Megjelent az agrárminiszter agrárkár-enyhítési rendszer keretében alkalmazandó aszályközleménye, amely szerint idén az ország egész területén aszályhelyzet volt, így az érintett termelők mindenhol kaphatnak kárenyhítő juttatást, ha az egyéb feltételeknek is megfelelnek - közölte az Agrárminisztérium (AM) szerdán az MTI-vel.
Lassan három hónapja rabolták ki Demcsák Zsuzsát, akitől egy gyűrűt és egy többmilliós órát vittek el a rablók. A rendőrség nyomoz, de a mai napig nem történt gyanúsítotti kihallgatás. A tévés nem akar beszélni a történtekről. Az...
A koleszterin minden emberi és állati sejtben megtalálható vegyület. Kisebb részét táplálékkal vesszük magunkhoz, a másik, nagyobb hányada a májban képződik (szintetizálódik). Részt vesz a sejtmembránok felépítésében, az epesavak egyik alkotója, számtalan hormon előállításának kiindulási anyaga, szerepe nélkülözhetetlen az emberi szervezetben.
A Dafne című film főhőse egy harmincéves, Down-szindrómás lány, aki anyja váratlan elvesztésekor bátran néz szembe a gyásszal, de édesapját képtelen felrázni depressziójából.
Tegnap háromoldalú tárgyalást tartott az orosz, az ukrán fél és az Európai Bizottság, melyek a 2020-ban lejáró orosz-ukrán gáztranzit szerződés meghosszabbítását céloznák. Annyiban sikerült csak maradni, hogy novemberben újra tárgyalóasztalhoz ülnek, írja a BruxInfo nyomán a Portfolio.
A kutatás termelés lehetett az egyetlen gyenge pont, ami viszont éves alapon magával ránthatta a csoport eredményét. Az összes többi szegmens jól teljesíthetett, a finomítási környezet kifejezetten javult, a fogyasztói szolgáltatások divízió már-már megállíthatatlan, és a gáz szegmensnek is jót tehettek a csurig töltött tárolók.
Nem méltányos épp azt a vezető politikust kifigurázni, aki akkor is vállalja hitét, amikor úgy tűnik, hogy a kereszténység nem a szavazatmaximálás hívószava.
Az Országos Erdészeti Egyesület és az Év Fája Kuratórium idén már hetedik alkalommal hirdeti meg az Év fája szavazást. A 2020-as esztendő fája a tatár juhar, a kecskefűz és a rezgő nyár közül kerül ki.
A NAV közleményben mutatta be a 2018-ban bevezetett új intézmény, a feltételes adóbírság előnyeit. Kérdés azonban, hogy ez valóban csak előnyökkel jár az adózók számára, vagy elképzelhető, hogy hátrányt jelent? „Aggályosnak tartjuk ezt a jogintézményt, hiszen arra ösztönzi az adózókat, hogy a kiszabott bírság csökkentésének, illetve a könnyebb-gyor
A második negyedéves 2 százalékról 1,9 százalékra lassult az amerikai gazdaság növekedése a harmadik negyedévben – derül ki az előzetes adatokból. Mindez azt jelenti, hogy a kereskedelmi háborús bizonytalanság ellenére alig lassul a növekedés.
Péntektől drágább lesz a benzin, a holtankoljak.hu szerint a benzin ára 2 forinttal 380 forintra emelkedik, a gázolaj ára nem változik. Péntektől emelkedik a benzin ára a holtankoljak.hu információi szerint, míg a gázolaj ára...
Az úzvölgyi katonaélet különböző pillanatai elevenednek meg azokon a fényképeken, amelyeket a csíkszeredai Megyeháza Galériában állítottak ki meglehetősen rövid időre.
Ha arról hallunk, hogy valaki megcsalja a párját, könnyebben bocsátunk-e meg neki, ha nő az illető? Vagy a férfiaknak nézzük el könnyebben a félrelépést? Ezt vizsgálta egy új kutatás.