A keresztény konzervatívok úgy vélik, hogy a liberális demokraták következetesen tagadják a természetjogból fakadó követelményeket. Különösen az olyan „kultúrharcos” kérdésekben, mint az abortusz, az homoszexuálisok jogai vagy a vallás szerepe a közéletben – véli Ken Kersch, a Boston College politikatudományi professzora.
Mindössze hét hónap leforgása alatt hétezer forinttal nőtt a nettó differencia a férfiak és a nők átlagos keresete között. A szakadék egyre csak mélyül, lassan egy félhavi fizetéssel kevesebb pénzből gazdálkodnak a nők.
A legendás együttes billentyűse azt mondta, erre a kérdésre nem lehet azonnal válaszolni, viszont ő és társai is sokat gondolkoznak rajta, motoszkál bennük a gondolat.
Boris Johnson konzervatív párti miniszterelnök eddig háromszor próbálkozott az előrehozott választás kiírásának parlamenti elfogadtatásával, mindháromszor sikertelenül.
Szerelem volt első látásra? Érezted, hogy ő lesz az igazi? Elfelejtetted végre a játszmákat és rövid időn belül tökéletes lett az összhang? Akkor valószínűleg megtaláltad az ikerlángodat.
A szocialisták nem is különösebben leplezik, hogy el akarják herdálni és le akarják rabolni az önkormányzati vagyont és a közpénzeket – jelentette ki Nacsa Lőrinc.
A brüsszeli bíróság december 16-ra halasztotta Carles Puigdemont volt katalán elnök meghallgatását annak érdekében, hogy a politikus ügyvédje jobban felkészülhessen a tárgyalásra - jelentett belga sajtó.
Az idei első fél évben 20 százalékkal csökkentek a közvetlen külföldi beruházások (FDI) a világon. A visszaesés az első negyedévben 5 százalék, a második negyedévben 42 százalék volt - áll az Oecd jelentésében.
Közzétették a május végi európai parlamenti (EP-) választás végleges eredményeit kedden Brüsszelben, amelyek szerint az átlagos részvételi arány 50,66 százalékos volt a közösségben.
Digitális versenyünk mostantól még átfogóbb, kategóriarendszere még áttekinthetőbb, az azon elért eredmények pedig továbbra is értékes pontokat jelentenek az M+ Listán. A nevezés indul!
Romániának továbbra sincs biztosjelöltje, valamint az elhúzódó brexit miatt már Londonnak is elő kell állnia egy aspiránssal a testületbe. A Bruxinfo főszerkesztője az InfoRádió Brüsszeli hét című műsorának azt mondta: előfordulhat azonban, hogy csonkán alakul meg az Európai Bizottság.
Az olasz italgyártó-csoport, a Campari eladásai a vártnál magasabb ütemben nőttek a harmadik negyedévben, miután a cég Aperol aperitif itala két számjegyű növekedést produkált.
Majdnem minden magyar munkahelyen van olyan személy, aki viselkedésével kiakasztja a többi kollégát. A passzív-agresszív egyén rendszerint hárítja a felelősséget, feszegeti a határokat, nem tartja be a határidőket, és ezzel folyamatos...
Ha egy futballcsapat a tizedik forduló után vezeti a világ egyik legerősebb bajnokságát, a La Ligát, az nem lehet a véletlen műve. Még akkor sem, ha a Barcelona és a Real egy-egy meccsel kevesebbet játszott.
Nagy kedvenceim közé tartoznak a szövetkabátok, hiszen pillanatok alatt elegáns, csinos megjelenést kölcsönöznek nekünk. Remekül lehet a segítségükkel...
Extrém körülmények között szállították Magyarországra a gyógyszert, amit ma adtak be Zentének – hangzott el a beavatkozás utáni sajtótájékoztatón. Ha minden jól megy, a napokban a kórházból is kiengedik a kisfiút.
A magyar közvélemény 43 százaléka pozitív, míg 36 százaléka negatív véleménnyel van Oroszországról – derül ki a Nézőpont Intézet közvélemény-kutatásából.
Közzétették a május végi európai parlamenti (EP-) választás végleges eredményeit kedden Brüsszelben, amelyek szerint az átlagos részvételi arány 50,66 százalékos volt a közösségben.
Az új tervezet tartalmaz minden olyan nyelvhasználati jogot, amelyet az RMDSZ-nek sikerült a tavalyi parlamenti vita során elfogadtatnia, és újabb, magyar szempontból fontos kiegészítéseket is javasol.
A szójabab ára 1,8 százalékos emelkedést követően a vékánkénti 937 dollárcentes szint fölé drágult. Pénteken egyébként 922,38 dollárcentig is lenézett a kurzus a Kína és az Egyesült Államok közötti kereskedelmi konfliktus kapcsán kibontakozó bizonytalan helyzet hatására. Ez az érték kéthetes mélypontot jelentett a szójabab grafikonján.
Öt anyuka fogott össze azért, hogy a kanadai Ontario tartomány kötelező védőoltásokkal kapcsolatos szabályozását támadják meg bíróság előtt. Állításuk szerint az oltások beadására kötelező törvény alkotmányos jogokat sért.