezek a hírességek vérfertőző viszonyt folytattak (Femcafe)
Talán nem is sejtetted, milyen szálak fűzik egymáshoz ezeket a párokat.
okt. 28
19:33
Felbőgnek a motoros fűrészek az 55-ös mentén (Infostart)
Folytatódik a Gemenci erdőt kettészelő 55. számú főút Baja–Pörböly közötti szakasza mentén több, a közút közvetlen közelében lévő, a közút biztonságát veszélyeztető idős és gyenge egészségi állapotú faegyed eltávolítása.
okt. 28
19:33
Lion Air katasztrófájának évfordulóján hallgatják meg a Boeing vezérigazgatóját (Portfolio)
Két kongresszusi meghallgatáson kell felelnie a héten a Boeing 737 Max típusú gépekkel kapcsolatos kérdésekre a repülőgépgyártó vezérigazgatójának, Dennis Muilenburgnak. A cégvezetőnek ez lesz az első megjelenése a törvényhozók előtt azt követően, hogy tavaly két balesetben összesen 346 ember vesztette életét ezen a géptípuson.
okt. 28
19:33
84 éves férfi akart felgyújtani egy franciaországi mecsetet, két emberre rá is lőtt (SzMo)
Égő benzines palackot dobott az imahelyre, és miközben menekült, egy kocsit is felgyújtott.
okt. 28
19:39
A Lion Air katasztrófájának évfordulóján hallgatják meg a Boeing vezérigazgatóját (Portfolio)
Két kongresszusi meghallgatáson kell felelnie a héten a Boeing 737 Max típusú gépekkel kapcsolatos kérdésekre a repülőgépgyártó vezérigazgatójának, Dennis Muilenburgnak. A cégvezetőnek ez lesz az első megjelenése a törvényhozók előtt azt követően, hogy tavaly két balesetben összesen 346 ember vesztette életét ezen a géptípuson.
okt. 28
19:39
Orbán: Magyarország és Szlovénia sorsközösségben van (ATV)
Magyarország és Szlovénia sorsközösségben van, mindkét ország pontosan tudja ugyanis, mi az, hogy migráció és ellenőrizetlen határátlépés - mondta Orbán Viktor, miután Marjan Sarec szlovén miniszterelnökkel tárgyalt a Karmelitában. A miniszterelnök közölte: a kormány nem tervez médiabefektetést Szlovéniában.
okt. 28
19:39
Kásler: Több mint félmilliárdból épül 10 görpark (444.hu)
A kormány legfeljebb 30 millió forintot ad egy önkormányzatnak, ha az vállalja a beruházás másik felét. Legalább 5 évig üzemeltetni kell a parkot és ingyenesen kell biztosítani a belépést.
okt. 28
19:39
4 végtelenül ciki sztori az első alkalomról (Spabook)
Lássuk be, vannak dolgok, amiket az ember nem nagyon tud elképzelni, amíg ki nem próbálja. Arról a bizonyos első alkalomról is sokféle elképzelése...
okt. 28
19:42
Halál Gödön: felborult egy daru, több méter magasból zuhant a mélybe két munkás (Grill Receptek)
Egy munkás életét vesztette, egy pedig súlyosan megsérült, amikor felborult egy daru egy mezőgazdasági telepen.
okt. 28
19:42
Büszkén mutatta meg születésnapos kisfiát Liptai Claudia (Femcafe)
A színésznő olvadozik a boldogságtól, és örömmel gyönyörködik gyermeke fejlődésében.
okt. 28
19:42
Zuglói Fidesz-KDNP: Még nagyobb fokozatba akarja kapcsolni a pénzszivattyút az MSZP (Igényesférfi.hu)
Rozgonyi szerint az ellenzéki vezetésű önkormányzatoknál megindult a „tülekedés” a pozíciókért, a pénzért és a hatalomért.
okt. 28
19:45
Két nagyvárosban veszélyes, 11 másikban egészségtelen a levegő (Infostart)
Ismét veszélyes a levegő minősége Kecskeméten és Szegeden a szálló por miatt - közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ hétfőn a Facebook-oldalán.
okt. 28
19:45
Pilótaképző központ lehet Hévízen (Portfolio)
Pilótaképző központ létrehozásáról írt alá szándéknyilatkozatot az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) és a norvégiai központú Pilot Flight Academy pilótaképző akadémia.
okt. 28
19:45
BL-ben szereplő együtteshez igazolt a magyar röplabdázó (Sport365)
Baróti Árpád a lengyel Kozle együttesébe igazolt.
okt. 28
19:51
Egy Toyota, ami nem hibrid, mégis jó vétel – Toyota RAV4 2.0 4WD CVT teszt (Auto Pult)
Az elmúlt években a Toyota és a hibrid meghajtás szinte összeforrt: a világ legnagyobb autógyártója néhány haszonjárművét és nagy terepjáróját leszámítva már elengedte a dízelmotorokat és még mindig abban a hibrid technikában látja a rövid távú megoldást, ami több, mint 20 éve debütált az első Priusban, és ami már negyedik generációját tapossa (úgy
okt. 28
19:51
Hazánk legnagyobb Tesla Superchargere nyílt meg Fóton (Autónavigátor)
Két Pest megyei Auchan töltőáruháznál is Tesla Supercharger nyílt a mai napon, akár 120 kW-os töltésre is képesek.
okt. 28
19:57
Jön Putyin, szerdán lezárják fél Budapestet (Alternatív Energia)
A főváros jelentős részén pedig már hétfő estétől tilos megállni.
okt. 28
20:03
Orbán Viktor: ideje megkezdeni "Ausztria és Bécs ostromát" (Infostart)
A magyaroknak a turizmus a hazaszeretet kifejezésének egyik formája - mondta Orbán Viktor miniszterelnök a Várkert Bazárban, a Magyar Turisztikai Ügynökség rendezésében tartott Turizmus Summit 2019 konferencián.
okt. 28
20:03
Putyin Budapestre látogat (ProfitLine)
Vlagyimir Putyin orosz elnök és Szergej Lavrov orosz külügyminiszter budapesti látogatása idején, kedden és szerdán forgalomkorlátozásokra, útlezárásokra kell számítani - közölte Terrorelhárítási Központ (TEK) hétfőn az MTI-vel.
okt. 28
20:06
A kicsi atom jobb lehet, mint a nagy (NRGreport)
Egy amerikai nukleáris technológiai cég összeállt a leggazdagabb lengyellel, hogy aranyos, kicsi atomerőművet építsenek Lengyelországban. A létesítmény áramtermelő kapacitása nagyjából hatoda lenne a paksi atomerőműének. Az USA ezzel a technológiával akar betörni az európai energiapiacra.
okt. 28
20:08
Alig van víz a Dunában - Mi lesz így a magyar energiarendszerrel? (NRGreport)
Egy évvel azután, hogy történelmi rekord alacsony vízállás alakult ki a Duna teljes hazai szakaszán, idén ősszel ismét feltűnően sekély a folyó vize. Magyarországon több olyan fontos erőmű működik, melyek hűtésében a folyóvíznek szerepe van, de ezek eddig a nagy szárazság okozta alacsony vízállás esetén is megoldották és megoldják a hűtést és a fol
okt. 28
20:09
Újraélesztés a hokimeccsen (Infostart)
A Hydro Fehérvár AV19 mérkőzésén nem csupán a kezdő korongbedobást végezték a mentők, de újraélesztés oktatásra is sor került a jégen.
okt. 28
20:09
Őrületes rekord: mind a 68 ezer jegy elfogyott a Puskás Ferenc Aréna avatómérkőzésére (Pénzcentrum)
Telt ház előtt lép pályára a magyar labdarúgó-válogatott Uruguay ellen november 15-én, az új Puskás Ferenc Aréna avatómérkőzésén, melyen elbúcsúzik a válogatottól Gera Zoltán. A hazai szövetség (MLSZ) tájékoztatása...
okt. 28
20:09
Felesége vezetett a nyomára - az ISIS vezér elleni akció titkos története (SzMo)
Egy futár és egyik felesége buktatta le Abu Bakr al-Bagdadit. Egyáltalán nem ott bújkált, ahol előtte gondolták.
okt. 28
20:09
5 nő vallomása: hogyan lehet folytatni egy kapcsolatot a félrelépés után? (Spabook)
Ha megcsalt a párod, jön a hatalmas dilemma, hogy megbocsáss-e vagy sem. És ha ezen túl is jutsz, akkor kezdődik a java! Olvasóinkat kérdeztük...
okt. 28
20:12
Szürke kisegérből ünnepelt díva, ennyit változott 30 év alatt Julia Roberts (Femcafe)
Ő az a nő, aki még öregedni is csak szépen tud.
okt. 28
20:15
Jakab: az ideológiánál 100-szor, 1000-szer fontosabb az ember (ATV)
A Jobbik politikusa ígéri, ha megválasztják elnöknek, sose fogja megkérdezni az emberektől, hogy jobb- vagy baloldaliak-e.
okt. 28
20:15
Rossi: Nem lenne tisztességes, ha a válogatott kísérletezne az új Puskás Ferenc Stadion telt házas avatómeccsén (444.hu)
„Egy jó eredmény, Isten segítségével egy győzelem a lehető legjobb hangolódás lenne a walesi út előtt” – mondta a szövetségi kapitány az Uruguay elleni felkészülési meccsről.
okt. 28
20:15
Marco Rossi: Nem lenne tisztességes, ha kísérleteznénk a stadionavatón (Azenpenzem)
Az új Puskás Ferenc Aréna avatómérkőzése, az Uruguay elleni találkozó történelmi esemény lesz, feledhetetlen pillanatnak ígérkezik – mondta a magyar labdarúgó válogatptt szövetségi kapitánya.
okt. 28
20:15
A kulcskérdés az, hogy eléggé szomjazzuk-e a szellemet? – Kondor Attila a Mandinernek (Könyves Magazin)
„Fel kell növekednünk az igazsághoz, amit az archaikus szellemi emberek őriznek.” Kondor Attila a fiatalabb magyar képzőművész-generáció egyik legeredetibb és legmélyebb alkotója. Művei november 17-ig láthatóak a Műcsarnokban a Tiszta szívvel festeni című kiállításon. A Barcsay-díjas alkotóval a műtermében beszélgettünk szellemi inspirációkról, a m
okt. 28
20:21
A londoni parlament nemet mondott az előrehozott választásra (Infostart)
Nem sikerült elfogadtatni a londoni alsóházban az előrehozott parlamenti választásokról beterjesztett miniszterelnöki kezdeményezést, mivel a hétfő esti szavazáson nem gyűlt össze az indítvány támogatásához szükséges, törvényben előírt kétharmados többség.
okt. 28
20:21
Nem lenne ha tiszteséges ha kisérleteznénk-Állítja Marco Rossi (Sport365)
A magyar válogatott négy nappal a Wales elleni EB selejtező előtt Uruguay együttesével találkozik
okt. 28
20:21
Nagy-Britannia: nem lesznek előrehozott választások (ATV)
Nem sikerült elfogadtatni a londoni alsóházban az előrehozott parlamenti választásokról beterjesztett miniszterelnöki kezdeményezést, mivel a hétfő esti szavazáson nem gyűlt össze az indítvány támogatásához szükséges, törvényben előírt kétharmados többség.
okt. 28
20:27
Nem lenne ha tiszteséges ha kisérleteznénk-Állítja Marco Rossi (Sport365)
A magyar válogatott négy nappal a Wales elleni EB selejtező előtt Uruguay együttesével találkozik
okt. 28
20:27
Figyelem: az amerikai légierő egy speciális repülőjével tart bemutatót Budapest felett kedd délben (444.hu)
Ez most nem a Red Bull Air Race lesz, hanem egy CV-22B Osprey konvertiplán.
okt. 28
20:27
Elkelt Kurt Cobain gitárja és kardigánja (Promotions)
Megvan a világ legdrágább pulóvere, pedig még cigivel is ki van égetve.
okt. 28
20:33
Ezt ígérte a tárca a fogászoknak a mostani emelést követő időszakra (Infostart)
Még az idén 1,5 millió forintos egyszeri juttatást kap minden, alap- és szakellátásban dolgozó fogász, januártól pedig 380 ezer forintra nő a közfinanszírozott szakrendelők rezsitámogatása. A Magyar Orvosi Kamara Fogorvosi Tagozatának elnöke szerint a miniszteri bejelentésen kívül további lépések kellenek.
okt. 28
20:33
Erősödött a forint (ProfitLine)
Erősödött a forint a bankközi piacon a főbb devizákkal szemben hétfő este a reggeli szintekhez képest.
okt. 28
20:39
A GDP emelkedése mellett a lakosság fogyasztása is egyre jobban nőtt (AQUA)
Magyarország 2019 mindkét negyedévében világszinten a harmadik legerősebb növekedést tudta felmutatni a jelenlegi OECD adatok szerint.
okt. 28
20:39
Orbán: „Budapest tekintetében látok némi elbizonytalanodást” (Könyves Magazin)
„De akárhogy is lesz, országos léptékben nem fogunk visszafordulni, és az országépítő munkát folytatni fogjuk” – mondta a miniszterelnök a Turizmus Summit 2019 konferencián.
okt. 28
20:39
Meglepő, mi minden csökkentheti a libidódat (Spabook)
A nőknek az esetek többségében máshogy működik a libidója, mint a férfiaknak – míg utóbbiak gyakrabban kívánják a szexet, és kevesebb...
okt. 28
20:42
Atópiás eredetű bőrgyulladás (WebBeteg)
Hogyan jelentkezik csecsemő- és gyermekkorban? Hogyan kezelhető?
okt. 28
20:42
Halloween-jelmezben villantotta meg bombatestét Bruce Willis lánya (Femcafe)
Mindenkit meglepett ezzel a hajmeresztő fotóval.

Keresés