“A közbizalom helyreállítása érdekében a szakmai szempontoknak megfelelő SZMSZ-módosítást visszavonom, hogy elejét vegyem a további rosszindulatú politikai támadásoknak” - írta Horváth Csaba ma reggeli a Facebook-posztjában, miután az Átlátszó cikket írt a hétvégén arról, hogy az új SZMSZ-szel a polgármester átláthatatlanabbá tette volna a kerület
Az amerikai katonai akadémia a közelmúltban tette közzé jelentését, amely a klímaváltozás veszélyeit vizsgálja a katonai műveletekre és az ivóvizet nevezi meg az egyik legszűkebb keresztmetszetnek. Az utóbbi hetekben a globális Dél két nagy folyamán is nőtt a politikai feszültség. Káncz Csaba jegyzete.
Nem tud komolyan eltávolodni a 330-as szinttől a forint az euróval szemben, a hétfői kereskedést is 329 közelében kezdi a magyar deviza. Közben egyelőre a nemzetközi devizapiacon sem látszik nagy mozgás, a befektetők a Fed szerdai döntésére várnak.
Ma már igen ritkán írunk kézzel, de amint papírra vetünk egy-két szót, a grafológiában jártas emberek bizony elég sok mindent megtudnak rólunk állapítani, no meg persze kapcsolatainkról is. Neked milyen a kézírásod?
A 2019-es Tokiói Autószalonon leleplezett LF-30 Electrified tanulmányautó a Lexus villamosítási jövőképét testesíti meg, egy olyan autóról, amely eddig nem ismert beteljesülést és örömöt nyújt vezetője számára. A futurisztikus külső előrevetíti a 2030-as évek Lexus elektromos járműveinek képét, amelyhez az önvzető technológiák használatát lehetővé
Bezárt a pomázi kormányablak, mert egyetlen alkalmazott maradt, aki munkába állhatna, a többiek felmondtak, szülni vagy nyugdíjba mentek. Ez már nem az első eset, hogy a leépítések után egy okmányirodát be kell zárni – mert nincs ember, aki dolgozzon az államnak.
Könnyű lenne, ha azt állíthatnánk, hogy az éppen 90 esztendeje kitört gazdasági világválság nyitányán, akárcsak a legutóbbi, 2008-as krach idején Magyarország kilógott a sorból azáltal, hogy a kormányai mind a két alkalommal tagadták: itt bizony válság van. Korántsem vigasztaló, hogy más országokban is hasonlóképpen gondolkodtak. Az viszont valóban
Magyarországnak az az érdeke, hogy Törökország Szíria felé nyissa ki a kapukat a migránsok előtt. Ezek az emberek vagy Szíria, vagy Európa felé mehetnek: ahhoz, hogy Szíria, vagyis hazafelé induljanak, katonailag stabilizálni kell az ottani területeket. "Ha jól értem, ez történt most, létrehoztak egy biztonsági zónát", ezt mondta Orbán Viktor szoká
Számtalan lehetősége van Orbán Viktornak, hogy bosszút álljon rajtunk, városi szabadelvűeken, akik most megszereztünk magunknak egy kis szabadságmorzsát. Kevés dolog áll távolabb tőlem, mint az, hogy Orbán rendszerének továbbvirulását bármivel elősegítsem. A nemzet örökös kormányfőjének csak egyetlen jó tanácsot tudok adni: költözzön a napfényes K
Darjeelingben, India északnyugati csücskében működik a világ egyik leghíresebb kisvasútja, igazi legenda. New Jalpaiguriból indul, a tengerszint felett száz méterrel, és Darjeeling 2200 méteren a másik végállomása. Lent a hőmérséklet 30 fok, fent 17. Akinél nincs pulóver, megnézheti magát. A szerelvényt néha egy régi gőzmozdony, máskor egy újabb, f
Az utolsó fázishoz érkezhet a Szőke Tisza kiemelése. A megmentésére létrehozott alapítvány által megbízott cég ígérete szerint egyben ki tudja emelni a hajótestet.
A PannErgy bejelentette, hogy a társaság részvényvisszavásárlási programja keretén belül október 18. és október 24. között 4 000 darab saját részvényt vásárolt a Budapesti Értéktőzsdén.
Nem tudom megítélni, hogy 2030-ban kell-e majd még atomerőmű Magyarországnak. Ha kell, nem tudom, melyik náció technológiája a legbiztonságosabb, legkifizetődőbb, és környezetvédelmi szempontból a legmegfelelőbb.
Nagy valószínűséggel megállapodik ma az EU 27 bent maradó tagállamának nagykövete arról, hogy a Brexit harmadik halasztása 2020. január 31-ig tartson, azaz addig, ameddig egyébként is kérte a brit kormányfő – jelezte egy Emmanuel Macron francia államfőhöz közeli forrás a Reutersnek.
Miután egyre növekszik a személyautó-állomány és mind nehezebbé válik a parkolás, a garázsokra egyre nagyobb az igény a fővárosban és a vidéki nagyvárosokban is.
A hányinger és hányás számos különféle betegség velejárója lehet. Az okok szerteágazóak, állhat a háttérben emésztőrendszeri, szív- és érrendszeri, urológiai és még számos betegség. A következőkben áttekintjük, melyek a leggyakoribb okok.
Az önkormányzati választási kampány és a szavazás a Momentum és a Demokratikus Koalíció (DK) erősödését hozta – ez derül ki a Publicus Intézet négy nappal a voksolás után kezdett telefonos közvélemény-kutatásának eredményéből.
A 10 éves K&H Vigyázz, kész, pénz! pénzügyi vetélkedő szervezői 300 pedagógus bevonásával készítettek felmérést: arra voltak kíváncsiak, hogy mit gondolnak az általános- és középiskolások pénzkezeléséről és információs forrásaikról. Az eredmények szerint a fiataloknak még sokat kell tanulniuk, hogy tudatos döntéseket hozhassanak. Ebben a munkában a
Elismerte a vasárnapi elnökválasztáson elszenvedett vereségét Mauricio Macri hivatalban lévő argentin elnök, és gratulált a mérsékelt baloldali ellenzék jelöltjének, Alberto Fernándeznek a győzelméhez.
A Liga által a tartomány élére jelölt Donatella Tesei egy hagyományosan baloldali, ötven éve „vörös fellegvárnak” tartott térségben szerzett jelentős többséget.
A felvásárlás talán túlzás, de az biztos, hogy egymás után érkeznek a magyar hátterű fejlesztő és befektető cégek által eszközölt lengyel piacon bonyolított vásárlásokról a hírek. Most az Adventum International vásárolt Varsóban egy B+ kategóriás irodaházat, a Renissance Plaza iroda korábbi tulajdonosa a Reinvest Asset Management volt. Az akvizíció
A nyári napok után hétfőn megindul, kedden megjön a hidegfront, ocsmány novemberi idő lesz, szerdán meg hajnalonta akár fagyhat is. Nem, semmi baj a klímával. (De.)
Komoly előrelépést jelent a Microsoftnak a felhőpiacért vívott harcában a Pentagonnal való 10 milliárd dolláros JEDI-meállapodás. E téren sokáig az Amazon volt az abszolút domináns – írja a Wall Street Journal.
Kedvezett a meleg időjárás a krizantém termesztésének idén, így a halottak napi virágforgalom túlnyomó részét adó fajtából nagy a kínálat a piacokon, emiatt jelentős áremelkedés a tavalyihoz képes nem várható. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) MTI-hez eljuttatott körképe szerint több mint 20 millió szál krizantém kerül a temetőkbe a napokban, o