Mélypontja felé közelít az OTP Öngondoskodási Indexe, a pénzintézet ma közzétett felmérésének eredményei szerint az alacsony hozam- és kamatkörnyezet sokakat inkább arra ösztönöz, hogy készpénzben tartsák megtakarításaikat. A fiatalok körében még sok a teendő, ők inkább a mának élnek, mintsem megtakarítsanak, pedig igazából telne rá nekik.
Zacher Gábor szerint akár már 5 éven belül is bedőlhet a magyar egészségügy - minderről Kadarkai Endre "Egyszóval" című műsorában beszélt. Zacher Gábor szerint akár már 5 éven belül is bedőlhet a magyar egészségügy....
A digitalizáció már szinte napi beszédtémává vált a magyar vállalkozások életében, azonban a statisztika azt mutatja, hogy a hazai vállalati szféra a gyakorlatban még igencsak le van maradva a fejlettebb gazdaságokhoz képest a technológiai érettség terén. Az Európai Unió 2019-es Digitális Gazdaság és Társadalom Indexe (DESI) szerint az EU tagállamo
Hetvenhat éves korában, egy cambridge-i kórházban elhunyt Vlagyimir Konsztantinovics Bukovszkij, az egyik legismertebb egykori szovjet „másképpen gondolkodó” író, emberi jogi aktivista.
Változik a vonatok menetrendje a hosszú hétvége miatt: csütörtökön a pénteki, november 1-jén a szombati, 2-án az ünnepnapi, 3-án pedig a szokásos vasárnapi menetrend szerint járnak a vonatok - közölte a Mávinform kedden az MTI-vel.
Ötven év baloldali kormányzás után Umbriában helyhatósági választást nyert a Liga vezette jobboldali koalíció. Az eredmények összesítése alapján a voksok több mint 57 százalékát szerezték meg a régióban.
A világszerte mezőgazdasági berendezéseket gyártó és forgalmazó Agco bejelentette, hogy negyedéves osztalékként részvényenként 16 dollárcentet fizet. Az Agco az előző két negyedévben is 16 dollárcentes osztalékot fizetett. Tavaly ez az érték még 15 dollárcent volt papíronként. Az Egyesült Államokban jellemzően nem évente, hanem negyedévente kapnak
Miért nem lehet egyetemes alapvetés, hogy az életet védeni kell, hogy nincs jogunk azt mondani: „ne élj!” Miért vitatkozunk arról, hogy mi számít az emberi élet kezdetének?
Összesen 4-5 ezer lakó és körülbelül 25 ezer dolgozó fog mindennap a Kopaszi-gáton összegyűlni, amint elkészül a Budapart 54 hektáros területén a 15 lakóépület, 13 irodaház és egy szálloda. Szeptemberben az első lakóházban a tulajdonosok már átvehették a kulcsokat, a napokban pedig már a második épület is beköltözhetővé vált, aminek kapcsán a fejle
Szeptember végén mutatkozott be a OnePlus 7T, ami több újítást is hozott az elődmodellhez képest, ráadásul most hihetetlenül kedvező áron juthatunk hozzá. A OnePlus 7T jelenleg a legjobb csúcsmobilok közé sorolható, ebben pedig jelentős szerepet játszik, hogy a gyártó már a legfrissebb Qualcomm lapkát pakolta a készülékbe, tehát a Snapdragon 855+ g
A parlamenten kívüli ellenzéki párt nem szavazta meg a hirtelen benyújtott fizetésemelési tervet, amiben viszont a DK és a Jobbik az MSZP segítségére volt.
A pályaválasztás előtt álló hetedik osztályos általános iskolások több mint harmada szeretne diplomát, és tízből hét diák számára az egyik legfontosabb szempont jövőbeli munkájával kapcsolatban, hogy sok pénzt keressen - derül ki a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Gazdaság- és Vállalkozáskutató Intézete (GVI) legfrissebb kutatásából.
Három hónapon belül másodszorra fordul elő, hogy hackerek fontos közüzemi szolgáltatásokat kapcsoltak le Johannesburgban, Dél-Afrika egyik legnagyobb városában. Most épp a város hivatalos weboldala, a számlázási szolgáltatások és hozzá kapcsolódó internetes megoldások váltak elérhetetlenné a kiberbűnözők támadása miatt – írja az MIT Technology Revi
A Rómer Flóris-terv keretéből, a Teleki László Alapítvány lebonyolításában zajlott rekonstrukció az erdélyi Kovászna megyében lévő istenházát és különálló harangtornyát is érintette.
Összesen 4-5 ezer lakó és körülbelül 25 ezer dolgozó fog mindennap a Kopaszi-gáton összegyűlni, amint elkészül a Budapart 54 hektáros területén a 15 lakóépület, 13 irodaház és egy szálloda. Szeptemberben az első lakóházban a tulajdonosok már átvehették a kulcsokat, a napokban pedig már a második épület is beköltözhetővé vált, aminek kapcsán a fejle
A klímaváltozással kapcsolatosan szeretünk ökológiai dilemmákról, morális kérdésekről, közgazdaságtani vagy épp technológiai megoldásokról beszélni. Arról kevesebb szó esik, hogy a hétköznapi emberek hogyan gondolkoznak a globális felmelegedésről, pedig fontos lenne megérteni a társadalmi attitűdöket. Egyrészt azért, mert a fogyasztói viselkedésnek
A kutatás termelés lehetett az egyetlen gyenge pont, ami viszont éves alapon magával ránthatta a csoport eredményét. Az összes többi szegmens jól teljesíthetett, a finomítási környezet kifejezetten javult, a fogyasztói szolgáltatások divízió már-már megállíthatatlan, és a gáz szegmensnek is jót tehettek a csurig töltött tárolók.
Megérlelt döntés Botka László szegedi polgármester MSZP-ből való kilépése - mondta Szanyi Tibor, az MSZP volt EP-képviselője, az Igen mozgalom alapítója kedden az M1 aktuális csatornán.
Mindössze hét hónap leforgása alatt hétezer forinttal nőtt a nettó differencia a férfiak és a nők átlagos keresete között. A szakadék egyre csak mélyül, lassan egy félhavi fizetéssel kevesebb pénzből gazdálkodnak a nők.
Egy új raktárépület fejlesztését jelentették be a Prologis Park Budapest-Harbor területén. Az új ingatlant BIM (Building Information Modeling) módszerrel tervezték, kialakítása során pedig számos, a fenntarthatóságot és hatékony működést segítő megoldást alkalmaznak - szerepel a Prologis közleményében.
Mindössze hat hónap alatt épült meg a BorgWarner első elektromos terepjárója. Kidobták a Honda-féle benzinmotort és a saját gyártmányú hajtásláncukat építették bele.
Fura helyzet, hogy Lewis Hamilton tavaly a negyedik, 2017-ben pedig a kilencedik hellyel is bebiztosította a soros vb-címét a Mexikói Nagydíjon, tegnap viszont a futamgyőzelem sem volt elegendő neki ehhez.
A kínai elnök támogató nyilatkozata és a bitcoin szárnyalása után a befektetők a rávetették magukat a blockchain-technológiával összefüggésbe hozható részvényekre, majd a heves árfolyam elmozdulásokat látva a kínai állami média igyekezett lehűteni a kedélyeket.