A metrójegy árának emelése, majd a tüntetőkkel szembeni hatósági erőszak felszakította a Chilét feszítő társadalmi ellentéteket. Milliós tiltakozás rengeti meg a neoliberalizmus mintaállamát.
A klímaváltozással kapcsolatosan szeretünk ökológiai dilemmákról, morális kérdésekről, közgazdaságtani vagy épp technológiai megoldásokról beszélni. Arról kevesebb szó esik, hogy a hétköznapi emberek hogyan gondolkoznak a globális felmelegedésről, pedig fontos lenne megérteni a társadalmi attitűdöket. Egyrészt azért, mert a fogyasztói viselkedésnek
Minden korábbinál magasabbra emelkedett a megújuló forrásokból termelt energia aránya a németországi áramfelhasználásban egy pénteken ismertetett felmérés szerint.
A bayonne-i lövöldözés gyanúsítottja, akinek kérdéses a mentális egészsége, meg van róla győződve, hogy muszlimok feleltek a székesegyházban kitört tűzért.
A Fővárosi Közgyűlés alakuló ülését november 5-én, kedd délelőtt 11 órára hívta össze Karácsony Gergely. Az új főpolgármester érdemi javaslatokkal is készül az első ülésre - derül ki az Index beszámolójából.
A Fidesz országgyűlési képviselője szerint a Liget-projekt nemzeti ügy. L. Simon László úgy véli: világszínvonalú, kortárs építészeti ikonok valósulnak meg.
Már a nyugat-európai vezetők is igyekeznek a lehető legtöbbet találkozni Putyin orosz elnökkel, “nyoma sincs a szégyenlősködésnek”. A magyar gáztározók tele vannak, a Paks2 menetrend szerint halad, az új nagy együttműködési terület az űrkutatás Moszkvával - mondta Szijjártó Péter mai sajtótájékoztatóján, a holnapi Orbán-Putyin találkozó előtt.
Jobb lenne, ha felismernék, milyen sürgető téma az Európába irányuló gázszállítás kérdése – ezt mondta az Európai Unió energiaügyi biztosa az orosz-ukrán tárgyalásokról. A legutóbbi, hétfői tárgyalási forduló nem oldotta fel a patthelyzetet.
Tovább bővült a turizmus a harmadik negyedévben, becslések szerint közel tíz százalékos a növekedés. Siófok, Hajdúszoboszló és Budapest vonzotta a legtöbb vendéget. Az utolsó negyedév is erősen indul a november elsejei hosszú hétvégének...
Egészségügyi innovációval foglalkozó feltörekvő magyar informatikai startup cégek mutatkoztak be kedden Berlinben az egészségipar és az élettudományok rangos nemzetközi fóruma, a Health Week keretében.
„A Kádár-rendszer nélkül nem léteznék” – hangzott el egy ponton Lánczi András és Lánczi Tamás beszélgetésében, ahol apa és fia az oly sokak számára ismerős és átélt, rendszerváltás előtti és utáni élethelyzeteket, családi sorsokat elevenített fel a KINCS Estek rendezvényén, a Kopp Mária Intézetben.
Nem jutottak dűlőre egymással a választási együttműködésről az MKP székházában tartott újabb ötpárti egyeztetésén a szlovákiai magyar politikai képviseletek. Az MKP, a Híd, a Magyar Fórum, az MKDSZ és az Összefogás küldöttsége szerint az egyik fő buktatót a Smerrel való esetleges kormányra lépés kérdése jelentette.
Formális szavazás nélkül, felkiáltással elfogadták kedd este a londoni alsóház képviselői az előrehozott választás kiírását kezdeményező kormányzati indítványt.
A műsorvezető Facebook-oldalán jelentette be a hírt. Azoknak, akik a teherbe eséssel küzdenek, Tatár Csilla kitartást kívánt, és mesélt arról is, családja hogyan fogadta a hírt.
Kedden érdemi mozgásokat nem, csak szerényebb mértékű eséseket láthattunk az amerikai tőzsdéken. A befektetők fantáziáját csak az egyedi vállalati sztorik tudták megmozgatni a Fed holnapi döntése előtt.
Az újabb számlálást azért kellett elrendelni, mert az ellenzéki pártokat képviselő jogászok felülvizsgálati kérelmet nyújtottak be az első körös ellenőrzés után.
Decemberi voksolásra 1923 óta nem volt példa Nagy-Britanniában. Boris Johnson miniszterelnök negyedszerre futott neki a választásnak, mire a londoni parlament elfogadta a tervet.
Rekordhideget, -37,1 Celsius-fokot mértek hétfőn az Egyesült Államok nyugati részén fekvő Utahban, ahová jelentős sarkvidéki légtömeg tört be Kanada felől.
November 28-tól Magyarországon is rendelhetővé vált a Mini legelső tisztán elektromos modellje. A prémium kisautó alapára bruttó 10 500 000 forint állami hozzájárulás nélkül, a másfél millió forintos támogatás igénybevételével...
Az EU rengeteg pénzzel támogat több száz radikális Soros-szervezetet Izraelben, ezek közös célja, hogy a zsidó állam megszűnjön a jelenlegi formájában – mondta Budapesten Jair Netanjahu, aki szerint az apja egy zseni.